Mikor tudod meg, hogy egy véget nem érő körforgásba kerültél?
Az első dolog, ami feltűnik, hogy semmi sincs úgy, ahogyan arra te emlékszel. A körülötted lévők, azonban mind ugyanazt mondják és ezért úgy érzed, hogy veled van a baj.
Az igazság azon...
Tae néhány percig ölelt magához, közben simogatta a hátam és puszikat nyomott a fejemre. Elképesztően jól esett a közelsége, az ölelése, valamint az a hihetetlen nyugalom, amit magából árasztott. Lassacskán körbe öleltem a srác derekát, aki egy apró kuncogással díjazta a tettemet. Ez azonban elég volt arra, hogy kizökkentsen. Szemeim szinte kipattantak és már toltam is volna el magamtól a fiút, ha nem látok meg egy képet a szekrény egyik polcán.
- Az mikor készült? - kérdeztem. Tae kicsit elengedett, hogy kövesse a tekintetem.
- Oh, az a kedvencem! - vigyorgott, közben még mindig engem ölelve húzott a kép elé. - Ezt akkor csináltam, mikor hivatalosan is egy pár lettünk. - magyarázta büszkén. A képen mindketten rajta voltunk és egy drága étteremben vacsoráztunk. A kép azt a pillanatot örökítette meg, ahogy egy puszit adok Tae arcára, aki nagy mosollyal vigyorgott a kamerába. - Erre tuti nem emlékszel, mert ezt sutyiban csináltam. - kuncogott ismét. Nem tudtam elhinni amit láttam. Egyrészt, mert nem emlékeztem rá másrészt, mert az egész helyzet egy nagy hazugságnak tűnt. Hiszen nem voltam idol, nem volt barátom és pénzem sem, hogy puccos éttermekbe járjak. Az egész sántított.
- Ez... ez nem stimmel. Ez biztos, hogy nem történt meg! - mutogattam a képre.
- Pedig megtörtént. Ott vallottam be először, hogy szeretlek. - nyomott puszit az arcomra hirtelen, amitől hatalmasra tágult szemekkel néztem a srácra. - Te meg a randink végén mondtad, hogy szeretsz. - húzta egy szelíd mosolyra az ajkait.
- Nem, ezt nem... én soha nem találkoztam veled személyesen. Még egy rajongó találkozóra sem tudtam elmenni, mert dolgoznom kellett! - ráztam a fejem. - Én soha nem voltam a barátnőd és ez biztos csak egy hülye vicc. - hadartam el, ahogy elléptem tőle és kezdtem keresni a kamerákat.
- Fejezd be! - váltott erélyesebb hangra, amit korábban nem hallottam tőle egyetlen videón sem, ezért kissé megrettentem. Kezeimet a mellkasom elé húztam, mintha az megvédene bármitől. Tae idegesen sóhajtott, majd lenyugtatta magát. - Ne haragudj kicsim. De tudod milyen rosszul esik nekem, amiket mondasz? - nézett rám könyörgő szemekkel. Nyelnem kellett, mert még így is pofátlanul dögös volt, amitől simán kifeküdtem volna.
- Én csak... - két nyamvadt szó után megakadtam. Én, akinek volt, hogy be nem állt a szája. - Csak szeretnék haza menni. - mondtam a végére valami értelmeset.
- Hát... - mondta, majd az ablak felé fordult. - Ma már nem. - szavaira én is kinéztem és akkor esett le, hogy kint szakad az eső, plusz besötétedett és azt sem tudtam, hogy hol voltam. - Szerintem... - kezdte mélyebb, csábító hangon. - Inkább csináljuk azt, amiért ide jöttél. - nyalta meg ajkait, én meg félre nyeltem a saját nyálam.
- Miért is jöttem ide pontosan? - nyögtem ki a köhögésem közepette, azonban a választól tartottam a legjobban. Ezt Tae a sunyi mosolyra húzott szájával igazolta.
- Oh, tudod te azt nagyon jól. - váltott át ragadozó üzemmódba. Esküszöm felfalt a szemeivel, ahogy végig nézett rajtam, majd tekintete megállt az ajkamon.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Hirtelen indult meg és kapta el a derekamat, ahogy menekülni próbáltam előle. Hiába való próbálkozás volt, hiszen minden tekintetben jobb volt nálam. Testemet magához húzta, így hátam a mellkasának nyomódott, míg az ő egyik kezének ujjai a csípőmet szorongatták, a másik tenyere pedig a hasamra simult. Szájával a nyakamat kényeztette, melyre apró puszikat nyomott, én meg próbáltam eltolni legalább a kezét, de minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Az apró csókoktól remegni kezdtek a lábaim, amit Tae is megérezhetett, mert az ölelése még szorosabb lett. - Annyira kívánlak! - zihálta a fülembe. Kezei akaratosan tartottak és nem segített az sem, hogy a srác konkrétan nekem dörgölte magát. Én, a tapasztalatlan lányka is tudtam, hogy mit jelent az egész helyzet, de nem voltam kész rá, hogy egy idegennel - mindegy mennyire ismert idol – csak úgy lefeküdjek és neki adjam azt amit csak egy valakinek adhatok. - Kicsim, ne csináld, nem ez az első alkalmunk. - harapott rá a fülemre, közben a hasamon lévő keze lefelé kezdett kúszni. Erősen fogtam rá mindkét kezemmel az övére, minden erőmet össze szedve hajoltam előre és dobtam át a srácot magam felett, aki lendületből fájdalmasan nagyot esett. Nem tudtam, hogy sajnáljam vagy ne, de legalább a keze lekerült rólam.
- Bocsiiii. - húztam el a szó végét és meg sem vártam, amíg a srác össze szedi magát. Egyszerűen kirohantam a szobából, de már a folyosón lecövekeltem. A fal ugyanis végig volt rakva bekeretezett képekkel. Azokon pedig a srácok voltak. Az egész csapat... na meg én.
