Novellák

Búcsúlevél

Drága nővérem!

Ugye, milyen furcsa? Pár hónappal ezelőtt még egyikünk sem gondolta volna, hogy ez a levél valaha is meg fog születni. Az igazat megvallva, én még tegnap sem gondoltam volna. De most úgy érzem, annyi gondolat kering bennem, hogy muszáj őket kiírnom magamból, különben lassan megfojtanak belülről.
  Azt ígérted, bármi történjék is, mellettem fogsz állni. Bármit hozzon is a sors, együtt maradunk. Tudod, én hittem neked, mert tudtam, hogy komolyan is gondolod, amit mondasz. Így is volt ez, egészen mostanáig. Nemsokára ugyanis egy olyan helyre megyek, ahová nem tarthatsz velem. Ezen az úton nem kísérhetsz el; ezt az utat egyedül kell végigjárnom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy készen állok. Hogy is állhatnék rá készen, amikor még annyi mindent véghez szerettem volna vinni ebben az életben? Céljaim voltak, álmaim, ábrándjaim... Vajon velem tartanak a síron túl is?
  Azon tűnődöm, vajon kegyetlen dolog-e a halál. Az életben maradottak számára biztosan az, hisz könyörtelenül elragadja tőlük a szerettüket – ám annak, akit ér, vajon megváltás-e, vagy épp kíméletlen ítélet? Azt hiszem, nem félek tőle. Tudod, talán azért, mert egy kis részem még mindig nem képes elfogadni, hogy ez fog történni. Nem hajlandó elfogadni a közelgő sorsomat, pedig az már meg van pecsételve. Talán rettegnem kéne, sírnom, talán könyörögnöm az Istennek, hogy mentsen meg – de nem, én csendben feldolgoztam, elfogadtam, és a lelkemnek csak egy egészen kis része üvölti még mindig, hogy élni akar. Nehéz elhallgattatnom – nem is vagyok rá képes. Hagyom, hadd tombolja ki magát, amíg még teheti...
  Éjszakánként gyakran bámulom a plafont a sötétben, arra gondolva, hogy talán az az utolsó dolog, amit az életem folyamán látok. Hisz lehet, hogy reggel már nem kelek fel többé. Nehéz ez, tudod? Nehéz minden egyes este úgy lefeküdni aludni, hogy gondolatban mindig elbúcsúzol az élettől, hisz ki tudja, melyik lesz az utolsó. Félek elaludni. Félek, hogy arra riadok majd fel, hogy eljött a vége mindennek... hogy magával ragad ez a sötét forgatag, elnyel, és a néma sikolyomat senki nem fogja meghallani. Félek, hogy arra ébredek majd, hogy nem lélegzem többé.
  Látod, fentebb azt állítottam, nem félek, most pedig hogy mégis... De tudod, nem attól félek, hogy be fog következni, hanem attól, hogy ha bekövetkezik, felkészületlenül ér.
Minden reggel, amikor kinyílik a szemem, az első dolog, ami eszembe jut, hogy még életben vagyok. Még. Még lélegzem, még dobog a szívem, még szállítja a véremben a sok kis vörösvértest a hemoglobint. Vajon tudják szegények, hogy nemsokára vége lesz? Vajon örülnek majd, hogy megpihenhetnek a folyamatos munka után? Vagy megsiratnak majd?
  Lezárom majd egy borítékba ezt a levelet, és odaadom neked, csakis Neked – amikor megkapod, én már nem itt leszek. Valahol máshol. Talán csak a föld mélyén fekszik majd kihűlt testem egy koporsóba zárva, talán a lelkem elköltözik majd egy jobb helyre. Ebben bízom, mert ez azt jelentené, hogy tudok majd még veletek találkozni.
  Nem akarok fájdalmat okozni nektek azzal, ha elmegyek... Kérlek, drága testvérem, ne sírj utánam. Nem megyek el örökre. Én hiszek benne, hogy valahol, valamikor, talán egy másik dimenzióban, egy másik évezredben, de akkor is találkozni fogunk még. Kérlek, ne áztasd könnyeiddel ezt a papírt – megteszem azt most én helyetted is. Nem szerettem mások előtt sírni, de most itt, egyedül, a félhomályos szobám magányában a sírás olyan lelki békét ad, mintha a könnyek kimosnák belőlem a kételyek, a félelem keserű méregcseppjeit.
  Tudom, hogy ezzel anélkül is tisztában vagy, hogy leírnám neked, de azért mégiscsak megteszem: szeretlek. És nem, ez a szó soha nem fog átváltani múlt időre. Ha én nem is leszek többé, ha én meg is szűnök majd létezni, a szeretetem soha. Az örökké megmarad majd, túlél engem is.
  Elbúcsúzom tőled, legdrágább nővérem, de ez a búcsú nem örökre szól. Egyszer még együtt leszünk Ott, fent, és csak a te érdekedben remélem, hogy ez minél később fog bekövetkezni.
  Ahogy ezt a levelet bezárod majd a fiókba, úgy zárj be engem is a szívedbe, és ne feledd, hogy akkor is veled leszek, amikor te magányosnak érzed magad. Őrzőangyalod leszek, úgy, ahogyan te voltál nekem ebben a életben.
  Akárhol is vagyok abban a pillanatban, amikor e sorokat olvasod, ha képes leszek gondolkodásra, biztosan épp rád gondolok.
  A legforróbb szeretettel ölellek, a síron túlról is. Isten veled.

_ _ _ _

(Imagine Dragons - Whatever it takes)