Chance | jikook [befejezett]

6. Fejezet

Jimin 10 óra körül ébredt fel, ezúttal viszont nem egy kellemetlen tényező miatt, hanem mert eleget aludt. Feltápászkodott a földről, s végignézett magán. Ruháin, csakúgy mint testén, alig volt tiszta felület. Vizes, sáros és egészen biztosan büdös volt. A lakásába egyelőre nem tudott bejutni, de valahogy muszáj lesz megoldania. 

Talán Jeongguk -az a jóképű szemét, aki nem volt képes hazahozni Jimint- elvitte a cuccait a kávézóba. Odáig viszont el kellene jutnia. Nem tud senkit sem elérni, mivel a telefonja ripityára törve fekszik a nappalija padlóján. Sajnos muszáj lesz elsétálnia a kávézóig, hiszen ilyen állapotban biztosan nem engednék fel a buszra, na meg nincsen nála pénz. Megpróbálta valamennyire leszedni a magára száradt sárdarabokat -többnyire kevés sikerrel. Sóhajtva elindult.

Amint kiért a lépcsőházból, azonnal magán érezte az utcán sétáló emberek tekintetét. Legtöbbjük szégyenteljes szemekkel figyelte őt, de volt ott kíváncsi, sajnálkozó vagy egyenesen megbotránkoztató pillantás is. A fekete hajú férfi azonban figyelmét csak és kizárólag a földnek szentelte. Nem tudná elviselni, ha most kellene szembe néznie az utcán járókkal. Gyors léptekkel haladt egykori munkahelye felé.

Mikor végre megérkezett, a lehető legkisebb résen próbált beférkőzni, de az ajtó így is megütötte a csengőt, ezzel mindenkit értesítve érkeztéről. Többen ránéztek -köztük Seokjin is, aki mint oly' sokszor, most is a pultot takarította- és egyből arra gondoltak, hogy mi a franc történhetett a fiatalemberrel. Seokjin a csillogó fekete pultra dobta a kezében tartott rongyot és aggódva sietett oda hozzá.

-Jimin! -szólal meg, mikor mellé ért. -Mit csináltál magaddal már megint? Bajod esett? Istenem, válaszolj már! -Seokjin kérdései záporként hulltak Jiminre, aki csak csendben hallgatta idősebb társát. Mivel nincs abban az állapotban, hogy ilyesmiről társalogjon bárkivel is, egyből a tárgyra tért.

-Egy Jeon Jeongguk nevű ember elhozta ma ide a cuccaimat? -a körülöttük beszélgetők elhallgattak, hogy a név említésére vagy Jimin hangjára, az más kérdés.

-Igen -mondja az idősebb zavartan. -De nem válaszoltál.

-Ide hoznád őket, kérlek? -kerüli ki megint a kérdéseket Jimin.

Seokjin, belátva, hogy nem fog válaszokat kapni, bólintott egyet és eltűnt a pult mögött. Jimin kényelmetlenül álldogálva várta, amíg visszaért. Amint ez megtörtént, kikapta a kezei közül a dolgait -egy doboz cigarettát, egy fekete színű gyújtót, a kulcsait és a pénztárcáját. Elmormogott egy 'köszönöm'-öt, majd a lehető leggyorsabban elhagyta az épületet. Közben azt remélte, hogy nem járt el Seokjin szája a kirúgásáról Jeongguknak.

Rettentő nagy megkönnyebbülés volt számára, mikor két nap után végre beállhatott a zuhany alá és lemoshatta magáról a piszkot. Sokáig folyatta magára a meleg vizet, még az után is, hogy megmosakodott. Másfél óra után kiszállt a zuhanykabinból, megszárítkozott és magára tekerte a nedves törölközőt. A hálószobában, miután arrébb rugdosta az üres üvegeket és hozzáfért a szekrényéhez, kivett egy pár tiszta alsógatyát, kék melegítőt és egy szürke pólót. Felvette ezeket, s a nappaliba ment. Összesöpörte a telefon darabjait és kidobta a konyhai kukába. Úgy sincs rá többé szüksége -csak a főnökét hívta vele, mikor elkésett. Tehát elég sűrűn. De most már nincs mire használnia, így feleslegessé vált.

