Chance | jikook [befejezett]

25. Fejezet

Jeongguk megvette a jegyeket Japánba. Az egész procedúrát áhítattal szemeimben néztem. Holnap indulunk és ott leszünk 5 napig.

-Igazán nem kellene első osztályon utaznunk -rágcsálom ajkamat bizonytalanul. Nem akarom, hogy túl sokat költsön rám, bár ezt már sokkal korábban megtette.

-Dehogynem. Ha nem jönnél velem és elutaznék, akkor is első osztályon mennék. Nem nagy dolog -rántja meg a vállát nemtörődöm stílusban.

-Akkor is... -motyogom, miközben a takaró szélét piszkáltam.

-Ne gyötörd magad emiatt. Tényleg semmiség. Ráadásul nekem is megkönnyebbülés, ha távol lehetek Seohyuntól. Teljesen oké a csaj, csak kurvára nem az esetem. Én inkább az asszisztensekre bukom -pillant rám vigyorogva. -Akiket akár a munkahelyen megdughatok -teszi hozzá kacsintva.

-Barom! -ütök karjába kiabálva, élénk vörös arccal. Jeongguk csak hangosan felnevetett.

-Inkább pakolj cuccot. Reggel 9-kor indulunk -áll fel mellőlem. Egy rövid csókot nyomott a homlokomra, majd elhagyta a szobámat.

Nekiláttam a pakolásnak.

Másnap reggel izgatottan ébredtem. 5 óra körül járhatott az idő, mikor már nem tudtam tovább feküdni az ágyban. Most az engem körülvevő szirmokkal sem foglalkoztam. Gyorsan az ágy alá söpörtem őket a lábammal, majd, a tegnap kikészített ruháimat felkapva a fürdőszobába siettem. Megfürödtem és még a hajam is megmostam -pedig talán 2 napja mostam utoljára-, hogy teljesen felfrissülve tudjak utazni. Felvettem egy fekete szaggatott farmert és egy citromsárga pulóvert. Megszárítottam, aztán pedig gondosan elrendeztem a hajam. Nagyot sóhajtva a tükörbe néztem. Azt hiszem, elégedett vagyok a kinézetemmel.

Egy széles mosollyal az arcomon visszamentem a szobámba. Megnéztem az időt. Még mindig van 3 óra az indulásig. Én nem tudok tovább várni, túl izgatott vagyok. Azt sem értem, hogy elaludni hogy voltam képes.

Már csak fél óra és indulunk, eddig viszont még nem találkoztam Jeonggukkal.

Csak erre kellett gondolnom és már nyílt is az ajtó.

-Jó reggelt, Jimin -mondja a férfi sóhajtva. Becsukta az ajtót, majd elém lépett.

-Indulunk? -kérdezem izgalommal hangomban.

-Nos -köszörüli meg  torkát. -Az utazással kapcsolatban...

-Mi történt? Nem megyünk? -szomorodom el.

-Mi nem megyünk. Sajnálom, Jiminie, de... Seohyun fog velem jönni. Nem én akartam így. Bocsánat.

Kétszeresére nőttek szemeim, nehezen vettem a levegőt és a torkomban éreztem a szirmokat. Szerencsémre Jeongguk elhagyta a szobát, miután köszönt és egy csókot nyomott a homlokomra.

Mellkasomhoz kapva lassan hátráltam, mígnem az ágyra estem. Eddig bírtam és feltörtek a szirmok... helyett virágok. Véres virágok. Az égő érzés most olyan volt, mintha több száz, ezer tűt döftek volna belém. A virágok mintha sosem fogynának el. Csak köhögök és köhögök, lassan már semmit sem érzek, csak az elviselhetetlen fájdalmat.

Azt hiszem közelebb van a vég, mint hittem...