szegek a koporsódon ↠ hyunlix ✔

28.

Csókolóztunk, amikor a könyökömmel lenyomtam a kilincset és átléptem a küszöbön. Talán mindketten tudtuk, hogy mi történik, de nem akartunk a másnap reggelre gondolni, vagy a mi lesz ezután kérdésére. Te lökted be mögöttünk az ajtót, egy pillanat erejéig sem akartál megállítani semmiben. Heves voltál: minden ingert máshogyan dolgoztam fel, mint egész eddigi életemben, a szenvedély és az engedelmesség őrjítő kettősségét harapásokkal és lila foltokkal festettem a nyakadra. Magától értetődött minden, amit a szobádba zárkózva tettünk; a ruhák hamarosan lekerültek rólunk, mellkas feszült fedetlen mellkasnak és a helyiség némaságát a sóhajtásaid színezték. Gyönyörű voltál, ahogy alattam pihegtél ― felduzzadt ajkaidon át forró levegő csapódott a nyakamon. Az összes nyögés és morranás elfeledtette velem, hogy mit is csinálok éppen. Hogy a legjobb barátomat ölelem magamhoz, hogy valójában téged becézlek halk szavakkal és gyengéd érintésekkel egyaránt. Téged, Felix ― akiben ez az éjszaka lavinákat indított el, majd az erősödő érzelmeid mindkettőnket maguk alá temettek. Órákkal később már a szegycsontomon nyugtattad a fejed, a lábaid az enyémekkel összeakasztva voltak. Édesen aludtál, és én nem tudtam elszakítani a tekintetem a bőrödről, melyen már az én fogam nyoma díszelgett. És tudod mit? A csendes éjszakában meggyónhattam volna a hibáimat a csillagoknak. Ennek ellenére? Nem tettem. Azt gondoltam, ez rendben van. Talán mégsem történt semmi szentségtörés. Talán szerethetlek majd annyira, ahogy te szeretsz engem.