Ekvivalens

3.rész

Az első hétre iskolaszünetet írtak ki. A trauma ami körbelengte az egész épületet, akár egy hurrikán végigsöpört a városnegyeden is. Mindenkit megrázott a történet, mind fizikálisan mind lelkileg. Kisebb sérülések keletkeztek csak, ha lehet ezt így említeni, egy iskolai robbantás mellett. Felfoghatatlan, terrorizmus vádjával jelentettek fel egy ismeretlen személyt. Anya az ügy arca lett, több ott tanuló diák szüleivel együtt. Pénzt és szabadidőt áldoznak arra minél hamarabb meglegyen a tettes. Liz, ezen az egészen csak felbuzdult. A garázsukba, szülei tudta nélkül felállított egy expressz irodát. Erről természetesen azonnal tájékoztatott már a bombarobbanás utáni reggel. Kijelentette, mert hangjában nem volt semmiféle kérés, hogy reggel kilenc és tizenegy közt meginterjúvoltat minket. Alig találtam ide, eltévedtem, majd mikor megláttam a két interjúalanyt az utcán hozzájuk szegődtem. Egy halk köszönés után mögöttük kullogva vezettek a jó irány felé. Némán telnek a percek ahogy becsatlakoztam hozzájuk. Feszültség ami köztünk van kézzel tapintható. Peter arca megkeményedett élesen beszívta ajkait, és ebben a mimikás megjegyzésben fordult issza az út felé. Ned, csak figyelte a reakcióm, összezsugorodott belsőm, nem hagy nyugodni. Meg akarom ezt velük beszélni, minél hamarabb. A hatalmas ház előtt, véglegesen megfagyott a levegő. Ned és én nem nézünk egymásra, Peter az aki egyetlen aki megpróbál ugyanúgy viselkedni, barátjához próbál beszélni. Néha rám néz és elmosolyodik, vagy épp szóra nyitja a száját de elhallgat, mikor nem tud velem szemkontaktust felvenni. Máshogy kezeli ezt a helyzetet, mind én. vagy csak remek színész, és megpróbálja játszani a ; Nem tudok semmit szerepet. A bejárati ajtó nyílik, magas sötét hajú lány boldogan libben ki rajta, tökéletes öltözékben.
- Jess- becenevemre azonnal felkapom a fejem-, szólíthatlak így- kérdi finomabban. A barnás ház virágai közt siet felénk, akár egy hiéna a lopott koncra úgy néz rám.
- A volt iskolámba mindenki így szólított- elmosolyodik. Körbenézek a szürke utcán, végigpásztázom, a tökéletesen nyírt gyepű házakat. A lány elsiet mellettünk, de nem hagyja ki az alkalmat, hogy a szürke pólóban tébláboló Peter karját mutatóujjával megérintse. A reakció amit a fiú nyújt elképesztő, pironkodva végigdörzsöli tenyerével az adott szakaszt.
- Ráéreztem- egy kissé erőltetett nevetést hallok tőle majd rám kacsint. Felhúzom párosan szemöldökei, mire megperdül tengelye körül. A két fiú elindulna utána, de egyszerre fogom meg mindkettő vállát.
- Ezután, elhívhatlak titeket egy turmixra- kérdem kissé erőtlen hangon. Mindketten értetlenül néznek rám, vagy inkább nemtörődően, fogalmam sincs -, Csak akkor fogadjátok el az ajánlatot ha nincs más dolgotok.- mentegetőzöm azonnal.
- Nekem megfelel- válaszol a jól fésült barna, még a másik, ha jól látom barátja nyomásása szemöldökét felhúzza majd bólint. A lelkiismeretem nem hagyott aludni, nekem ezt meg kell beszélnem velük. A mozinál összehozott velük a sors, az iskolában mégis úgy bántam el a sors kezével ahogy egy léggyel a légycsapó. Liz megfordul.
- Gyertek már- mérgelődő hangja végigszalad a zöld természeten ami közte és köztünk van. Gyors léptekkel elindulunk a garázsbejáró felé. Peter vezeti a sort, majdnem hogy rohan a lány után.
