𝗡𝗲𝗺 é𝗿𝘁𝗲𝗺 (1) [Haikyuu!! ff]

°18°

- Kageyama! - kiabáltam utána leérve a lépcsőn. A lenti folyosó sokkal kihaltabb volt, mint a fentiek, így szinte csak ketten voltunk ott. Kags meglepve fordult hátra, viszont amint meglátott, mintha elsötétültek volna a szemei. Ez nem túl jó jel.

- Mit szeretnél? - kérdezte félrenézve, mikor odaértem hozzá.

- Csak beszélni... - mondtam meglepve, az ellenséges stílusán. Hiába dobogott őrülten a szívem, lefagyva éreztem magam.

- Azt mással is tudsz - mondta közönbösen, majd már hátatfordított volna, hogy elmenjen, de sikerült megtalálnom a hangomat.

- De én veled szeretnék - mondtam értetlenkedve. Fogalmam sem volt, hogy mi ez az ellenséges stílus. Viszont amint visszafordult, s megvillant a harag a szemeiben, segítőkészen a tudatomra adta.

- Miért? Miért pont most? Meguntad a többieket? - kezdte dühösen fröcsögve, én pedig csak sasoltam - Hónapokig nem kerestél, miután azt mondtad nem szeretnél velem röpizni. Tudod milyen érzés volt? Hinata elmondta, hogy miért csináltad, de feleleges volt. Vele nem ugyan olyan, és nem is lesz az.

- Előbb is akartam volna veled beszélni, de egyszerűen nem volt...

- Attól még rohadtul hiányoztál! - mondta ki kegyetlenül őszintén, mire kihagyott egy ütemet a szívem. - Ha csak rám köszöntél volna, vagy valami...

- Nekem is hiányoztál - hajtottam le a fejemet a bűntudat, megkönnyebbülés és öröm nehéz súlyai miatt. - De újra elkezdtem röpizni. Meccsekre jártam, lett új csapatom. Úgy éreztem, hogy megint minden a helyén van, de nem tűnt fel, hogy a legfontosabb darab hiányzik... - emeltem rá a tekintetemet, és megpróbáltam még azelőtt letörölni a könnyeimet, mielőtt kicsordultak volna. Kageyama viszont automatikusan lépett közelebb, és ölelt meg, ami már nagyon hiányzott. Én sem voltam rest belecsimpaszkodni a nyakába, és elrejteni benne az arcomat.

- Örülök neki, hogy újra röpizel - suttogta a fülembe egy kis idő múlva. - De ígérd meg, hogy nem csinálod ezt többé...

- Soha többé - bólogattam egyetértően, mivel valóban ezt is éreztem. Soha többé nem akartam elengedni. 

- Amúgy mondták már milyen önző ember vagy? - kérdeztem pár perc múlva vigyorogva.

- Nálad nem jobban - dünnyögte sértődötten.

Ezután pedig igyekeztük minél előbb bepótolni azt a pár kimaradt hónapot. Aznap minden szünetben vele lógtam, sőt edzés után is együtt mentünk haza.

- Szóval Hinata is önállósodott - bólogattam elismerően, értelmezve az imént elregélt dolgokat, miközben befordultunk az utcámba.

- Igen, és így könnyebb is gyorsakat csinálni. Rájött, hogy egyedül is tud harcolni - vont vállat, de azért látszott Kageyamán, hogy kicsit rosszul esik neki.

- De ugye tudod, hogy hiába lett önálló, feladások nélkül nem tud lecsapni - mondtam vígasztalóan.

- Már csak az kellene, hogy ő adjon fel magának... - morogta, amit nem bírtam ki nevetés nélkül. Igen, elsőre midnenkinek egy morgós röplabda bolodnak tűnik, de úgy, hogy ismertem már több oldalát is, komolytalannak tűnt a morgása.

- Hát az nem hiszem, hogy be fog következni - lassítottam le a házunk előtt. Kedves dolog volt tőle, hogy hazakísért, pláne, hogy ő jóval messzebb lakott. - Holnap ki ellen is lesz meccsetek...? - fordultam felé, mivel nem emlékeztem rá, hogy említette volna.

- A Seijoh ellen. Már megint - sóhajtotta a járdát bámulva.

- Biztos vagyok benne, hogy jók lesztek - mondtam magabiztosan, és hittem benne, hogy valóban így lesz. Oikawa tényleg nagyon erős, ahogy a csapata is, így még mindig nekik volt több esélyük, viszont sosem lehetett tudni.

- Remélem - sóhajtotta, magára erőltetve egy halvány mosolyt. Szerintem egyik meccse előtt sem aggódott még annyira, mint a Seijoh előtt. Megértettem, hisz ki ne félne szembeszállni a senpaiaval, aki ráadásul már le is győzte egyszer, viszont örültem neki, hogy megosztja velem a kétségeit.

Miután elbúcsúztunk, s én eltűntem a házunk ajtaja mögött, szabadjára engedtem a boldog mosolyom. Jó volt újra beszélni Kageyamával, szünetekben is vele lógni, és tisztázni a dolgokat. Igen, valóban szar dolog volt, hogy nem beszéltünk, viszont visszagondolva így is szükségesnek éreztem.

Mikor már éjnek évadján az ágyamban forgolódva próbáltam kisilabizálni a holnapi meccs eredményét, nem számítottam rá, hogy bárkinek is eszébe jut írni. Főleg nem neki.

00:36

Kageyama
Oi
Alszol?

Me
Nem, miért?

Kageyama
Csak kérdeztem

Felszaladt a szemöldököm a válaszát látva, hisz az ember nem ír csak úgy rá valakire éjfél után, kivéve, ha valami gondja van.

Me
Valami baj van?

Kageyama
Nem😂

Oké, a nevetős smile határozott aggodalomra adott okot, így olyan gyorsan ültem fel az ágyamban, mint még soha. Három lehetséges helyzetet tudtam elképzelni: 1. beszívott, 2. valaki trollkodik, 3. felfedezte hogyan lehet emojit rakni az üzenetbe

Me
Oké...
Én szerintem megyek aludni
Neked sem ártana

Kageyama
Nem tudok

Áh, szóval ez volt a baj. Megkönnyebbülten dőltem vissza az ágyra, és mosolyogva gépeltem be a válaszomat.

Me
Rendben, akkor 1ig kapsz időt
Szóval, mi is van azzal a holnapi meccsel?