Cursed - Átkozott /KTH/✔

10.

Percekig beszéltünk még Suzy-val, közben a telefonom folyamatosan rezgett. Egyáltalán nem foglalkoztam vele és a táskámba is bedobtam, hogy ne halljam vagy lássam. Suzy-nak végül vissza kellett mennie dolgozni és én nehéz szívvel köszöntem el tőle. Ő volt az utolsó esélyem arra, hogy kiderítsem mibe keveredtem, mégsem jutottam előrébb.

Egy kisebb étteremben ültünk, hogy végre együnk is valamit. Ínycsiklandó illatok töltötték meg a helységet, én azonban csak meredtem magam elé a tányérom felett. Az agyam folyamatosan a történteken kattogott és éreztem, hogy ismét fájni kezd a fejem.

- Enned kéne. - szólalt meg a velem szemben ülő barátnőm. - Tudom, hogy vigyáznod kell az alakodra, de akkor is enned kell. Saját magad készíted ki.

- HaNa ez most... - sóhajtottam, mert nem akartam rázúdítani a mérgemet. - Ez most nem segít.

- Na jó, figyelj. - törölte meg a kezeit, majd a száját és lenyelte az utolsó falatot. - Nem tudom, hogy mi volt valódi és mi nem, de láttam videókat, mikor rosszul lettél, aztán össze estél. Még kórházban is voltál, a rajongók meg petíciót indítottak az érdekedben, hogy a cég hagyjon pihenni és ne hajtsanak túl téged. Te indítottad el a lavinát, amit a többi idolnál is alkalmazniuk kellett.

- Ez nagyon jól hangzik, de sajnos nem igaz belőle semmi. - hajtottam le a fejem.

- MirAh. - sóhajtott, majd megfogta az asztalon lévő kezem. - Mindegy, hogy megtörtént vagy nem, mert csak az számít, hogy minden a helyére kerüljön. - húzta mosolyra a száját. - Rám pedig számíthatsz egészen a végéig. - kacsintott. Hálás voltam neki, hisz segített nekem, velem jött, pedig biztos lett volna ezer dolga és mégis előbbre helyezett engem.

- Nem tudom hogyan köszönhetném meg. - néztem a szemébe.

- Oh, ne már! Vettél nekem jegyet és kifizetted az ebédem. Nem kell ennél több.

- Jó, de ez nem... - szakítottam félbe magam, mert a telefonom már folyamatosan rezgett.

- Valaki nagyon hiányol. - vigyorgott HaNa, mire én megráztam a fejem. Kivettem a mobilt a táskámból és a kijelzőn Tae neve virított. Ránéztem a barátnőmre, aki bólogatott, hogy vegyem fel.

- Halló... - kezdtem bele félénk hangon.

"Megmondanád mégis mit keresel Gwangju városában?!" - Tae hangja erős volt és a készüléken keresztül is hallottam, hogy mérges.

- Csak... csak kirándulok...

"Csak kirándulsz?! Jagiya megmondtam, hogy pihenned kell, erre te szó nélkül leléptél és a neten lévő képről kell megtudnom, hogy hol vagy?! Miért csinálod ezt velem kicsim?" - hangja remegett a mondandója végére. Hirtelen csak arra tudtam gondolni, hogy valami történik vele, ha messzebb kerülök tőle, ez viszont megrémített.

- Ne aggódj Tae, a gépünk három óra múlva indul vissza és....

"Gépünk? Jagi nem egyedül mentél? Ki van veled és honnan ismer?"

- A barátnőm kísért el.

"Drágám, neked nincsenek barátaid." - szavai gúnyosan hatottak, mintha azt akarta volna mondani, hogy nekem nincs saját életem saját döntésekkel. "Kicsim, nem leszek mérges, csak mondd meg kivel vagy és hol. Felhívom a légitársaságot és egy magán repülővel hazajössz." - szavai hallatán a szívem szúrni kezdett. Fájt amit mondott, mert olybá tűnt, hogy irányítani akar és nem engedi, hogy egymagam bármit is tegyek.

- Nem Tae. Nem megyek haza...

"MirAh, az isten áldjon meg! Ne most játszd el a sértődöttedet. Gyere haza és beszéljük meg."

- Majd ha akarok haza megyek. - feleltem és gondolkodás nélkül bontottam a vonalat, majd kikapcsoltam a készüléket.

- Ez meg mi volt? - nézett rám HaNa döbbent arccal.

- Azt hiszem az első veszekedésünk. - vizslattam a telefont. - Most akkor bajban vagyok?

- Oho életem, de még mennyire! Tae az egyetlen olyan ember, aki kiszámíthatatlan, mert egyik pillanatban komoly, aztán gyermekien édes, majd előtör belőle a szexis vadállat. Istenem, ha csak egyszer az enyém lehetne! - áradozott a lány. - Jah, bocsi. - kuncogott. - Ő már a tiéd... és én hogy utállak érte! - ejtette fejét az asztalra. Be kellett látnom, hogy igaza van, hiszen Kim Taehyung maga a főnyeremény, csak ne lenne ez az egész helyzet így megbonyolítva.