- Peter tegnap este kiszedte belőlem, remélem lelkiismeret furdalásod van- a középen haladó lelassít, hogy ne csapódjak bele mellélépek. Hangja vádló, mire összehúzom magam. Annyira indiszkrét voltam, hogy már nekem fáj. Nem szokásom a tisztes távolság megtartása ha valami újat érzékelek. Lesütött szemekkel sétálok tovább, szólni akarok de a két hang túl közel kerül hozzám. Ahogy megcsap a hideg levegő felnézek. Fekete háttér elé, három szék van állítva, és egy velük szembe. A helységből kikerült a személyautó, már csak a poros bicikli van hanyagul a fal mellé állítva.
- Csüccsenjetek be- mutat a gumikra a garázs ajtaja mellett- , te ne Jess- felráncolom homlokom majd kérdőn a fiúkra nézek.- Mind a suli új diákja aki eddig is tudott a női pókról veled külön akarok beszélni.
- Póknőről- Peter hangjára odakapom a fejem, keresztbe vonom karjaim magam előtt ahogy megállok a székek előtt-, mármint a bent lévőktől ezt a nevet hallottam.
- Végeztem egy kis kutatómunkát- majdnem hogy rádob a székre az előttem álló lány. Családi kamera velünk szemben, több benti lámpa adja a fényt, és a garázs nyitva maradt ajtaja.
- A zaj nem fog zavarni- kérdem némi időhúzás érdekében. Saját magamról fognak interjúztatni, oh ne!
- Valamelyikőtök becsukná- kéri Liz hisztérikusan. Peter feláll, beteszi az ajtót majd visszaül a helyére, most már félhomályban.
- Jess D. interjú első felvétel- D. mintha nem lenne vezetéknevem-, Angliából jöttél- hangja monoton, már már altató.
- Igen.
- Mit tudsz Póknőről?
- London utcáit járta, a neten sok minden fentvan róla- hangom remeg, csak le ne buktassam magam.
- Utána néztem és hasonlóan mozog mind a mi Pókemberünk- a két fiú motoszkálását hallom de nem látom őket.
- Pókszabású ő is- erőltetett poén, pipa.
- Láttad akció közben. Mert mi már a hőn szeretett Pókemberünk igen. Egyszer meg is mentett- elmosolyodom, úgy hallatszik szeret magáról beszélni.
- Nem, viszont a legjobb barátnőm igen- a sötétségbe meredek, ahogy megemlítem. Szőke haja és jégkék szemei lassan beúsznak lelki szemeim elé. Hiányzik!
- Elmesélnéd- hangjába visszaköltözött az élet.
- A Tower Hill és Trafalgar Square közt utazott hozzánk, azokon a kétemeletes piros buszokon- valami hangos csattanással a földhöz ért, mire a sötétet kezdtem pásztázni.
- Sajnálom- szabadkozott Peter suttogva.
- Folytasd majd kivágom- a velem szemben ülő lány hangja felháborodott. Jól láthatóan megforgatta a szemeit, majd ismét rám szegezi azokat a mély csokoládé színű íriszeit.
- Jól karbantartott, de öreg turistabuszok jóformán ezek. Az egyiken elromlott a fék, még a másik tanuló sofőr rossz sávba fordult be. Egymás felé száguldott a két jármű, hallottam ahogy Peg sír a vonal másik végén. Majd az megszakadt. Tőle tudtam meg, hogy háló került a két járműre, majd a pánik folytatódott.Egy piros ruhás arcmaszkos nő ugrott a két busz közé. Elsőként terpeszben próbált megállítani a járműveket, kezében egy egy hálóval de nem ment neki. Peg azt mondta hallotta ahogy a hátát nekitámasztja a busznak és érezni lehetett a rántást amikor a lábai belesüllyedtek a másik jármű karosszériájába. Testi sérülés nélkül megúsz mindenki. Amikor kiugrott a két jármű közül, akkor értem oda. Rengetegen fényképezték, kérdeztek tőle, majd eltűnt. Vörös ruhája volt, amit pókháló szerű hímzések díszítettek,az arcából csak a szája látszott ki. Haja sötétbarna és körülbelül hátközépig érhetett . Mikor a rendőrök és egyéb szervek kiértek széthúzták a buszokat. Ott álltunk végig a tömegben és vártuk a végeredményt. Működésképtelenné tette a két buszt, viszont ezt Anglia polgárai elnézték neki, hiszen körülbelül hatvan ember egészségesen tért haza családjukhoz- Liz nagyra nyitott szemekkel hallgatta végig a történetem. Ami igaz volt, csak más szemszögéből mondtam el, és persze nem álldogáltam ott mikor épp azt hittem széttörik a lábam.
