Ekvivalens

5.rész

Az iskolai szekrényembe matatva próbálom kihalászni az ígért füzetem. Ismét hétfő van, a nagy lelki sokk miatt, mindenkit behívatnak az iskolai tanácsadóhoz, némi lelki segélyért. Ma még én is sorra fogok kerülni, vagyis a felaggatott lapra ez volt írva ami az üzenőfalon van. Pókember és Póknő lázban ég az egész suli. Nyílt köszönetnyilvánító cédulák vannak a padlóra dobálva, képekkel van kidíszítve néhány szekrényajtó, és az osztálytermek ajtajaira is felkerült a kék és piros vagy a piros és narancs kombó. Céduláról jut eszembe, gyorsan beledobom táskámba a telefonszámot tartalmazó papirost, ami kiesett a galambszínű tárolódobozból. A nyüzsgő diákrengetegben ha valaki elrúgja sosem találom meg. Ahogy felveszem, megforgatom újaim közt az elsárgult cédulát.  Csak egy telefonszám és egyetlen név van ráírva, Drew.

- Jess- becenevem hallatán kilépek táskám nyújtotta árnyékából. Ahogy felnézek, egy midig mosolygó lányt látok, tökéletes öltözetben, táskával vállán, szempillát rebegtető mosollyal.  

- Liz- nyugtázom a nevet. Rózsaszín trikó, fekete kantáros szoknya és egy felsőjéhez méltatott tornacipő van rajta, haja lágy hullámokba omlik vállára.

- Ma figyeld a sulitévét benne leszel- ujjong amin én csak jót mosolygok.

- Remek- válaszolom egyhangúan. Vajon elfeledte az ezelőtt heti kisebb vitánkat vagy csak szimplán szeret méhkirálynőset játszani.

- Csini a cipőd- mondja majd elsétál. Lenézek magassarkúmra, snassz fekete.

- Csini a cipőd- vékonyított hangon szólal meg, megperdülök sarkamon majd vigyorogva a velem szembeállóra nézek.

- Felpróbálod- mutogatom felé lábbelim, Peter felnevet.

- Kihagynám- megvonom a vállam majd ismét vissza a szekrényhez. Táskám a hátamra akasztom amibe már belepakoltam a mai naphoz kellő holmiim. Ahogy előveszem a túlmintázott lila füzetet azonnal az orra alá nyomom.

- Köszi, a tiéd- hatalmas vigyorral a fejemen nézem ahogy kezébe megforgatja a tárgyat. Ahogy felnéz rám minden pénzt megér, szemei kikerekednek ajkai elnyílnak és csak bámul hol engem hol a füzetet.

- Édes- böki ki végül mire pukedlizek egyet. Becsukom az ajtót majd a diákok tömegébe elindulunk biológiára. Hangos beszédtől zsivajos a tanterem, észre se veszik ahogy besétálunk. Sietve hátramegyek majd leülök. Pókokról beszélnek, vagy ember-pókról vagy Pókemberről folyik a vita.

- Te nem unod ezt- felé fordulok, lábam keresztbe rakom és hátam mögé bökök.

- Mit- könyökét a padnak támasztja fejét felém fordítja, de teste a tábla felé néz.

- Amióta bejöttem csak Pókemberről vagy a pókszabásúakról vagy Póknőről hallok- nemtetszésem jeléül fújtatok egyet.

- Amit Pókember csinál az eszméletlen, megment mindannyiunkat úgy, hogy közbe a bűnözésre is figyel. Póknőt is láttuk már akcióban, de róla te tudsz többet mondani.- oldalra döntöm a fejem.

- Pókember rajongó vagy- kérdőn néz rám-, mert gondolj bele, Vasember és Pókember valahogy összenőttek. A hírekbe amikor a pókszabású feltűnt Vasember oldalán tette. Nekem olyan mintha leosztanák neki mit kell tenni- felém fordul, feszesen merev testtartással ül előttem.

- Pókember a Bosszúállókkal találkozott már- kiegyenesedem. Hangja hencegő, tekintete kissé elsötétedik.

- Vagyis egy magányos hős, aki csak azért magányos, hogy sajnálni tudjuk- kérdem arrogánsan.

- Pókember nem kér sajnálatot- hátam mögül jövő női hangon meglepődöm. Megfordulok, majd rámosolygok.

- Tessék- kissé fölényes hangom miatt a velem szemben lévő kék szemű szőke hajú, madárka megrebben.