Ekvivalens

8.rész

Saját lelkiismeretünkkel kell megküzdenünk minden egyes nap. Külső szemlélő, aki nem él a gondolatolvasás képességével, csak fizikai jeleit láthatják ennek az egész hurrikán szerű érzésnek. A tölcsér legközepén mindig egy esemény van, természetesen egyetlen egy emberrel a reflektorfényben. Gondolataink csak körülötte cikáznak, és mi egyre inkább beletemetjük magunk az önsajnálat mocsarába.  Peternek és Nednek nyoma veszett! Hétfő van, már a nap végén lévő köreim futom, és még mindig nem találkoztam a két fiúval. Lizt sem láttam, MJ-nek volt órája mellettem. Hiába álldogáltam a folyosón becsöngőig nem láttam bemenni, a göndör hajú lányt. Hivatalosan is, eltűntek azok a személyek akikkel beszélgetni szoktam.

- Jessica-hallok egy lágy, vékony hangot a hátam mögül. Ahogy megpördülök, óhatatlanul megremeg a szám széle. Szőke hajába vastag hajpántot tett, tengerkék szemeit felett szépen formázott szemöldökök csücsülnek. Az orra kissé pisze, és mégis tökéletesen mutat vaskos, hosszúkás ajkaihoz.- Betty Brant vagyok, Liz Allan csoporttársa- hangja gyöngén simul dobhártyámhoz.

- Miben segíthetek?- hangom kérdőn cseng mégis csak a lány kötött pulcsiját, kockás szoknyáját és fehér ingét tudom vizslatni.

- Liz üzeni, hogy szeretné ha visszaírnál neki- kérdőn felemelem a szemöldököm.

- Betty- aprót bólint az előttem álló-, a barátnője vagy igaz?

- Igen Jessica- válaszolja kellő képen nagyobb sóhajjal mind kellene.

- Liz, hozzá tud férni az iskolai aktákhoz- az eddigi tejfehér bőre, pírba szökik.

- Kérlek, ezt kérdezd meg tőle te. Nem akarok vele összeveszni, így is amióta te ide betetted a lábad, folyamatosan hisztizik. Te vagy az új csaj, a cuki akcentusú Angol akit mindenki szeret. Ha megpróbálod Liz elől elvenni a hatalmat, pórul jársz. Nem hiába érdemelte ezt ki! Ja és ha elveszed a pasim, megkeserítem az életed- heves gesztikulálások közepette kaptam ezeket a fenyegető szavakat. Félre biccentem a fejem, felnevetek.

- Jól összeilletek, mindketten kisebbségi komplexussal szenvedtek- felnevetek. Hangom hallatán a lány közelebb jött.

- Ez az utolsó évünk itt, és nem fogjuk megengedni hogy egy ilyesfajta mind te keresztbe húzd a számításaink- vállaimat megfeszítem. A tőlem körülbelül fél fejjel kisebb lány elé lépek, mélyen az eddig csodált szemeibe nézek.

- Az iskola nem a ti sakkfiguráitokkal van tele, drága Bettyke. Szóval , ha nem tetszik az ittlétem ne foglalkozz velem. Inkább készülj a továbbtanulásra, azt mondják nehezebb a felsőoktatás mind gondolná az ember- hangom mélyebb lesz, kezeim ökölbe szorulnak.

- Ha elveszed a barátnőm, ha megcsal veled a szerelmem- élesen mellkasomba bök hosszúkás ujjával. Elfintorodom, méregtől áztatott tekintetébe nézek, majd megköszörülöm a torkom.

- Nem láttalak még életemben sosem, azt sem tudom ki a te nagyra becsült barátod, és tudod mit nem is érdekel. Egy elkényeztetett, apuci pici lánya vagy, aki azt hiszi bármit megtehet- egyre inkább kikerekednek a szemei. Szóra nyitja hosszúkás ajkait majd be is csukja azokat. Sértődötten hátracsapja haját, és eliszkol előlem. Cipőjének sarka csattan a márványpadlón, megforgatom a szemeim majd orrnyergem masszírozva visszafordulok szekrényemhez.

- Ejha, ne gondoltam volna ezt rólad Jess- mély férfias hangja hallatán kiráz a hideg.

- Drew- fordulok a hang irányába, egy őszinte mosollyal.

- Most sem csókolhatlak meg- kérdését kijelentésként veszem és bólintok. Lassan szeli át a folyosó távolságát. Amint mellém ér megölelem, mentás illata megbabonáz. Derekamról lejjebb csúszik a keze, mire azonnal érte kapok és Drew lábai mellé rakom karját.