𝗡𝗲𝗺 é𝗿𝘁𝗲𝗺 (1) [Haikyuu!! ff]

°16°

Másnap elég furán éreztem magam mind Hinata, mind Kageyama közelében, mivel iszonyatos bűntudatom volt. Ahogy néztem őket a meccseken, szünetekben, és úgy unblock egész nap, csak még jobban fájt a szívem. Egymáshoz sem szóltak, és most nem Kageyama tűnt tartózkodónak, hanem sokkal inkább Hinata. Míg Kageyama az ebéd utáni szünetben is beszélgetett a többiekkel, Hinata egyedül üt az árnyékban, és szürcsölte a narancslevét. Egy darabig rosszallóan néztem, majd elhatároztam, hogy nem mehet ez így tovább. Ha ők nem képesek változtatni mindezen, akkor én leszek kénytelen.

- Szabad? - kérdeztem Hinatától, mikor odasétáltam hozzá, s leültem mellé.

- Aham - mondta szívószállal a szájában, és folytatta a bambulást. Na ez nem lesz egyszerű.

- Hogy-hogy nem beszélgetsz a többiekkel? - fordultam felé, hátha ezzel beszédre bírom.

- Nincs kedvem - vonta meg a vállát, mire nagyot sóhajtottam.

- Figyelj, én nem fogok kertelni. Miért haragszolt Kageyamára? - mondtam ki egyenesen, beleunva a várakozásba.

- Én nem--

- De, látom rajtad - szakítottam félbe. - Szóval?

- Nem haragszom csak... - forgatta a kezében a dobozt. - Azelőtt mindig odajött, hogy feladjon nekem. Szeretek Kageyamával játszani, viszont ő már talált magánk új ütőt... Ne értsd félre, rád sem haragszom, csak... Szeretnék még Kageyamával röpizni... - magyarázta meg, amivel sikerült megdöbbentenie, így kellett egy kis idő, amíg kitaláltam a válaszom.

- Tudod régen én is röpiztem Kageyamával, és nagyon szerettem - emlékeztem vissza a z első feladására. - Aztán történt pár dolog... Ő elfoglaltabb lett, én pedig abba hagytam. Aztán láss csodát, nemrég megint elkezdtünk együtt röpizni. Úgy hogy várd ki a végét, mivel hamarosan biztos újra együtt fogtok játszani. - mondtam bátorítóan, magamra erőltetve egy mosolyt. Azt már nem tettem mondjuk hozzá, hogy akkor is, ha én így nem röpizhetek vele...

Azt godoltam, hogy ezzel le is van rendezve a dolog, viszont este már is szembesültem vele, hogy ez nem ilyen egyszerű.

- Hosiko! - kiáltott utánam Kageyama, mikor épp fürdeni indultam. Vettem egy nagy levegőt, és csak azután fordultam hátra hozzá, hogy fel tudjak készülni a nemleges válasz adására. - Jössz röpizni?

 - Nem - préseltem ki magamból nagy nehezen, mire meglepett lett az arca. - Bocs Kageyama, de ez nem megy így. Szeretek veled röpizni, ezt te is tudod, viszont neked nem velem kellene játszanod, hanem Hinatával - mondtam ki őszintén.

- De tudok egyszerre vele is, meg veled is játszani - értetlenkedett. Istenem, erőltesd meg azt a maradék pár agysejted!

- De nem az a lényeg, hanem hogy Hinata hiányolja a feladásait. Menj és gyakorolj vele. Én meg... Majd megoldom valahogy - vontam meg a vállamat, és őszintén reméltem, hogy így is lesz. - Elvégre ideje lenne már leküzdeni a gátlásaimat.

- Valóban ezt akarod? - nézett a szemembe kérlelően. 

- Nem, de ez a helyes - erőltettem meg magamat, majd amíg volt tartásom, hátat fordítottam, és elmentem. Pontosabban elbújtam az egyik tornaterem mögé, hogy kicsit összeszedjem magam, elvége az imént utasítottam el a feladómat, legjobb barátomat és talán többet is annál... Miközben mély levegőket véve próbáltam meggyőzni magamat is, hogy valóban ez a helyes döntés, észre sem vettem, hogy a Nekoma feladója megáll, tőlem nem messze.

- Ez elég kegyetlen volt - véleményezte, mire meglepve fordultam hátra. Ne mond, hogy ő...

- Mennyit hallottál? - vontam össze a szemöldökömet.

- Az egészet, bocs. - nézett félre zavarában. - Biztos vagy benne, hogy jól döntöttél?

- Nem, de remélem - sóhajtottam egy nagyot, és magam sem tudtam felfogni, hogy éppen egy szinte vadidegen fiúval beszélek a bajaimról.

- Végül is, nem mindig a legegyszerűbb út a helyes - vont végül vállat, majd mint aki jólvégezte dolgát elindult az iskola épületébe.

Nem mondom, a szavai elég nagy nyomot hagytak bennem, viszont mindegyikkel egyet kellett értsek. Úgy látszik a Nekoma feladója okosabb volt, mint gondoltam. Feladó.... Egy nagyon fura ötlet jutott az eszembe, viszont mielőtt felfoghattam volna, hogy mekkora baromság, már utána is kiáltottam.

- Hé! Öhm... Kenma, igaz? - mire a szőke fiú kérdőn fordult vissza.

Pár perccel később pedig már a tornateremben is álltunk. Megkértem, hogy adjon fel nekem. Magam sem hittem el, hogy ezt fogom mondani valaha, valakinek, aki nem Kageyama. Viszont úgy éreztem, hogy itt az ideje, hogy kilépjek a konfortzónámból, s hamár Kageyama és Hinata is a Nemzetire hajt, én sem ülhetek tétlenül.

- Mehet? - kérdezte Kenma, mire feszülten bólintottam. A tenyerem izzadt, a vér a fülemben dobogott, s megpróbáltam figyelmen kívűl hagyni volt csapattársaim szavait. Most vagy soha.

Kenma odadobta nekem a labdát, mire a tőlem telhető legjobban visszapasszoltam neki, majd futni kezdtem. A hálónál kitámasztottam, majd kezeimet felhúzva a levegőbe emelkedtem. Alig pillantottam meg a túloldalt, már érkezett is a labda, amit egy másodpercen múlt, hogy el tudtam ütni. Végül sikeresen véve az akadályt, a sportszer a túlfélen csattant, én pedig a háló azon oldalán. Nem olyan volt, mint Kageyama feladása, közel sem hasonlított rá. Míg nála minden gyors volt, pontos és izgalmas, ez sokkal inkább volt kissé puha, lassabb és ráérősebb. Míg Kageyama labdájának lecsapása után bizsergett a tenyerem, hogy újra lecsaphassam, most sokkal inkább éreztem úgy, mintha ezzel az egy ütéssel minden a helyére billent volna.

- Na? - kérdezte Kenma türelmesen várakozva.

- Még egyet! - néztem rá felvillanyozva.

Egyik ütés sem hasonlított Kags tökéletesnek hitt feladásaira, viszont egy dologra rájöttem, miközben Kenma adogatott nekem: attól még nem rosszak. Nem baj, ha nem a leggyorsabb, vagy a legerősebbfeladásokat kapom. Hisz csak rajtam múlik, hogy mit hozok ki belőlük.