- Fantasztikus hőstett- hangja elragadott, már-már az extázis határán sétálhat.
- Tudsz róla mást is- kérdi egy röpke lélegzetétel után.
- Térfigyelő kamerák, képei terjengtek ezután a neten. De ez volt a legnagyobb tette.
- Mégis mi olt a többi ami most eszedbe jut- kissé felém hajol eddig keresztezett lábait leeszi egymásról, lábfeje felém néz, tekintete éget.
- Egy kis büfés kifosztását előzte meg, erről rengeteg kép volt. Mind pixeles, de ettől hemzsegett a suli. Segített egy elszabadult kutyát hazakeríteni. Körülbelül ennyi- elmosolyodik, én beharapom ajkaim. Egy késelést is megakadályoztam, egy néni elgázolását is. Nem tettem sok mindent, mert nem akartam a központba kerülni. Féltem, csak ártok az embereknek, nekem ezt senki sem tanította. Amit edzéseken tanultam abból éltem, és persze a szuper képességekből amiket a csípés után kaptam. Nincs meg bennem a vágy, hogy valaki a tévedésem miatt haljon meg. Nem jobb így, hogy a belső hatodik érzékem eltusolom, inkább azt mondanám nem veszek róla tudomást, de nem érzem magam eléggé készen erre. Nincs példaképem, nincs ebben motiváltságom. Mikor Pókember mellett harcoltam, tudta mit kell tenni, hiába tartom egy felfuvalkodott pókformájú lufinak, akkor is helytállt.
- Jess, jól vagy- kérdi Liz, miközben óvatosan megrázza a vállam.
- Persze, csak elbambultam- bólint. Arcáról lemállik az aggódó tekintet. Ahogy szétnézek csak akkor veszem észre, már mindketten mellettem ülnek.
- Nyugi, ez már elmúlt, Póknő megmentette a barátnőd- suttogja a fülem mellett Peter, ezáltal megérzem az illatát. Tiszta és mégis mámorító illat ez, ami keresztezve van némi mosószerrel és fogkrémekre jellemző mentás illattal.
- Nem gondoltam volna, hogy ezt valaha bárkinek elmondom- szemembe néz majd elmosolyodik, úgy érzem pírba szökik az arcom. Mit művelek, krákogást hallok, azonnal szétrebbenünk.
- Talán nem történik ott valami- Liz hangja izgatott, és mégis valamiféle féltékenység hangzik fel magánhangzóiban.
- Mi csak ismerjük egymást- vágja rá azonnal Peter.
- Jess mért pirultál bele- kérdi egyre idegesítőbb, pletykafészek hangon, megköszörülöm a torkom.
- Fájt visszagondolni, és újraélni azt az érzést- kettőt pislogok. Ha nem sikerül főiskolára bejutnom, elmegyek színésznek.
- Sajnálom ha feltéptem a régi sebeket- hangja kissé bánatos.
- Ezért is vagyunk itt- félrehajtom a fejem.
- P.N.J. interjú, a mozis estéről- mért nem mondja ki a nevünk. Felháborító!- A suli előtti szombaton mindhárman meg akartatok nézni egy filmet, de ez balul sült el. Ki vette észre a gazembereket?- végigkémleli arcunk. Bal oldalra mutatok, ahogy a mellettem ülő is. Ned fújtat.
- A város másik oldalán lakom mind ahonnan Perer jött. Így én a mozi másik fele felől jöttem- a szék lábához csapja cipőtalpát, olyan halkan, és ritmusosan, vigyáznom kell ne mozogjon rá a fejem.
- Mért nem vettek észre- kérdi felháborodva Liz.
