Mikor tudod meg, hogy egy véget nem érő körforgásba kerültél?
Az első dolog, ami feltűnik, hogy semmi sincs úgy, ahogyan arra te emlékszel. A körülötted lévők, azonban mind ugyanazt mondják és ezért úgy érzed, hogy veled van a baj.
Az igazság azon...
Megmakacsoltam magam és nem mentem vissza a repülővel, amire jegyem volt. HaNa velem maradt, pedig győzködtem, menjen haza. Azzal érvelt, hogy valószínűleg szétszednének az emberek. Azok akik kedvelnek, de azok főleg, akik utálnak, mert együtt vagyok Taehyung-al. Bezzeg ha tudták volna az igazságot nem lettek volna olyan féltékenyek. Nem tudtam tagadni, veszettül oda voltam a srácért, de az átok részét szíves örömest lepasszoltam volna.
- Min töröd a fejed? - kortyolt az üdítőjébe a barátnőm.
- Ennyire látszik? - néztem rá fintorogva és sóhajtottam, mikor bólintott. - Csak nem fér a fejembe ez az egész. - mutattam körbe. - Olyan helyeken jártam, ahova soha nem jutottam volna el, ismert idol vagyok és egy szívdöglesztő pasi a párom, aki a BTS énekese! Ez mind túl szép, hogy igaz legyen! Miféle átok akarná, hogy tökéletes életem legyen? - temettem arcom a tenyereimbe. Semmi használható nem jutott eszembe. Nem tudtam felfogni, hogy miért jó hogyha minden a legnagyobb rendben van körülöttem, ha mindenki szeret és sikeres énekes vagyok. Aztán a fejem megint hasogatni kezdett, olyan erővel, hogy nem tudtam tartani magam.
- MirAh! - nyúlt utánam a barátnőm, azonban a fejem fájdalmas erővel csattant a betonon.
Sötétség ölelt körbe és hangokat hallottam. Nem értettem miről beszélt, csupán foszlányok maradtak meg néhány szó formájában, de azoknak nem volt értelme. Néha simogatást éreztem a karomon, vagy arcomon és csókokat a homlokomon. Ki akartam nyitni a szemem, de nem tudtam. Azt éreztem, hogy lebegek és nem volt ami ott tartson a földön. Arra gondoltam, hogy talán az is átok miatt volt és akkor bosszult meg mert nem használtam ki az általa nyújtott lehetőségeket.
A nagy sötétségben álltam, mikor magam mögött fény gyúlt. Nem volt erős, sokkal inkább halvány, viszont a fény egy fiatal fiúra vetült akinek nem láttam az arcát, mert háttal volt. Egy könyvet lapozgatott mely elég réginek tűnt, ráadásul egy általam ismeretlen nyelven íródott. A betűk inkább hasonlítottak egy kisgyerek firkálmányára, azonban még a hideg is kirázott ahogy rájuk pillantottam. Ugyanazt éreztem, mint mikor Suzy rám nézett. A félelem hatalmába kerített és próbáltam hátrálni, de beleütköztem valamibe. Nyakamban lihegést éreztem ami rémisztő hörgéssel párosult és rothadó szag árasztotta el az orrom. A halál félelem fogalma semmi volt ahhoz képest, amit én éreztem. A könnyeim ellepték a szemeimet és lassan kezdtem megfordulni. Pupilláim hatalmasra tágultak, mikor megláttam a fölém tornyosuló szörnyeteget, melynek ujjai helyén karmok voltak, szájában pedig penge éles fogak sorakoztak.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Megpróbáltam ellépni, azonban a lény előttem gyorsabb volt és karomat megragadva rántott közel magához. Hiába próbáltam elhajolni, semmi esélyem nem volt. "Ne állj ellen!" préselte ki a fogai közt, majd állkapcsát szétnyitva harapott felém.
Sikítva ébredtem fel és levegő után kapkodtam. Kórházban voltam, a fejem elképesztően fájt és próbáltam felülni, mikor két kéz igyekezett fekve tartani.
- Semmi baj, itt vagyok! - ismertem fel Tae mély orgánumát. Tekintetem rávezettem és próbáltam lehiggadni, de azok után, amit láttam, nehéz feladatnak bizonyult. - Nyugodj meg picim! Most már nem lesz semmi baj. - simogatta a fejem. Akkor már nem érdekelt, hogy mennyire gyanús az egész ami történt, csakis arra vágytam, hogy Tae a karjai közt tartson és szorosan öleljen magához. Felsőjénél megragadva húztam le magamhoz és bújtam szorosan hozzá. Arcom a nyakába temettem és sírni kezdtem. Szégyen vagy nem, de még soha nem féltem annyira mint mikor azt a valamit láttam. Tae érezhetően megfeszült és ledöbbent, de hamar viszonozta az ölelésem és puszit nyomott az arcomra. Valahogy az ágyra ült és az ölébe húzott. A hátam és a hajam simogatta, aztán belekezdett egy dalba. Csodálatos hangja elvarázsolt és szép lassan sikerült megnyugodnom.
- Mi történt? - kérdeztem rekedtes hangon. Nem mertem felnézni rá mert féltem, hogy mérges lesz.
- Rohamod volt. - sóhajtotta Taehyung. - Beverted a fejed és kórházba hoztak. A lány hívott fel, akivel voltál, zokogott és nem tudta mi tévő legyen. Én mindent félre dobtam és rögtön ide utaztam. Hiába voltam rád mérges, annál jobban szeretlek és nagyon féltem, hogy bajod esett. Még akkor sem nyugodtam meg, mikor ideértem, csak mikor már láthattalak. - ölelt szorosabban. - Ne csinálj ilyet többé, kérlek! Szükségem van rád, jobban, mint gondolnád! Maradj velem és minden rendben lesz, megígérem! - fúrta fejét a hajamba. Érezhető volt a felém mutatott szerelme, melyhez hasonlót korábban nem ismertem és már hinni akartam, hogy az a valóság.
