𝗡𝗲𝗺 é𝗿𝘁𝗲𝗺 (1) [Haikyuu!! ff]

°14°

A meccs után teljesen megváltozott kettejük kapcsolata. Nem beszéltek, nem idegesítették egymást, és ami a legrosszabb, nem röpiztek együtt. Hozzám már csak Kageyama járt át, ő viszont nem volt hajlandó beszélni róla, csak megvonta a vállát. Hinatával csak az iskolában találkoztam, ott viszont nem tudtunk sokat beszélni, mivel folyton menekült előlem. Így sajnos a vizsgák végéig tehetetlenül néztem a barátságuk teljes felszívódását, aztán viszont váratlan lehetőségbe ütköztem.

- Sziasztok - köszöntem el, miután kiléptem az osztályteremből, és ráérősen megindultam hazafelé, hogy közben kitaláljam mit fogok majd otthon csinálni. De sajnos nem juthattam ilyen könnyen haza, mivel dübögő lépteket hallottam meg magam mögül, és a nevemet.

- Hosiko-chan! - ismertem fel Suga hangját, aki utánan rohant. A "chan" szótól még mindig kirázott a hideg, viszont megpróbáltam nem fintorogva hátrafordulni.

- Igen? - kérdeztem, és megvártam, hogy a felém loholó fiú odaérjen, majd szusszanyon egyet.

- Szerettem volna beszélni veled - kezdett bele a mondandójába, és akkor még nem is sejtettem, hogy mit akar. - Ugye lesz a nyáriszünetben egy edzőtáborunk, amit néhány Tokiói iskolával közösen szerveztünk. Viszont az egyik menedzserünk, Yachi, nem tud eljönni egy családi nyaralás miatt, úgyhogy megüresedett egy hely. Nem kellene sok mindent csinálni, csak Kiyoko-sannak segíteni, úgy hogy... Lenne kedved eljönni? - vázolta fel a helyzetet, amivel igazán meglepett.

- Én? - kérdeztem vissza értetlenül - de jogosan -, amitől elég hülyén éreztem magamt. Fogalmam sem volt, hogy miért pont rám gondolt, hisz véleményem szerint voltak nálam alkalmasabb emberek is. 

- Mivel téged már nagyjából ismer a csapat, Kiyoko is kedvel, és Kageyamával nagyon jóban vagytok, ráadásul röpiztél is, úgy hogy.... Lenne kedved? - hadarta el egy szuszra, így csak meglepetten néztem rá. Belegondolva amúgy sem volt programom nyárra, meg aztán egy edzőtábor nem a világ vége, de volt egy kis bökkenő.

- Nem szeretnék zavarni... - sütöttem le a szemeimet, mivel féltem, hogy ha ott vagyok, azzal többet ártok, mint használok. Igen, Kageyamáról volt szó, akivel ugyan tartottam a kapcsolatot, Hinatáról nem beszélt, így féltem, hogy közöm van a barátságuk megromlásához.

- Hát te tudod - vont vállat Suga egy kis idő után. - Azért kérünk még egy főre kaját, hátha meggondolod magad. Ha még sem, majd Asahi megeszi - nevetgélt a saját poénján, majd elindult visszafelé.

Ezzel el is volt intézve a délutáni programom, mivel egész végig ezen agyaltam. Aztán másnap is, aztán azután, és még akkor is, mikor Kags átjött röpizni.

- Min gondolkozol?  - kérdezte, mikor szünetet tartottunk, mivel kicsit elbambultam.

- Suga felajánlotta, hogy menjek el veletek az edzőtáborba - mondtam ki kerek perec, mire Kageyama először meglepődött, majd mintha boldog lett volna.

- És el akarsz jönni? - kérdezte, előre félve a választól. Nagyot sóhajtva ránéztem a mellettem ülőre, és már felkészültem a nemleges válaszra, amikor találkozott a tekintetünk. Félt, ez tisztán látszott rajta, ahogy az is, hogy szeretné, hogy menjek. Láttam már rengeteg arcát, boldogot, szomorút, mérgeset, de ezt a fajta félelmet és rejtett kérlelést, reménykedést még soha. A francba Kageyamával, és hogy ilyen hatással van rám.

- El - ejtettem meg egy halvány mosolyt, mire neki is felvidult az arca.

- Folytatjuk? - pattant fel, és már a kezébe is vette a labdát.

- Még szép - álltam fel én is, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk.

A nyár és a vizsgák nagyon gyorsan elrepültek, mire észbe kaptam, már ott döcögtem a buszon Kiyoko mellett, aki éppen a tábor programját és a meccsek menetét ismertette. Óvatosan kihajolva az ülés mellett hátra néztem és elmosolyodtam. Kageyama bealudt, Hinata pedig a vállára dőlve tette ugyan ezt. Mindkettő békésen aludt, az sem zavarta őket, hogy zötykölődnek. Mondjuk a nyáluk is folyt, ami nem volt túl gusztusos, de ez csak mellékes. Elméletileg nem voltak valami jóba, először egymás mellé sem akartak ülni, de mivel máshol nem volt hely kénytelenek voltak. Kissé elbizonytalanodtam, hogy jól tettem-e, hogy elmentem, mivel éreztem, hogy nem fogom kibírni röpi nélkül egy röpis táborban, de Kageyamának első sorban Hinatára kellene koncentrálnia, és arra, hogy kibéküljenek. Még mindig volt bennem egy kis bűntudat, de reménykedtem benne, hogy jól döntöttem.

- Ugye milyen békésen alszanak? - kérdezte mellőlem Kiyoko, aki észrevette, hogy kiket nézek, így biccentettem egyet. - Régóta barátok vagytok Kageyamával? - terelte a témát kínosabb vizekre.

- Inkább ismerősök... - javítottam ki, mivel ez volt az igazság. Sosem voltunk kifejezetten barátok, egészen addig, de abban is volt valami furcsa.

- Pedig úgy tűnt közelebb álltok egymáshoz - jegyezte meg gonoszul, mire riadtan néztem rá.

- E-ezt hogy érted? - pánikoltam be kissé, bár magam sem tudtam mire föl. 

- Sehogy... - mért végig. - Szóval az edzésekről... - lapozott egyet a füzetében, hogy folytathassa a magyarázást, de megint csak nem tudtam rá odafigyelni. Többek, mint barátok...?