Cursed - Átkozott /KTH/✔

17.

- Taehyung -

A létező legjobb a dolog a világon, mikor az mellett ébredsz fel, akit szívből szeretsz. MiRah halkan szuszogva aludt a karomon, egyik kezével belém kapaszkodva. A felkelő nap sugarai körbe ölelték a takaró alól kilátszódó vállát, mely szinte könyörögve kérte, hogy csókokkal hintsem be. Nem akartam felébreszteni az alvó szépségemet, viszont meg akartam lepni, ezért óvatosan másztam ki mellőle. Felöltöztem, majd egy apró puszit hintettem a fejére és a konyhába mentem, hogy reggelit csináljak neki. Boldog voltam, mert velem volt és meg akartam hálálni neki, hogy adott egy esélyt számomra. A reggeli pedig csak a kezdet volt.

Legalább fél óra telt el és a legtöbb dologgal kész voltam, mikor egy vérfagyasztó sikoly törte meg az addigi csendet. Mindent eldobtam, ami csak a kezem ügyében volt és rohantam a szoba felé, mert a hang MiRah-hoz tartozott. Az ajtót feltépve rontottam a szobába, ahol az ágy üresen fogadott. Szívem hevesen vert, szinte a torkomban éreztem: MiRah nem volt sehol.

- MiRah!? - hangom megremegett, annyira féltettem a lányt. Még csak most kaptam meg, végre szerelmes lettem és hirtelen elvenné tőlem? Nem hagyom!

- Tae... - hallottam meg a halk hangot az ajtó mögül. MiRah a fal tövében összekuporodva sírt, testét csak a magával húzott takaró fedte.

- Picim, mi történt? - léptem azonnal hozzá, hogy a karjaimba vonjam és betakargattam. Egész lényében reszketett, sírása felerősödött, ahogy átölelt. - Kicsim, itt vagyok. - simogattam a haját. Elképzelésem sem volt mi rémisztette meg ennyire, de volt egy olyan sejtésem, hogy az egész a démon műve. Percekig simogattam, puszikkal hintettem be a fejét vagy az arcát és még énekelni is kezdtem. Nagyon nehezen nyugodott meg és végig a felsőmbe kapaszkodott.

- Tae... ugye nem... - kezdte, de mindig megakadt.

- Mi történt?

- Azt... azt álmodtam, hogy megöltél, mert csak így törhetted meg az átkot. - szorítása erősebb lett, szeméből újabb könnyek törtek elő.

- Soha nem tudnálak bántani. Számomra mindennél fontosabb vagy és bármit megtennék, hogy biztonságban tudjalak. Nem lennék képes ártani neked, hidd el Kicsim. Szeretlek és ezt nem azért mondom, hogy az eddigi látszatot fenntartsam. - könny áztatta arcát kezeim közé vettem. - Én menthetetlenül beléd szerettem. Azért aki vagy, szeretlek. - mosolyogtam rá. Láthatóan nyugodtabb lett és bátrabb is, mert a következő pillanatban már az ajkai az enyémnek nyomódtak. Csókja édes volt, mámorító és éhes. Arra eszméltem, hogy vágyakozón simít végig a testemen, majd minden erejét bevetve tolni kezdett a padló felé. Fölém magasodott miközben egyetlen pillanatra sem vált el a csókból. Az eszem figyelmeztetett, hogy MiRah nem ilyen viszont a testem jobban kívánta őt, mint bármi mást, így az eszem alul maradt a küzdelemben. Már a pólóm is lekerült rólam, közben MiRah észvesztően mozgatta rajtam a csípőjét.

- Tae? - hallottam meg MiRah hangját ismét, de nem a rajtam ülőtől. A kérdés a szobához tartozó fürdő ajtajából érkezett, ahova rémülten fordítottam a tekintetem. MiRah könnyeivel küszködve rázta enyhén a fejét, nem akarta elhinni amit lát. A félelem átjárta a testem, tekintetem lassan fordítottam a rajtam ülőre. Ördögi mosoly fogadott, a mellkasomon lévő ujjai erősen martak a bőrömbe, amitől felszisszentem, de egy hirtelen mozdulattal löktem le magamról a MiRah arcával mutatkozó ismeretlent. Elgurultam a közeléből, felpattantam a földről és a könnyes szemű lányhoz siettem, hogy a rajta lévő pólót megragadva húzzam magamhoz. Nem lökött el, csak kapaszkodott belém, de mindvégig remegett. - Tae, mi ez az egész?

Válaszolni sem maradt időm, mert a hasonmás lábra állt, bőre feketedni kezdett, ujjai karmokká váltak és megvillantak a penge éles fogai.

- Mit akarsz még? Megtettem mindent! Szeretem őt és ezzel vége az egésznek! - ordítottam.

- Tévedsz. Még koránt sincs vége. - morogta a démon és már mozdult is. Éreztem, hogy valami rossz fog történni, így még az utolsó pillanatban tudtam magam mögé tolni a lányt. A démon hirtelen termett előttem és mélyítette karmait a hasamba. Fájdalmas nyögés hagyta el a számat. Tompán hallottam ahogy MiRah felsikít és próbál segíteni nekem, azonban semmit nem tehetett a démon hatalmas ereje ellen. Akkor világossá vált, hogy nincs kiút az egészből.