15

2.4K 174 28
                                    

- Én nem csókolok meg senkit, aki nem Kacchan - jelentettem ki, felemelve a pálcámat.

- Szerencse, hogy én vagyok a kilences - sóhajtott fel Kacchan, mire ránéztem, olyan "tényleg?" fejjel, mire ő csak bólintott és megcsókolt.

Ezután visszaraktuk a pálcákat és jöhetett a második húzás. Most a négyest húztam.

- Akkor, mint király parancsolom, hogy - kezdte Mina, felmutatva a piros végű rudat. - tizenegyes nyalja meg húszas fülét.

Néma csend következett, majd a két pálca a magasba emelkedett. Kaminari-nak meg kellett nyalnia Todoroki fülét.

- Ez egy hülye játék - jelentette ki Kirishima, és szorosan átölelte Kaminari-t, hogy ne is tudjon mozdulni.

- Egyet értek - bólintott Inasa, és ő is kissé erősebben tartotta az ölében ülő fiút.

- Akkor most nem csináljátok meg? - kapkodta köztük Mina a fejét. - Ez a parancsom!

Inasa és Kirishima összenézett, és valamit szavak nélkül kommunikáltak, majd egyszerre mondták:

- Maximum a kezét.

Így hát Kaminari megnyalta Todoroki kezét, ami egyébként baromi viccesre sikerült, mert a szőke úgy csinálta, mintha kezet csókolna neki, mint régen a lovagok. Ezek után persze a barátaik nem engedték őket maguk mellől.

- Egy valamit szögezzünk le - mondta Kacchan hirtelen. - Nincs se csók, se nyalogatás. Puszit mondhattok, de ne szájra.

Látszott rajta, hogy nem szeretné, hogy valami olyasmit kelljen csinálnom, mint előbb Todoroki-éknak.

Mivel mindenki beleegyezett a feltételbe, folytatódott is a játék.

Igazából ezek után már csak normálisabb dolgok jöttek, mint "ötös mosogasson el" vagy "huszonkettes és tízes keringőzzenek".

A nap végére annyit nevettem, hogy már fájt az arcom és a hasam. Valahogy az energiaszintem az egekben volt, és nem is jött lejjebb. Még este tízkor is pörögtem, amikor már mindenki ment volna aludni.

- Deku, gyere már - húzott fel a lépcsőn Kacchan.

- De ne már! Csináljunk még valamit! - nyavajogtam.

- Mire gondolsz? - mosolygott rám pimaszul, mire elpirultam.

A szobában leültem az ágyra, míg Kacchan elment fürdeni. Én pedig akkor kezdtem el érezni a fáradtságot, így mire vissza ért, már csak az ágyon terültem el.

***

- Deku, kelj fel! - éreztem apró csókokat a nyakamnál.

Egy kicsit hümmögtem a kellemes érzésre, majd megfordultam, és megcsókoltam Kacchan-t.

- Jó reggelt - mosolyogtam rá.

- Reggelt, Csipkerózsika - vigyorgott rám. - Na, gyere, mert már öltözni kéne - húzott ki az ágyból, legnagyobb sajnálatomra.

- Ah - sóhajtottam. - Mindig ezt csinálod.

- Nem hagyom, hogy ellustulj? - nevetett fel.

- Pontosan.

- Imádod - vigyorgott rám és közelebb hajolt, hogy egy puszit nyomjon az arcomra.

- Fogd be.

Stole your boyfriend (Bakudeku) /Befejezett/Onde histórias criam vida. Descubra agora