A gyomra korgására kinyitotta a hűtő ajtaját, melyben nem talált semmi ehetőt. Felvett egy papucsot és lement a sarki kisboltba. Vett egy fél kenyeret, 15 dkg sonkát és egy darab paradicsomot. A kasszánál kért egy fehér szatyrot, hogy ne a kezében kelljen cipelnie a dolgokat és kifizetett mindent. Ezután elment a legközelebbi italboltba, mivel ott olcsóbban tudott alkoholt venni, mint a kisboltban. Vett pár -összesen 11- üveg sört. Kifizette ezeket is, beledobálta a zacskóba és elindult hazafelé.

Otthon a hűtőbe pakolta a söröket, egyet kivéve és leült a kétszemélyes étkezőasztalához. Megevett két szelet sonkás kenyeret paradicsommal, amit a sörével öblített le. Nem túl tápláló ebéd, de megteszi. Miután befejezte, a piszkos tányért és evőeszközöket a mosogatóba tette. A hűtőből még egy sört kivett, felbontotta, majd a nappaliba ment, ahol a kanapéra dobta magát. Lassan kortyolgatta az italt, minden cseppet kiélvezve a tegnapi hiány után. Közben a kopott falat figyelte. Amikor elfogyott a sör felállt, kidobta az üveget a konyhában, majd magára kapta kopott, kék sportcipőjét. Elrakta a kulcsait, kiment az ajtón és bezárta azt maga után.

Lement az utcára. Gyalog indult el a főutcára, hátha talál egy olyan boltot, kávézót, hotelt, akármit, ahol alkalmazottat keresnek. Hiszen azért csak nem lehet munkanélküli; nincs miből élnie. Az utolsó fizetése negyedét már elköltötte, azon kívül pedig csak eldugott aprókat tud összeszedni a lakása különböző poros szegleteiből. A családjára nem számíthat, hisz' amint betöltötte a 18. életévét, kirakták az utcára.

Akkoriban találkozott Min Yoongival. Ő fogadta be, ő adott neki munkát, miután több, mint 1 évig az utcán élt. Jimin számára ő jelenti a családot. Nem az anyja, aki az első adandó alkalommal kidobta. Nem az apja, aki ezt csak nézte, és sosem állt ki mellette. Hagyta, hogy az anyja kiabáljon vele, megverje, az utcára rakja. Hanem Min Yoongi, aki életének legnehezebb időszakában fogadta be őt. Nem csak munkát, ételt, italt, meleget, otthont biztosított neki, hanem szeretet is, amit Jimin sosem kapott meg azoktól, akiktől kellett volna. De hálás volt a sorsnak, hogy így alakult az élete, mivel másképp nem ismerhette volna meg Yoongit. És persze Taehyungot sem, aki olyan, mintha a testvére lenne.

Mindezt pedig Jimin semmiképp sem tudta meghálálni és ezért a bűntudat évek óta lassan felemészti. Többször megfordult a fejében az öngyilkosság gondolata, de mindig kitartott, mert ha másképp tett volna, Yoongi kemény munkája semmibe veszett volna. Ezt pedig a legkevésbé sem akarta. Csak ezért nem vette el még a saját életét. Ezért nem akar most is hozzá menekülni. Inkább kegyes hazugságokba ringatja arról, hogy az élete milyen tökéletes, miközben lassan a lakását sem tudja majd fizetni és megint az utcán köt ki. Mert ki is akarna alkalmazni egy olyan embert, mint ő? Valószínűleg senki, hiszen ő csak egy megbízhatatlan senki, aki arra sem képes, hogy időben felébredjen.

Az ilyen és ehhez hasonló gondolatok miatt iszik mindig. Az ital megakadályozza abban, hogy ezen gondolatok által vezérelve kárt tegyen magában. Mások erre antidepresszánsokat és dilibogyókat szednek. Ő whiskeyt és sört. A cigaretta is csak egy mentsvár a számára, hiszen amíg ilyen módon károsítja a szervezetét, nem vágyik többre. Nem vágyik arra, hogy egy késsel ontsa ki saját vérét. Nem vágyik arra, hogy egy kötélről lógva csodálja a szobáját. Nem vágyik arra, hogy a huszadik emeletről, a gyorsabb úton nézze meg az aszfaltot.

Megrázta a fejét, hátha ezzel sikerül elkergetnie a remek ötleteit. Sajnálatos módon azonban ez nem segített neki semmiben. Inkább elindult vissza az otthona felé, hogy az alkoholba fojtsa az érzéseit, melyek akár pár perc múlva végzetesek lehetnek.