Cursed - Átkozott /KTH/✔

1.

Nem foglalkoztam a fejemben tomboló fájdalommal, egyszerűen legurultam az ágyról ahol feküdtem. Nagy puffanással értem földet, de szinte rögtön felpattantam. Rémülten néztem a félig ülő, félig fekvő helyzetben levő Taehyung-ot, aki látva az arcomat lassan kezdett lecsúszni az ágyról, hogy aztán a lábaira állva magasodjon fölém.

- Jól vagy kicsim? - kérdezte óvatosan és lassú léptekkel közeledett felém, ahogy én hátráltam tőle.

- Mi a fene folyik itt? - kérdeztem remegő hangon, közben kapkodtam a tekintetem a szobában.

- Hát nem emlékszel jagi? - húzta mosolyra az ajkait. Édes jó ég, hogy mennyire dögös! - Átjöttél ahogy megbeszéltük, de valamiben megcsúsztál és beverted a fejed. Komolyan ennyire még nem ijesztettél meg! - sóhajtott, majd a karjait kitárva lépett közelebb.

- Mit csinálsz? - hátráltam ismét, tekintetem meg az arca és a keze közt vándorolt.

- Meg akarom ölelni az én szerelmemet! - vigyorgott és újra lépett, de kihátráltam elõle és az ágy másik felére siettem. - Jagiya.... nincs hangulatom játszani. Fáradt vagyok és rettenetesen aggódtam érted. Most meg... mégis mit csinálsz? - kérdezte mikor látta, hogy az erkélyajtót akartam kinyitni. Megdermedtem, mert hallottam a lépteit, de túlságosan későn vettem észre, hisz a következő pillanatban már a karjai fogságában voltam.

- Engedj el. - próbáltam szabadulni az öleléséből.

- Eszemben sincs! Úgy megijedtem... annyira féltem, hogy nem ébredsz fel. - fúrta arcát a nyakamba, ami más helyzetben biztosan eszméletlenül jól esett volna. Ott, akkor azonban a lehető legkellemetlenebbül éreztem magam.

- Miért nem a barátnődet ölelgeted? Ha ezt Suzy megtudja tuti kinyír engem.

- Kicsim, te miről beszélsz? - emelte fel a fejét. - Ki az a Suzy? - kérdezte, mire felé fordultam, hogy ránézzek. Kár volt, mert helyben majdnem elhaláloztam. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes? Aztán Tae arca egyre közelebb került hozzám.

- Nananana! - hámoztam le magamról a kezeit szaladtam odébb. A srác egy frusztrált sóhajjal adta tudtomra, hogy valóban fáradt és nincs kedve szórakozni. Pont ez volt a gond: nem szórakoztam.

- Kicsim, ne csináld, kérlek! - könyörgött, ahogy ismét felém indult. - Miért vagy ilyen... idegen?

- Mert az vagyok Tae! - emeltem fel a hangom. - Mégis mi a fene folyik itt? Miért vagyok itt, mikor nem én vagyok a barátnõd és miért csinálsz úgy, mintha... - akadtam meg. - Mintha fontos lennék?

- Mert az vagy! - vágta rá és két lépéssel előttem termett, hogy az arcomat a kezei közé fogja. - Te vagy a legfontosabb az életemben és a legjobb dolog, ami történt velem. - mondta, közben végig a szemembe nézett, majd homlokát az enyémnek döntötte. - Szeretlek és ezen nem változtathat semmi. - folytatta, mielőtt megcsókolt volna. Ajkai puhák voltak és édesek. Fogalmam sincs meddig élveztem volna, hogyha a kezei nem indulnak felfedező útra a testemen.

- Tae ezt nem lehet! - toltam el magamtól.

- Ne mondd, hogy nem csókolhatom meg a barátnőmet, vagy tehetek vele azt, amit szeretnék.

- De nem én vagyok az, hányszor mondjam el? - szinte kiabáltam. Tae értetlenül nézett engem. - Suzy a barátnőd, vele vagy már vagy...

- Majdnem hat hónapja vagyunk együtt. Jagi, azt hiszem az lesz a legjobb, ha elviszlek egy orvoshoz. Nagyon nem tetszik ez nekem. - letaglóztam. Hat hónap? Mi a fenéről beszél?

- Az meg hogyan lehetséges?

- Kicsim, hát nem emlékszel? - kezdte simogatni a karom. - Azon a díjátadón láttalak először, ahol első alkalommal léptél fel. Azonnal megbabonáztál, annyira gyönyörű voltál és rögtön beléd estem. Szégyen, nem szégyen, de úgy vártam, hogy találkozhassak veled, mint egy kisgyerek akinek egy játékot ígértek. - tette kezeit a derekamra. Én még mindig nem tudtam hová tenni ezt a közeledést, így felemeltem a kezeimet és a mellkasára tettem, hogy megállítsam, azonban hiába próbálkoztam.

- Tae, én nem... nem emlékszem ezekre. - hangom remegett és még a könnyeim is gyűlni kezdtek, ahogy a srác megtört arcára néztem. Szemében mérhetetlen szomorúság tükröződött és életemben először láttam magam valaki más szemében. De nem csak magam, hanem az érzéseit irántam és azt a mérhetetlen szerelmet amit felfogni sem tudtam.

- Ne aggódj picim! - ölelt magához szorosan. - Majd én segítek emlékezni. - puszilt a hajamba, amire lehunytam a szemem. - Meglátod, minden rendbe fog jönni.