Chance | jikook [befejezett]

9. Fejezet

Beköszöntött a tél, már december volt. Hó fedte a tájat, az emberek a karácsonyra készülődtek. Mióta Jimin találkozott Minah-val, a nő minden héten legalább kétszer meglátogatja és hoz neki ételt, italt -na persze nem alkoholosat- és beszélgetnek. Habár legtöbbször Minah meséli el a napját vagy egy véletlenszerűen kiválasztott történetet, néha Jimin is beszámol neki. Viszont az utóbbi hónapban nem látogatta meg a nő. Ettől az alaphangon is pocsék kedve még rosszabb lett. Nem egyszer fordult meg az öngyilkosság gondolata a fejében, de mindig sikerült elűznie azt.

Próbált jobban a meleg, bundás kabátjába bújni a hideg elől. Orrát és arca nagy részét sáljába dugta, kezeit zsebében tartotta.  A ruháit Minah hozta neki, mikor a hőmérséklet nulla alá csökkent. Kétségkívül melegen tartották Jimint, de nem eléggé. A fagyhalál nem veszélyeztette, de sosem érezhette igazán úgy, hogy nem fázik. De természetesen ezért is elmondhatatlanul hálás volt.

Közben arra is rájött, hogy miért olyan ismerős neki. Kísértetiesen hasonlít Jeonggukra. Arra a jóképű férfira, aki faképnél hagyta a saját házában.

Arra az emberre, akit éppen most lát nem is olyan messzire. Fekete Timberland bakancsot, fekete nadrágot és bundás kabátot viselt, ami szinte biztos, hogy valamilyen márkás volt. Nyaka köré fekete sál volt tekerve, s fejét egy szintén fekete sapka melegítette. Autója csomagtartójában hatalmas papírdobozok vannak, melyekből kabátokat, sapkákat, kesztyűket és sálakat vesz elő. Ezeket vagy leteszi egy padra vagy pedig odaadja egy hajléktalannak, ha van a közelben.

'Ruhákat osztogat az utcán lévőknek' gondolja Jimin.

El akart futni, menekülni akart, de a lába mintha a földbe gyökerezett volna. Jeongguk egyre közeledett, s Jimin már csak akkor eszmélt fel, mikor a férfi előtte állt és döbbenten megszólította.

-Park Jimin? -tudta. Tudta, hogy ki ő. Már nincs menekvés. Felismerte, most ki fogja nevetni, meg fogja szégyeníteni. Már lélekben készült rá.

De nem történt meg. Mindketten csak álltak, s döbbent csendben néztek egymásra, mígnem Jeongguk valami meglepő dolgot tett. Megfogta Jimin sálját és a címkére írt nevet nézegette.

-Miért van rajtad az anyám sálja? -húzza fel szemöldökét.

Jimin képtelen volt válaszolni. Az anyja? Jeon Minah Jeon Jeongguk anyja... hát persze! Hasonlítanak egymásra, ugyanaz a vezetéknevük, hogy nem vette eddig észre?

-Na? -kérdezi türelmetlenül.

-Ő a-adta nekem... -válaszolja remegő hanggal.

-Gyere velem -morogja a másik férfi. 

Megragadta Jimin csuklóját és az autója felé húzta. Beültette, majd ő maga is beszállt. Amit Jimin először megérzett, az a fűtés volt. Szinte pillanatok alatt kezdett felmelegedni. Másodjára a kényelmes, bőr ülésre figyelt fel. Eddig nem is vette észre, hogy milyen kényelmetlen volt a pad. 

Idő közben elindultak. A megengedett sebesség kétszeresével haladtak, de ez egyikőjüket sem zavarta. 

Hamarosan lelassítottak, majd megálltak. Egy ismeretlen háznál szálltak ki. Jimin, mivel fogalma sem volt, hogy mit kellene tennie, követte Jeonggukot, aki a bejárati ajtóhoz lépve becsengetett. 

Az ajtót kinyitotta egy ismerős nő. Jeon Minah.

-Oh, Gguk és Jiminie. Milyen kellemes meglepetés! -mosolyodik el szélesen. -Ti ismeritek egymást? 

-Szóval tényleg róla beszéltél -rázza a fejét hitetlenül Jeongguk. 

-Igen -Minah jobbjába fia, baljába Jimin kezét fogta. -És szeretném, ha neked dolgozna. Úgyis keresel asszisztenst és ha valaki, akkor ő megérdemli, hogy ne az utcán legyen.

Jeongguk a másikra pillantott, s végigmérte tekintetével. 

-Ha bármit, ismétlem bármit elront, a te hibád lesz -fejét újra anyja irányába fordítja. 

-Köszönöm, Gukkie -válaszolja az anyja. -Most menjetek, intézzétek el a papírokat. Sok szerencsét, Jimin!