Cursed - Átkozott /KTH/✔

7.

Egy teljes napot csak pihentem, igaz sokat voltam egyedül. A srácoknak soha nincs megállás, így el kellett menniük de csak azután, hogy a lelkemre kötötték, nem csinálok butaságot. Nap közben próbáltam felhívni a szüleimet, de egyetlen alkalommal sem vették fel. Végül összeszedve magam másztam ki az ágyból és léptem az egyik szekrényhez. Sejtésem igaznak bizonyult és találtam ruhákat. Átöltöztem, majd felkaptam egy kisebb táskát, amibe beletettem az állítólagos pénztárcám és a telefonom. Siettem a bejárati ajtóhoz, ahol a cipők is voltak és felvettem azt, amiről biztosan tudtam, hogy az enyém lehet. Vállamra dobtam a táskát és kisiettem a srácok lakásából. Azért azt el kellett ismernem, hogy elképesztő helyen laktak a fiúk. Minden olyan tökéletes volt és pontosan attól lett számomra annyira gyanús.

Miután kievickéltem a lakóparkból, az út mentén kerestem egy taxit. Néhány idősebb ember meglepődve nézett rám, aztán pár fiatal lány tűnt fel, akik miután megláttak visszafogottan sikoltottak és megindultak felém. Tudtam, hogy bajban leszek így az első taxiba beszálltam és elmondtam a sofőrnek a címet. A lányok arca tömör csalódottságról árulkodott, mikor elgurultunk mellettük. Nagyon sajnáltam őket, hiszen a helyükben én sem örültem volna.

Idegőrlő húsz perces út után megérkeztünk a szüleim házához. Kifizettem a sofőrt, majd sietve léptem be a kapun. Az első gyanús dolog egy idegen autó volt a garázs előtt, majd az aki a kopogásom után ajtót nyitott. Egy idősebb nő állt velem szemben és döbbenten nézett rám.

- Segíthetek? - kérdezte némi pislogás után.

- Igen... azt hiszem. Ön itt lakik?

- Igen kedvesem. - mosolygott.

- De mégis mióta? - félve tettem fel a kérdésem.

- Lássuk csak... - gondolkodott el. - A házat a nagymamámtól örököltem úgy húsz éve. - szavai ledöbbentettek és egyre nagyobb kétségbe estem. A szüleim nem laktak ott, helyüket egy idegen család vette át és fogalmam sem volt róla, hogy merre keressem őket. - Minden rendben?

- Persze. - feleltem, majd meghajoltam és elsiettem onnan. Az elejétől kezdve tudtam, hogy valami nem stimmel, de próbáltam nem feladni a reményt. Így két utcával arrébb sétáltam, ahol HaNa lakott. A lábaim azonban alig akartak megtartani, mikor a barátnőm családjának háza helyén egy étterem fogadott. Minden megmaradt reményem elveszett és a könnyeimmel küszködve kuporodtam le egy padra. Nem akartam elhinni, amiket láttam. Eszembe jutott, hogy elmegyek még a sulinkhoz, hátha ott megtalálom a barátnőmet, ezt azonban hamar elvetettem. Tenyereimbe temetve az arcom próbáltam kitalálni, hogy mi tévő legyek, de semmi használható nem jutott az eszembe. Már majdnem elsírtam magam, mikor egy ismerős hang szólalt fel a közelemben.

- Jól vagy? - éreztem meg egy kezet a vállamon. Szemeim szinte kipattantak és felnéztem az engem megszólítóra. A barátnőm HaNa elkerekedett szemekkel pislogott rám, én azonban annyira megörültem neki, hogy potyogó könnyeimmel ugrottam a nyakába és öleltem meg szorosan.

- El sem tudod képzelni mennyire örülök neked! - motyogtam a vállába a lány azonban rettentően merev volt. Nem ölelt vissza, inkább eltolt magától.

- Félre ne érts, örülök meg minden, de mi ez a nagyfokú ölelgetés? - emelte maga elé a kezeit.

- Ne csináld már HaNa! Túl sok minden történt és nem fogod elhinni, ha elmesélem.

- Oké, honnan tudod a nevem? - lépett hátrébb tőlem, ami lesokkolt.

- HaNa, ez nem vicces.

- Nem, most komolyan, honnan ismersz? Mert te egy idol vagy. Basszus a legsikeresebb énekesnő, aki valaha élt ebben az országban! Honnan tudod, hogy én ki vagyok? - mondatára szinte darabjaimra hullottam. Nem tudtam ki vagyok, hogy mi történt velem. Minden, amit tudtam, ismertem és szerettem, megszűnt létezni. A legjobb barátnőm nem ismert, a szüleim lehet, hogy nem is léteztek és én sem voltam az, aki. Fejemben újra érezni kezdtem az erősödő fájdalmat, így könnyes szemekkel fordultam az előttem lévőhöz.

- Mindent elmagyarázok, de szükségem van a segítségedre. - léptem közelebb hozzá. - Nem tudom mi folyik itt, de egyedül nem tudok a végére járni. Segítened kell, hogy megtudjam mi történt és, hogy mi ez az egész. Kérlek. - fogtam meg a kezeit, mikor elég közel voltam hozzá.

- Rendben. - felelte rövid gondolkodás után. - Hol kezdjük?