szegek a koporsódon ↠ hyunlix ✔

36.

Valójában akkor láttalak utoljára ruha nélkül, amikor én magam szabadítottalak meg minden darabtól. Igaz, hogy csak napok teltek el azóta, legfeljebb csak egy hét, ám tényleg nem szúrt szemet semmi különös. A testedet tarkító foltokat betudtam a saját nyomaimnak, melyeket az ajkaim csókoltak a bőrödre ― azonban ezek egyre fakóbbá váltak, s a lila színek halványulni kezdtek. Sötét árnyalatból hajlottak egyre kivehetetlenebbé, s lassanként el is tűntek. Azonban, Felix, némelyikek megmaradtak, és ha véletlenül hozzájuk értem, kelletlenül szisszentél fel. Akkor az ölemben ültél. A derekadat átkarolva tartottalak a combomon, te pedig átvetetted a kezeidet a vállam felett, s időnként a hátamba karmoltál, mert akkor is apró puszikat szórtam a bőrödre. Fogalmam sincs miért cselekedtem így. Talán önmagamnak akartam bebizonyítani, hogy képes vagyok téged szeretni. Úgy szeretni, ahogyan megérdemled, és ahogy te teszed velem ― az ujjaim kószálva akadtak a pólód aljába, miként az anyagot felfelé kezdtem tűrni a felsőtested mentén. Engedelmesen segítettél, s a textil pillanatokon belül puffant a szőnyegen. Magad köré tekerted a karjaidat, és én mosolyogtam, azt mondtam nincs miért szégyellősnek lenned ― mindenhogyan gyönyörű vagy. Hagytad, hogy megfosszalak a fedezékedtől, s hogy összefűzzem az ujjainkat. A szemem kikerekedett, amint lejjebb csúszott a tekintetem a mellkasodról. Az oldaladon hatalmas folt éktelenkedett. Ijedten néztem rád, s te lesütötted a szemed.