𝗡𝗲𝗺 é𝗿𝘁𝗲𝗺 (1) [Haikyuu!! ff]

°12°

Hinata meglepett hangjára egyből szétreppentünk, és legalább egy méterre húzódtunk a másiktól. A kis narancs értetlenül fürkészett minket a nyitott ajtóban állva, mire én összeráncoltam a szemöldököm.

- Hogyan jöttél be? - kérdeztem gyanúsan méregetve.

- Ny-nyitva volt az ajtó, és gondoltam a-akkor bejövök... Gomen - hadonászott össze-vissza mutogatva, hogy hogyan jutott be. Fejben újra csak fejbevágtam magam, hogy nem zártam be, de elengedtem a dolgot.

- Hogy-hogy eljöttél? - terelte tovább a témát Kageyama, mire a narancs odaugrált hozzánk és elkezdte megkötni a cipőjét. Szerencsére megfeledkezett az eredeti témáról.

- Anya előbb hazajött, így tud vigyázni Natsura, úgy hogy jöttem röpizni - újságolta mosolyogva.

- Mindjárt jövök - léptem le gyorsan, miközben elkészült, és mosdóra hivatkozva kettesben hagytam Kageyamával. Csúnya húzás volt tőlem, mivel így egyedül kellett válaszolnia Hinata kérdéseire az öleléssel kapcsolatban, de a heves stílusával hamar elvette a narancs kedvét a kíváncsiskodástól.

Fogalmam sem volt, hogy mi volt az az ölelés. Hogy Kageyama miért csinálta, el nem tudtam képzelni. Sosem tűnt olyan érzelmes embernek, most viszont, hogy testközelből érezhettem minden mozzanatát kicsit megváltozott az álláspontom. Ahogy megölelt, éreztem a heves szívverését, ahogy nagyot nyelve próbálja leküzdeni a félelmét és gátlásait, és ahogy megfeszült az álkapcsa, ahogy összeszorította a szemét. Minden apró mozdulata nagynak tűnt, még az is, ahogy kicsit közelebb húzott magához, ahogy kitámasztotta a lábát. És hogy mi volt erről a véleményem? Magam sem értem. Mivel a szívem egy pillanatra leállt, majd úgy kezdett verni, mint aki maratont futott elég vegyes érzések kavarogtak bennem. Izzadt a tenyerem, nehezen vettem a levegőt, még is szinte súlytalannak és gondtalannak éreztem magam. Ahányszor visszagondoltam az esetre összezsugorodott a gyomrom, és legszívesebben elfutottam volna, még is egy ijesztő gondolat vert karót a fejemben. Hogy újra akarom érezni.

Az incidens után minden ment ugyan úgy, röpiztünk, néha beszélgettünk, és Kageyamán egyáltalán nem érződött a hatása. Megmaradt ugyan olyan kifejezéstelennek, idegesnek, néha szerencsétlennek, mint előtte. Szép lassan eltelt az az egy hét, amit folyamatos edzésekkel töltöttek a döntőre, majd eljött a meccs napja is. Először nem akartam elmenni, de mikor Kageyama megkérdezte, hogy ugye ott leszek-e, igent mondtam. Nem tartott pisztolyt a fejemhez, de tisztában voltam vele, hogy neki ez a meccs felér élete legnagyobb döntőjével, így nem akartam kihagyni.

Miközben a nézőtéren ülve figyeltem a bemelegítésüket, tekintetem kicsit tovább elidőzőtt a feladón. Orromba visszakúszott az illata, amit olyan közelről éreztem, hogy el kellett fordulnom. Hirtelen megint kínosan éreztem magam, viszont hiába hunytam le a szemeimet, hogy lenyugodjak, láttam magam előtt, ahogy megölel. Olyan volt, mintha ezt mindenki más is látná, mivel több tekintetet is megéreztem magamon, ami nem segített abban, hogy hangyányi gyomrom tartalmát magamban tartsam. Mivel a szituáció kezdett eldurvulni, inkább felpattantam, és elmentem mosdóba, hogy rendbeszedjem magam. Sajnos kifelémenet már nem láthattam Kags meglepett tekintét, amivel engem keres.

Valószínűleg kicsit sok időt töltöttem a csap fölött támaszkodással, mivel mire vissza battyogtam a nézőtérhez, már fújták a sípot, a nézőtér pedig ujjongva tapsolt, mivel valaki pontot kapott. Meglepetten álltam meg az ajtóban, és tekintetemmel egyből leellenőriztem a pályán álló Karasunosokat, de nem láttam egyetlen komor arcot sem Kagson kívűl. Düh, izgalom, egy csipet félelem és a versenyszelleme tükröződött a szemében, ahogy Oikawára nézett, majd visszament a helyére, hogy folytassák a játékot. Nem úgy tűnt mintha baj lenne, így nyugodtan foglaltam helyet a legfelső sorban. Aztán szép lassan elszabadult a pokol.

Jó szurkolóhoz híven együtt örültem és izgultam a csapattal, viszont egy fontosabb dolog jobban lekötötte a figyelmem. Kageyama. Egyszer sem nézett fel a nézőtérre, vagy ha ezt tette, akkor is csak tömény düht árasztott a tekintete, engem viszont nem talált meg vele. Végig arra vártam, hogy mikor tudom elkapni a tekintetét, de erre sosem volt alkalmam, ami kezdett fusztrálni. Majd elérkezett az utolsó feladás.

Amikor rájöttem, hogy mi a terve, hogy megtalálta a tökéletes helyzetet és időt, a fejemhez kapva pattantam fel. Tudtam, hogy Oikawa is tisztában van a tökéletes feladásaival, így tudni fogja hova ad fel, és egy blokkal meg fogják állítani. Oda akartam kiáltani neki valamit, de már felesleges volt, mivel az ujjai elhagyták a labdát, az pedig megindult Hinata felé. A narancs elütötte, egyenesen a blokkba, ami fájdalmas csattanással megállította azt. Hárman is utána ugrottak, de senkinek sem sikerült megmenteni a labdát, így ezzel véget ért a meccs. A Seijoh győzött.