szegek a koporsódon ↠ hyunlix ✔

58.

Napok teltek el úgy, hogy semmit nem tudtunk a helyzetről. Changbin irányából nem érkezett információ, mi pedig egyáltalán nem mutattunk érdeklődést ő, vagy a történtek felé. Naponta végiggondoltam az egészet. A barátságunk kezdetét, a te érzéseidtől először különböző enyémeket, vele együtt pedig minden tévedésem. Szükséges volt, hogy emlékeztessem magam rájuk, mert csak így jöhettem rá újra meg újra, hogy szeretlek. Egyedül téged. Ez járt a fejemben akkor is, mikor esteledve a városban sétáltunk. Körülöttünk zajlott az élet, ám számomra mégis megállt robogni, és lassítva láttam magam előtt a pillanatot, amelyben az épületek, lámpák és kirakatok keveredő fényében hátrafordultál, s a vállad fölött rám mosolyogtál. Nevettek az arcodat pettyező szeplők, vele nevetett a tekinteted is, és önkéntelenül elvigyorodtam. Megmutattad nekem, mit takar az igazi boldogság, én pedig sosem lehettem volna hálásabb érte. A szám mégis hangtalan maradt, magamhoz rántva téged csak a tiédre olvadó csók beszélt ― jó kedvünk volt, az érintésed elmondott mindent, aztán a farzsebedben megcsörrent a telefonod. Én nyúltam érte, mondván, hogy nekem egyszerűbb kivenni onnan. Nevettél, ugyanis érezted az enyhe hátsó szándékot. Fejemet a válladon pihentettem, mialatt te anyukáddal beszéltél. Ledöbbentem, ahogy meghallottam, hogy az ügy lezárult, majd a pillanat töredéke alatt vidámság lett úrrá rajtam. Tudtam, hogy szörnyű dolgot műveltem, de a tény, hogy egyikőnkre nézve sem lesznek komolyak a következmények, illetve Seo Changbin iskolát vált, valahogy elfeledtetett velem mindent.