Chance | jikook [befejezett]

20. Fejezet

-Vissza fogsz menni? -kérdezem halkan.

Az ágyamban fekszünk Jeonggukkal, én a mellkasához bújok, ő pedig apró köröket rajzol hátamra az ujjával.

-Muszáj, Jimin. Ha nem tenném, az furcsa lenne Seohyunnak. De még várok. Majd azt mondom neki, hogy sok munkám volt. Ja, amúgy köszi, hogy megcsináltad nekem -megpuszilta a homlokomat.

Teljesen összezavar. Nem tudom, hogy mi van velünk. Egyikünk sem mondta, hogy együtt vagyunk vagy hogy szeretjük egymást. Most mégis olyan érzésem van, mintha lenne köztünk valami, ami több a szexnél.

Mióta Jeongguk az életemben van, képtelen vagyok tisztán gondolkodni. Vakon elhiszek neki mindent, holott semmit sem tett azért, hogy kiérdemelje a bizalmamat. Mindig csak bántott, az utóbbi napokban kezdett el 'kedveskedni'. Egyébként ezt sem értem. Miért változott meg hirtelen attól, hogy megöltem valakit? Egyáltalán ennek van valami köze ehhez? Valamilyen szinten biztosan. Nem értem ezt az embert.

Sóhajtottam egyet, majd egy kicsit arrébb húzódtam tőle.

-Visszamehetsz most is, ha akarsz. El leszek egyedül is. Nem akarom, hogy gyanút fogjon.

-Biztos? -mér végig, mire csak nyugtatólag elmosolyodtam.

-Igen. Menj nyugodtan. 

-Köszi -hajol az ajkaimra. 

Pont mikor az ajkaink érintkeztek volna, hirtelen felébredtem. Csak egy álom volt? 

Elkeseredetten a hajamba túrtam és felültem az ágyban. Végignéztem magamon. Még nem fürödtem. 

Felkeltem, a szekrényből vettem ki pizsamát és a legközelebbi fürdőszobába slattyogtam. Letusoltam és átöltöztem. Éppen mikor kiléptem a szobából, Jeonggukba botlottam. Szó szerint. 

-Oh, pont jó, hogy itt vagy -néz le rám. -Beszélnünk kell, szedd a lábad. 

A szobám felé indult. Meglepetten pislogva siettem utána. Mikor mindketten a szobában voltunk, becsuktam magam után az ajtót. 

-Figyelj, gyors leszek. Az a lényeg, hogy abba kell hagynunk, amit eddig csináltunk. Összeházasodok Seohyunnal. Ennyit akartam. Jó éjt -ezzel kiment.

Köpni-nyelni nem tudtam. Leesett állal bámultam az immáron újra csukott ajtóra. Tágra nyílt szemekkel az ágyra ültem. A kezembe temetve az arcomat zokogni kezdtem. 

Pár óra múlva mozdulatlanul feküdtem, térdeimet a mellkasomhoz húzva. A sötétség körbeölelte szinte rikítóan fehér testemet. Csendben elfogadtam a szenvedés, a kínzó fájdalom és a végeláthatatlan önutálat fojtogató érzését. Gondolataim, melyeket eddig a pontig próbáltam elkerülni, most hideg ölelésükbe zártak. 

Meleg könnyek gördültek le üres szemeimből a színtelen arcomra, ahogyan hangtalanul sírtam. Nem, nem is nevezném sírásnak. Inkább egy néma segélykiáltás. Segítséget akarok, amely egy azon dolgok közül, amiért vágyakoztam, de sosem kaptam meg. 

Habár úgy éreztem, hogy millió darabra szakadok, nem adtam ki semmilyen hangot. Csendben feküdtem az önsajnálat és öngyűlölet magasló tornyán. Szükségem van alkoholra. Hogy elnyomjam az érzéseimet, a gondolataimat. Ezt a szörnyű fájdalmat, mely lassan, belülről emészt fel. 

Nehezen álltam fel és nyújtóztattam ki végtagjaimat. A nappaliba mentem, hiszen ott van a bárpult, ahonnan tudok magamnak szerezni valamilyen képletes 'fájdalomcsillapítót'. Amit azonban ott láttam, csak még jobban összetört. Jeongguk és Seohyun heves csókcsatájának szemtanúja lettem. 

Hirtelen égő érzésre lettem figyelmes, ami mintha a tüdőmből jönne. Előre görnyedtem az elviselhetetlen fájdalomtól. Legszívesebben most kiabálnék, ordítanék a fájdalomtól, de nagy nehezen visszafogtam a felszínre kívánkozó kiáltást. Borzasztó, elviselhetetlen ez a fájdalom. Ég, szúr és nem kapok levegőt. A fürdőszobába rohantam. Ott térdre esve kezdtem köhögni. A szám elé tettem a kezem. 

Azt hittem, hogy sosem lesz vége ennek a kibírhatatlan fájdalomnak, de 5 szenvedés-teljes perc után abbamaradt a köhögés. Mikor végre el tudtam venni a kezem a szám elől, egy meghökkentő dolgot találtam ott. 

Egy gyönyörű, kék színű rózsaszirom hevert a tenyeremben. 

—————

Sziasztok! Köszönöm, hogyha elolvastátok ezt a részt! Van, aki esetleg ismeri a Hanahaki disease-t?