- Tessék- nemértésem nem leplezem-, te most ezzel azt mondod, hogy a két hegyomlási gorillának meg kellett volna sebesíteni Nedet, hogy hihető legyen a sztori- abban a pillanatban felállok a székről.
- Jess nyugodj meg- Liz kezeit lefelé mozgatja, lépek egy lépést oldalra az előttem ülő sem tétovázik ő is lábra áll.
- Nem úgy gondolta- veszi azonnal pártfogásba Parker.
- Én elhiszem,szerinted úgy lenne kerek, ha az intenzíven feküdne. De nem te láttad aznap éjjel, és ha én mind egy vadidegen, felfedeztem rajta a pánik nyomait, te mért vétózod meg amit mond- hangom egyre idegesebb.
- Jessia ülj le- Ned hangja kérlelő. Döbbenten nézek rá, majd teszem amit mond.
- Ha vége a patáliának- Liz elhúzza az utolsó szót amolyan csajosan, tudom mire megy ki a játék. Megmozdulnék a kilét felé, de a jobb oldalamon ülő, megfogja a vádlim. Nagy szemekkel ránézek, mire ő csak lassan becsukja a lélek tükrét. Felpaprikázva fordulok vissza, levágom aga a székre a beszélgetés folytatása érdekében.
- Még a mozihoz sem értem mikor fegyver dörrenést hallottam. Azonnal a földre vágtam magam, majd kúszva tettem meg az utat, azért mert ha Peter bemegy, ki tudja mi történik.
- Ti mikor értetek oda- kérdi felém bökve.
- Egyszerre- kezd bele a jobb oldalamon ülő, fehér pólós-, befordultunk előttük a főutcán. Majd amikor megláttuk Nedet automatikusan mind a hárma elindultunk az utca másik oldalára. Onnan akartunk segítséget hívni, de kijött valaki utánunk. Menekülni kezdtünk.
- Biztos forrásból tudom- félbeszakította, ahogy a mellettem ülőre nézek látom állkapcsát megfeszülni-, hogy Jess téged Pókember hozott le a háztetőről.- annak a férfinak a nevét úgy ejti ki mintha imába foglalná, morbid.
- Először Ned ment fel az első lépcsőfeljárón amit találtunk. Peter felküldött a következőre majd ő futott tovább. Engem meglátott a fickó és utánam eredt. Gyorsan másztam majd hirtelen már nem hallottam ahogy a létra recseg. Mikor lenéztem akkor lettem figyelmes, egy hatalmas pókhálóba göngyölt férfit és mellettem Pókembert aki felvitt a ház legtetejére. Ott leültem és megpróbáltam nem leszédülni onnan.
-Melyikőtök találkozott Póknővel- nem is nézett rám mikor beszéltem.
- Én- Ned kissé előre dől-, nem tudtam a nevét csak azt láttam ahogy egy Pókemberéhez hasonló jelmezben rohanó nő közelít felém. Megállt és mondta hívjam fel a rendőröket.- némi csodálatot próbálok az arcomra erőltetni.
- Megnevezted- úgy csap le a kérdéssel mind baltás gyilkos a fejszével. Hangjában ott van a gőg, minta kitalálta volna az egészet. Pedig még a híradóba is benne voltunk mindhárman.
- Miss Pókembernek neveztem- Peter és Liz hangosan felnevet, még Ned csak sunyin vigyorog, én a legőszintébb vicsorom veszem elő, de hang nem jön ki a torkomon. Nevetésük lassan abbamarad, ez az önfeledt pillanat a mikor hátradőlünk mind négyen.
- A többit már tudjuk a hírekből.-Liz.
- Ennyi- némi izgatottságot élek felfedezni Parker hangjában.
- Pókember ismét mindenkit megmentett, és kapott egy hősies segédet- válaszolja Liz boldogan.
- Póknő mind segéd- köpöm felé a szavakat.
