szegek a koporsódon ↠ hyunlix ✔

17.

Amikor felértem a tűzlépcsőn, még mindig bizonytalan voltam. Félve nyomtam le az utolsó ajtó kilincsét is, hogy végül a tetőre léphessek. Mostanáig a fejemben el a kép, ami akkor tárult a szemem elé. Chan nekem háttal állva támaszkodott a korlátnak, és egyenesen a távolba nézett, ahol a vasút futott, ajkai közül pedig vékony füstfelhő szállt a levegőbe. Magabiztosságot erőltettem magamra, azonban véleményem szerint látszott, hogy mindez csak mű, és igazából belülről izgulok a helyzet miatt. Az idősebb csupán mosolygott, amikor mellé sétáltam és abszolút természetesen viselkedett ― leszámítva, hogy a karja a derekamat ölelte, míg az én fejem a vállán pihent. Egy szóval sem állíthatom, hogy meglepetésként ért volna az ezeket követő néhány perc, amikor a cigarettát eldobta, és az utolsó lélegzetnyi mérgező füsttel a tüdejében a számra hajolt. Te is tudod, hogy nem dohányzom, de az ő ajkain keresztül a sok méreganyag is jól esett. Tisztában voltam vele; rövidesen véget fog érni ez a történet, mert én nem osztok, nem szorzok számára, de akkor és ott szerettem volna elhitetni magammal az ellenkezőjét. Hogy ő is érez. Hogy szerethet. Hogy kellhetek neki másért is, mint a testem miatt. Hogy talán nem a megjelenésem, hanem a belső értékeim vonzották hozzám. Istenem, Felix... A szerelem időpocsékolás.