Chance | jikook [befejezett]

8. Fejezet

Park Jimin kihasználta azt az egy hetet, amit kapott. Habár tizenöt perc alatt összeszedte kevéske cuccát, a bútorok visszapakolása jelentősen több időt vett igénybe. 

Ahogy közeledett az ősz vége, úgy hűlt fokozatosan az idő. Először az éjszakák, majd lassan a nappalok is. Így még kevésbé hívogató az utca, mint egyébként. Neki pedig most kell oda mennie, beláthatatlan időre. Három reklámszatyorral a kezében állt a tömbház bejárata előtt. A legmelegebb ruhája egy széldzseki. Szinte biztos benne, hogy a télen meg fog fagyni. Bár azt mondják, hogy a kihűlés általi halál nem olyan rossz; reszketsz, valamint bágyadt és álmos leszel, így nem szenvedsz, csak elalszol. Elég tűrhetőnek, szinte hívogatónak hangzik.

Legalábbis Jimin számára, aki most tétlenül áll a hűvös szélben. Egyszer már került utcára, sok évvel ezelőtt. Nyár volt, tikkasztó meleg. Akkoriban talált egy remek helyet, ahol volt egy pad. A fal mellé pakolták az ottaniak a szemeteszsákokat. Nem túl higiénikus, de télen az is melegebben tarthatja, mint a semmi.

Elindult hát arra nagy reményekkel. Azonban, mikor hosszú séta után odaért, hűlt helyét találta egykori rejtekének. Egy parkoló állt most ott és körülötte több száz méteren. Úgy érezte, az utolsó reménysugár is elveszett. Nem akart megint Yoongihoz menni; inkább az utcán múlik ki. Már egyszer ő mentette meg, nem akarja neki bevallani, hogy a segítségét úgymond elpazarolta.

Tanácstalanul kóválygott az utcán. Így már ötlete sem volt, hogy hova mehetne, de estéig kellene találnia egy helyet, ahol tud aludni. Most délután három óra körül járhatott az idő. A Nap magasan járt már az égen, sugarai melegítették a város utcáit. 

Egész napi bolyongás után talált egy szimpatikus padot egy városszéli környéken. A közelében volt egy buszmegálló és egy kisebb élelmiszerbolt. A padon ülve figyelte a naplementét a horizonton, ahogy a hatalmassága elterül az égen. A piros gazdag színárnyalatai egybeolvadtak a narancssárgáéval, liláéval, és vörösével, együtt festői képet alkotva. 

Madarak sötét alakjait látta kirajzolódni, s egy pillanatra azt remélte, hogy bárcsak ő is el tudna repülni. El a problémáitól, el az ismerőseitől, el a várostól. Milyen jó is lenne; szabadon siklani a levegőben, súlytalannak és nyugodtnak érezni magát. Észre sem vette és halkan dúdolt egy dallamot. Egy dallamot, amelyet réges rég hallott, még a nagymamájától. Ő volt az egyetlen, aki igazán szerette a családjában. Sajnos, miután meghalt -idős és beteg volt már-, egyedül maradt. Hetekig nem mozdult ki a szobájából, az anyja parancsoló szavára sem. Nagyon megviselte az egyetlen ember elvesztése, aki kiállt mellette és anyja helyett anyja volt. Azóta csak Yoongi felé mert szeretetet kimutatni -lehet, hogy felé sem kellett volna, mert Jimin csak bajt hozott a fejére. 

Ezekkel a gondolatokkal ragadta el őt az álom, a padon ülve, kimerülten és éhesen.

Az öt órási busz robajlása ébresztette fel nyugtalan alvásából. Kinyitotta szemeit, s amint azok hozzászoktak a fényhez, körülnézett. Csak egy pár ember szállt le, ők indultak el különböző irányba, bár legtöbbjük a boltba igyekezett. 

Egy perecet majszoló nő viszont meglepő dolgot tett. Miután Jimint nézte egy ideig, közelebb ment hozzá és 4200 wont (körülbelül 1010 forint) tett az egyik szatyorba. Biztatóan mosolygott rá, majd ő is elment a bolt irányába. Jimin még percekkel később is döbbenten bámulta a pénzt. Egyszerre érezte magát megalázottnak és boldognak. A pénzt jobban eldugta, az egyik táskában, nehogy valaki odamenjen hozzá és elvegye. 

Nemsokára kijött ugyanaz a nő a boltból és megint odament Jiminhez. A kezében fogott egy zacskót, amiben négy darab friss kifli pihent. A férfi felé nyújtotta, aki sokkolt állapotában el sem tudta venni. Mosolyogva letette Jimin ölébe a zacskót, majd leült mellé. 

-Jeon Minah vagyok -a hangja lágy, selymes, olyasmi, amit az ember örömmel hallgat. -Téged hogy hívnak? 

Jimint teljesen elbűvölte a kellemes hangzású, édes hang és a kedves mosoly, mellyel mintha azt üzenné a nő -Minah, mint azt megtudta-, hogy neki bármint elmondhat. Úgy érezte, mintha már évek óta ismeretségben állna vele, pedig most látta először. Túlságosan ismerősek számára az arca vonásai. 

-Park Jimin -szólal meg rekedtesen, napok óta most először. 

-Örülök a találkozásnak, Jimin -még mindig mosolyog. -Ha nem haragszol, most mennem kell -áll fel. A szél hosszú, barack színű ruhájába kapott, s vállig érő, mogyorószín haját is összegubancolta. Fehér kalapja alól tekintett le kedvesen a férfire. Elköszönt, majd könnyű léptekkel haladva elindult a belváros felé. 

Jimin percekig, talán órákig nézett utána és egy kérdés járt a fejében. Ki lehet Jeon Minah?