- Jess, te más szemmel nézel rá, hiszen onnan jött ahonnan te. Ha bizonyít mi is úgy fogunk rá tekinteni mind Pókemberre- ismét visszatért mézesmázos hangja. Valahol sért legbelül ez a segéd jelző.- Köszönöm az interjút- feláll majd kinyomja a kamerát. Felugrok majd elindulok a sötétbe. Amint kitapogatom a felnyithatós garázsajtót, megteszem amit meg kell tennem. A nehéz szerkezet lassan tántorog felfelé, de amint egy kis fényt látok alatta kibújok. Nem teszek egyetlen lépést sem, hiszen még van egy letisztázatlan ügyem.
- Sajnálom ami édesapáddal történt- hallom Peter hangját, magassarkú kopogásával vegyített.
- Rossz döntéseket hozott, de nem tudtuk itt hagyni a várost- értetlenül állok az ügy előtt.
- Mehetünk- nézek itt a két idegen ismerősre. Lenyelem a torkomba keletkezett gombócot.
- Jess, azt hittem csinosabb leszel- a velem szemben álló lánnyal együtt mérem végig, sportcipőm farmerem és lila pólóm.
- Az esemény súlyosságához öltöztem- elmosolyodom ahogy meglátom nemtetszést sugárzó arcát.
- Tegnap magassarkúban és egybe részes szoknyában voltál- töpreng.
- Tudod, nálunk a suliban volt egy etikett amit be kellett tartani, de itt azon leszek levetkőzzem ezt- minden egyes szavam jó alaposan megpróbálom angol akcentussal kiejteni.
- Hova mentek- kérdi Ned felé fordulva. Úgy néz rá, mintha egy felesleges személy lenne a négyesünk egyik legsemmitmondóbb tagja. Kategorizál embereket von maga köré, és akár egy bábmester úgy osztja a skatulyákat.
- Meghívott egy turmixra- mondja a szürkébe és kékbe öltözött.
- Oh, azt hittem az Angolok egy kissé prűdek- enyhén felnevet.
- Lehet prűdek vagyunk, de ha barátkozni akarunk megváltozunk mi is- kinyitja a száját majd becsukja. Egy visszhang szerű köszönés után minek én voltam a kezdőhangja, elindulunk ki az utcára.
- Tudok nem messze egy kávézót, az megfelel- kérdi Ned töprengő hangon, az eget bámulva.
- Követlek- hangzik a válaszom. Alig ismerem őket, nem tudok róluk nagyrészt semmit, és egy ilyen beszélgetést kell kezdeményeznem velük. Mit gondolhat rólam Ned? Mi lesz majd a véleménye Peternek? Biztos valami felfuvalkodott libának fognak tartani, én is annak tartanám magam. Van két ember akikkel valahogy a sors hozott össze és én még azt is elrontom. Fogalmam sincs mi lesz ennek a vége. Sajnos túlzottan is átcsúsznak a szűrőn mondatok amik elharapódzhatnak. Ez egy ilyen volt, nyíltan rákérdeztem, együtt vannak vagy sem. Menten elsüllyedek a szégyenben. Ennyire tapintatlan, együgyű, prűd, bunkó nem lehetek.
- Jessica- hallom a nevem valahonnan a víz alól. A hang nem volt elég, de ahogy valaki megfogja a vállam és megpördít saját tengelyem körül kitisztul az elmém-, nem erre kell menni- látóterembe Peter arca villan be. A csendes kertvárosból már csak a frissen vágott fű illata maradt meg. Mellettünk autók viszik utasaikat, egyre nagyobb házak tornyosodnak felénk. Már egy jó ideje sétálhatunk, hogy ennyire kiértünk a megadott környezetünkből.
- Elgondolkodtam, nem figyeltem, sajnálom- már kezdem ezaz.
- Mi nem figyeltünk rád, előrementem beszélni Neddel, mert te nem válaszoltál, amikor megint hátranéztünk te még mindig egyenesen sétáltál tovább.- kissé dorgáló de kedves hangon beszél hozzám.
- Annyira sajnálom- elszabaduló hajtincsem a fülem mögé gyűröm.
- Ugye nem így akartál lerázni minket- kérdi egy másik hangnemben, kíváncsian.
- Dehogy. Szó sincs róla, én akartam veletek beszélni, turmixot inni, ne gondolj ilyet kérlek- suttogom feszülten. Megköszörülöm a torkom, csak most veszem észre még mindig fogja a vállam, és így átkarolja a hátam is.
