Novellák

Kitörni

  Az előadóteremre zuhanó sötétséget csak az a néhány lámpa törte meg, amely a színpad felé villódzott.
  A levegőt lágy énekhang töltötte be, ő ennek ellenére olyan ideges volt, hogy úgy érezte, menten összeesik. Próbált nyugalmat erőltetni magára, ám amint az énekhang elhallgatott, és felzendült a lelkes taps, úgy érezte, görcs állt a gyomrába. Ő lesz a következő... Zongoratanára, Mrs. Brooke bátorítóan a vállára tette a kezét. Az őket körülvevő félhomályban csillanó, megnyugtató barna szemek azt üzenték, minden rendben lesz. Ő azonban nem volt benne biztos, hogy hihet nekik. A fiatal műsorvezető nő röviden felkonferálta, az ő elméjében azonban egyedül a saját neve ragadt meg, s terítette be az egész testét valami ismeretlen, hideg borzongással. Maya Wilkins. Eljött hát a te időd.
  Mielőtt rendezhette volna zavaros füstként gomolygó, súlyos gondolatait, egy kezet érzett a hátán, amely gyengéden ugyan, de határozottan a színpadra taszította.
  Ott állt hát. Ezernyi érdeklődő szempár meredt rá a nézőtérről, köztük lehetett valahol a családja is, akik érte izgultak. Maya térde megremegett. Szíve olyan hevesen vert, hogy már komolyan attól félt, hogy kiugrik a mellkasából, és egy néző ölében landol.
  Rávetültek a fények. Maya nyelt egyet, majd határozottnak tettetett léptekkel odasétált a színpadon elhelyezett zongorához. Minden rendben lesz... minden rendben lesz – győzködte magát. Kihúzta a kis széket, és helyet foglalt rajta, ujjait pedig lágyan futtatta végig a billentyűk tetején. Menni fog.
  Tudta, hogy kezdenie kell. Azt is tudta, hogy rengeteg kíváncsi tekintet vetül rá. Azt is tudta, hogy a kinyitott kotta ott van a szemei előtt. Sőt azt is, hogy rengeteget gyakorolta ezt a darabot... Muszáj mennie. Muszáj.
Karcsú ujjai lenyomták az első billentyűket, amelyek nyomán lágy zene töltötte meg a levegőt. A darab kifinomultságával, nyugodtságával ellentétben Maya fejében viharosan száguldoztak a gondolatok. Szemei előtt mintha táncot jártak volna a hangjegyek, a dallam ott visszhangzott az agyában. Ujjai kecses táncot jártak a zongora billentyűin.
  Ma este minden rendben lesz. Ma végre bizonyítok. Bizonyítok a családomnak, a zsűrinek, a közönségnek, de leginkább saját magamnak. Ki fogok törni. Kitörök abból a burokból, amelyben eddig éltem. A lámpaláz, a félelem, az önbizalomhiány, a kételyek burkából. Megmutatom mindenkinek, és egyben saját magamnak, hogy igenis, képes vagyok rá.
Ezen az estén minden más lesz.
  Bár szíve gyors tempóban verdeste a mellkasát, a tüdeje lassan felszabadult az eddig satuként szorító izgalom alól, az elején bizonytalanul meg-megremegő kezei pedig lassan egyre biztosabbak lettek.
  Nagyot lélegzett, és teljesen átadta magát a zenének. Zöldellő mezőkön, felhőkkel tarkított mélykék égbolton száguldott, langyos szél lobogtatta tincseit, szívéből pedig láthatatlan energia áradt szét a testében, egészen a két kezéig. Nem létezett más abban a pillanatban, csak a zene meg ő.
  Észre sem vette, hogy véget ért a darab, és ujjai megpihennek a billentyűkön, csak mikor felzendült a viharos taps. Pislogott, s kábultan emelkedett fel a székéből. Fel sem tűnt, hogy könnyezik, szeme sarkából viszont lassan csorgott le néhány kósza, meleg könnycsepp.
  Bizonytalan léptekkel sétált arrébb, hogy meghajoljon. El sem hitte, hogy ez a lelkes tapsvihar neki szól. Hirtelen kiszúrta a tömegben az édesanyját, és távolról is látni vélte a büszke mosolyát. Megcsináltam, tudatosult benne mámorosan. És akárhányadik helyezést is fog elérni, akármilyen szám is fog díszelegni az oklevelén, ezt a sikert, a saját belső démonai legyőzésének, és a lelki kitárulkozásának sikerét senki nem veheti el tőle.
  Ilyen gondolatok közt, hevesen dobogó szívvel sétált le a kis oldallépcsőn. A kis fülke sötét homályába lépve, néhány versenytársa kedves kézszorításától és Mrs. Brooke meleg, büszke pillantásától övezve lerogyott a sarokba, és nevetve sírni kezdett, kiadva magából mindazt a bizonytalanságot, félelmet és feszültséget, ami ezt megelőzően nyomasztotta, és minden boldogságot, megkönnyebbülést, felszabadulást, és igen, büszkeséget, amelyek együttes erővel gördítették le a szívéről a súlyos követ.
Végre igazán kapott levegőt.

_ _ _ _

(Three Days Grace - Break)