Mikor tudod meg, hogy egy véget nem érő körforgásba kerültél?
Az első dolog, ami feltűnik, hogy semmi sincs úgy, ahogyan arra te emlékszel. A körülötted lévők, azonban mind ugyanazt mondják és ezért úgy érzed, hogy veled van a baj.
Az igazság azon...
Döbbenten és szótlanul próbáltam feldolgozni, amit a démontól hallottam. Nem MiRah volt az elsődleges választása, ami megmagyarázza az ellenszenvet.
- De akkor miért hagytad, hogy maradjon? Miért mentetted meg, mikor azt kértem és miért nem tettél az ellen valamit, hogy belé szeressek? - hadartam el az össze engem zavaró kérdést.
- Naiv kicsi Tae. Komolyan azt hitted azok után, amit érted tettem majd hagyom, hogy csak úgy mindennek vége legyen? Megkaptál mindent amire vágytál, híresek lettetek, gazdagok, megszerezhetsz mindent, amit akarsz.
- Csak igaz érzelmeket nem.
- Az érzések csak vissza húznak. Nem az érzések vittek előre a karriered során hanem én. Tettem róla, hogy milliók rajongjanak érted. Annyir oda vannak érted, épesek a lelküket is odaadni azért, hogy egyetlen estére láthassanak és lám bevált. Híres vagy, az emberek imádnak, mindent pénzt megadnak, hogy megvegyenek akármilyen kacatot, amin csak a neved szerepel. Kell ennél több?
- Csak egy valami. - néztem fel rá határozottan. Ugyan a hideg futkosott a hátamon, ha a fekete, füsttel borított valóját láttam, nem hagytam, hogy tovább használjon fel a tervében. - MiRah. Nekem csak ő kell. Szeretem, sokkal jobban, mint bármit a világon!
- Már nem számít. Eltűnt és a kör kezdődik előröl.
- Nem! Itt vége az egésznek! Megállapodtunk, megkaptad a lelked, én a hírnevet, de megtaláltam, akit szeretek és ő is engem. Nekem adta magát, megpecsételtem, teljesítettem a feltételt.
- Tényleg azt hitted, hogy az elég? - kuncogott mélyen. - Nem elég ha csak szerelmes. Ha meg akar menteni fel is kell áldoznia magát. Egy lélek a lelkedért és a szabadságodért. - mutatott rám penge éles karmával.
- Akkor vedd el és hagyd végre békén! - hallottam meg magam mögött MiRah hangját. Lesápadva fordultam a fürdő felé, ahol egy határozott kiállású lány állt. Szemeiben bátorság csillogott, melyhez foghatót még nem láttam.
- Szóval találtál módot arra, hogy elrejtőzz. - vált sötétebbé a démon külseje.
- őt hagyd ki ebből! - álltam a lány elé, hogy teljesen eltakarjam.
- Tényleg azt hitted, hogyha szerelmes leszel, akkor megszabadulsz tőlem?! Alkut kötöttünk, ami a halálodig tart, vagy amíg én azt akarom! Nem tudsz tenni semmit a hatalmam ellen! Nélkülem egy senki lennél, én tettelek azzá, ami vagy!
- Én is egy szívtelen szemétláda lettem miattad és szégyenlem, hogy nem tettem semmit hamarabb. Nem tudom jóvá tenni, amit elkövettem, de mindent megteszek, hogy MiRah boldog legyen mellettem. Ez ellen pedig nem tehetsz semmit! - szinte köptem felé a szavakat. A démon külseje oly sötét lett, mint az éjszaka, a körülötte kavargó füst szinte átláthatatlanná vált. Hátra nyúltam és megfogtam MiRah kezét, közben végig a háborgó démont figyeltem.
- Keservesen megbánod a percet, mikor ellenem fordultál! Teszek róla, hogy végignézd a lány kínszenvedését, aztán mindenkivel végzek ki kedves neked. Végül pedig elveszem a lelked és keresek egy másik szerencsétlent, aki engedelmesebb, mint te voltál.
A démon szavaira testem megfeszült, mégis rettegtem. Féltem, mert semmim nem volt, amit a védelmünkre használhattam volna fel és nem akartam, hogy MiRah-nak bármi baja essen. A következő pillanatban, azonban a démon megmozdult és nagy sebességgel szelte át a köztünk lévő távolságot. Alig volt időm felfogni, de MiRah is pontosan ugyanakkor került meg és ugrott elém védve engem. Kezei felemelve tartották a fűzért, mely ragyogni kezdett mikor a démon a közelünkbe ért. Vakító fény vett minket körbe, így egyik kezemmel szemem takartam el, míg a másikkal MiRah után nyúltam, de ő már nem volt előttem.
A pánik és félelem nagy mértékben lett úrrá rajtam, mikor a realizáltam a lány hiányát. Sem ő, sem a démon nem volt a szobában, hiába kapkodtam a fejem.
- MiRah! - szólítottam. Hiába kiabáltam, hiába kerestem és kutattam fel az egész lakást, nem találtam. - MiRah.... - csuklott el a hangom és eredtek meg a könnyeim. Elképzelésem sem volt, hogy merre lehet vagy hol keressem, csak össze roskadtam és sírtam. Nem veszíthettem el így, mikor végre megtaláltam. Akartam ezt a lányt, mindennél jobban, az életemet is feláldoztam volna érte. Sírtam és szitkozódtam, mígnem újra fény lepte el a helységet, ahol a padlóra zuhantam.
Killing time with Kim Taehyung
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