- Nagyon elbambulhattál- Ned megjegyzése miatt összeszorul a torkom. Egy zöld kis sarokkávézóhoz értünk. Ablakai és ajtója zöldre van kipingálva, ahogy a látható burkolat is. Előreengednek, valami köszönöm szerűséget motyogok. Kellemes zene szól, minden világosbarna és méregzöld színben úszik. Lassan sétálok a két oldalon elhelyezkedő asztalok között. Kiválasztom azt a részt ahol egy asztalsornyira nem ül mellettünk senki. Ahogy beülök a sarokba, a forgalommal szembe, elém ülnek mindketten. Némán telnek a percek ahogy a kétoldalas étlapot kémlelem. Tudom, hogy vaníliásat fogok inni de, nem akarom elkezdeni ezt a beszélgetést.
- Sziasztok! Tudtatok választani- mikor meghallom a középkorú női hangot azonnal felnézek. Barnás-vörös haja szoros kontyba van fogva, arca akár a viaszé, szemei és ajkai keskenyek. Kötényére egy négylevelű lóhere van hímezve.
- Jó napot- válaszolunk kórusban, mindketten rám néznek- egy vaníliás turmixot szeretnék.
- Csokisat- Ned.
- Epreset- Peter.
-Mindjárt hozom őket- válaszolja a nő majd elsétál.
- Mért hívtál ide minket- hangja kemény akár a kő. Szürke inge alá felett szürke felsőjét megigazítja, majd oldalasan Peterre sandít.
- Olyan mintha vallatnád haver- kel a védelmembe Peter.
- Megérdemlem- hangom kristálytiszta.
- Mert- kérdik egyszerre. Peteré kérdő, Nedé kijelentően hangzik. Nem rossz kezdés jó zsaru rossz zsaru.
- A Pókember Póknő kontra robbanás miatt. Találkoztunk az ebédlőben Neddel, megkérdezte tudom, vagy sem hol vagy mert megbeszéltétek, együtt esztek és nem mentél. Folytatta a gondolatot, hogy sosem szoktál ilyet tenni, mert ha megígérsz valamit betartod. Mire én, megkérdeztem már nem tudom, hogy fogalmaztam, de az volt a lényege kijelentettem együtt vagytok. Sajnálom, annyira egy hatalmas tuskó vagyok. Azt hittem valamiféle beceneven akar hívni, mind a pocak, porcica, pókocskám, akármi. Nem gondoltam bele, hogy barátok is becézhetik egymást. Elfelejtette hogy Peg engem is Pókvénynek hívott miután megtörtént a szerencsétlenség. Egyszerűen, nem gondolta bele mit mondok. Csak kijelentettem, amit végtelenül sajnálok. Meg tudtok bocsájtani- mindketten ledöbbenve hallgatnak. Ned a futó asztalterítőt zöldjébe bámult bele, még Peter az én arcom bámulja. Tudtam, hogy kínos lesz. Csak ne álljanak fel és ne menjenek el.
- Ezen nincs mit megbeszélni- kezdi Peter-, hirtelen döntést hoztál. Tudod, lehet máshogy döntenék ha nem hallottam volna amit Lizzel le mertél művelni. Felsőbb éves, és te mégis kimondtad azonnal amire mi csak gondoltunk. Megvédted.- kerekre nyílt szemekkel nézek rá.
- Egyszer majd megtanulod, ne ítélkezz a többi ember felett- lesütöm a szemeim ahogy meghallom Ned válaszát.
- El se tudom mondani mennyire szégyenlem magam.
- Én megbocsájtok- Ned hangja megváltozott az előző bölcs most kissé vidámabban szólalt meg.
- Nem mindenki merte volna ezt megbeszélni velünk, ezt tisztelem- bólint Peter is.
- Köszönöm- nem tudom, csak tátogok vagy ki is ejtem a szavakat. A kis tövis még mindig ott van a szívemben, szemükben kétséget látok. De legalább tisztáztuk a helyzetet.

Sziasztok! Itt egy újabb rész, kíváncsi vagyok a véleményetekre. Ha tetszett kérlek reagáljatok, számomra is látható módon.