Mikor tudod meg, hogy egy véget nem érő körforgásba kerültél?
Az első dolog, ami feltűnik, hogy semmi sincs úgy, ahogyan arra te emlékszel. A körülötted lévők, azonban mind ugyanazt mondják és ezért úgy érzed, hogy veled van a baj.
Az igazság azon...
Nem tudom hogyan, de valahogy sikerült leszednem Tae kezeit magamról és legurultam az ágyról. Kihasználva a gyorsaságom siettem az ajtó felé, de mielőtt elérhettem volna megtorpantam.
- Jagi?! - hallottam meg Tae kétségbe esett hangját, majd fény gyúlt. Vállam felett néztem rá vissza, ahol egy elveszettnek tűnő srácot láttam. Szemei könnybe lábadva figyeltek engem közben kezeivel erősen markolta a takarót. Látva a törékeny mivoltát, szívem őrült kalapálásba kezdett. Akkor már nem érdekelt, hogy pillanatokkal korábban fejvesztve menekültem attól, amit hallottam. Pár lépéssel ismét az ágy mellett voltam aztán a srác mellé ültem, hogy a karjaimmal átöleljem. Tae magához ölelt és úgy fúrta az arcát a nyakamba, mintha nem látna többet. Haját simogatva próbáltam megnyugtatni, mert teste minduntalan remegett.
- Olyan rosszat álmodtam. - panaszolta el. - Itt hagytál és bármit csináltam nem tudtalak meggyőzni, hogy maradj velem. Aztán sehol sem találtalak és azt mondták, hogy te... hogy... - akadt meg. Meleg könnyeit éreztem meg a brömön, amitől rettentően megsajnáltam őt.
- Csak egy álom volt, nyugodj meg. Nem megyek sehova, itt maradok veled.
- Megígéred? - emelte fel a fejét, hogy rám tudjon nézni. Igéző szemeinek képtelen voltam ellenállni és akárhányszor néztem beléjük mindig magába szippantottak. A gyönyörű barna szemei, az arca, a bőre, a szája és az az édes kis anyajegy az orra hegyén. Menthetetlenül belezúgtam Kim Taehyung-ba, ami ellen nem tudtam mit tenni.
Azon az éjszakán Tae szorosan ölelt magához és csak úgy tudott elaludni. Én nem sokat pihentem, így a reggeli indulás sem volt egyszerű. A telefonom folyton a fülemen lógott, mert alighogy letettem már jött a következő hívás. Fotózásokra, interjúkra, valamint újabb és újabb fellépésekre. A fejem már zsongott, pedig alig volt nyolc óra. Az ügynökségen folyamatos volt a káosz, egyszerűen nem láttam a dolgok végét. Semmi erőt nem éreztem magamban, hogy folytassam, de Tae és a barátnőm HaNa folyton biztattak és támogattak. Meg hát a népes rajongó tábor, akikről mint kiderült elég sokan voltak. Miattuk csináltam, mert nem akartam csalódást okozni, de a fő ok Tae volt. Valamiért úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell neki és akárhányszor elbizonytalanodtam mindig megjelent a csuklyás alak. Egy idő után már nem rettegtem tőle, hiszen nem volt olyan rémisztő, mint a szörny alakjában. A fejemben lévő, lüktető fájdalom pedig csak akkor tért vissza, ha olyan dolgokat kerestem, ami az előttt történt, hogy felébredtem volna Tae ágyában. Vagyis a kezdetekkor. A legutolsó fellépésemről több videót is megnéztem, de egyiken sem látszódott az engem fojtogató teremtmény. Tae viszont annál inkább, aki látható rémülettel az arcán rohant hozzám és vett a karjaiba, ami mindig megmelengette a szívemet.
Egy egész hónapja éltem már az új életemben és végre volt egy hétvégém, amikor szabad lehettem. Nem voltak fellépések vagy egyéb programok. A menedzserem azt mondta, hogy bármerre mehetek, de ne hagyjam el a fõvárost, hátha valami mégis közbejön. Nem terveztem semmit, csak egy csajos estét a barátnőmmel, ő viszont nem ért rá azon a hétvégén. Az állítólagos szüleim elutaztak valahova és más nem volt, akit ismertem. Tudtam, hogy a srácoknak fellépésük volt, ezért nem akartam Taehyung-ot zavarni a bajommal. Viszont ahogy egyedül álltam a lakásom ablakánál és a város fényeit néztem felülkerekedett rajtam egy érzés: a magány. Annyira egyedül éreztem magam és így eszembe jutottak olyan dolgok, amiknek nem lett volna szabad. Mint az átok. Tudtam, hogy a végére kell járnom az egésznek és mikor elhatároztam magam megfordultam, de ott a csuklyás állt. Határozottságom rögtön elillant, légzésem felgyorsult, a szívem a torkomban dobogott. Nem mozdult, csak állt és figyelt.
- Nem félek tőled és teszek róla, hogy ennek az egésznek vége legyen! - emeltem meg a hangom.
- Rossz döntés. - morogta, majd a következõ pillanatban fekete füsté vált a teste, aztán felvette a szörny alakját.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ismét rémület járta át a testem, mikor megindult felém és hiába próbáltam menekülni, utolért. Karmait belém mélyesztette és a vállamba harapott. Felsikoltottam az elképesztő fájdalomtól, de nem adtam fel a küzdelmet. Próbáltam kiszabadulni a karmai közül, azonban azzal nem számoltam, hogy gyorsan elfáradok a vérveszteség miatt. Mikor már nem mozdultam, a szörny elengedett és a földre hullottam. Könnyeimtől alig láttam, de körbe néztem, a szörny viszont sehol nem volt. Összeszedve erõmet vonszoltam el magam a telefonomig, majd hívtam az első embert, akire szükségem volt. Pár búgás után fel is vette.
