Ekvivalens

15.rész

Egy embert ki lehet ismerni? Ez a kérdés milliónyi egyed gondolatát ostromolja. Egy folyton változó világban, ahol az ember mind érző test, finom mechanikai egyed mindig változik. Hol a külsejét alakítja, hol nem mutat meg magából mindent. A külső, lehet a belső gyanánt változik. A belül dűlő harcok, fájdalmán, emlékek sokasága változtat meg minket úgy, hogy a külvilág is jól lássa. Hatalmas külső, érzelmi hatás kell ahhoz, hogy belül megváltozzon az ember. Hisz, a belső változás érdekében mindenünk át kell, hogy változzon. Ha belülről változunk át, az életünk is megváltozik. Vajon, bárki bele tud nyúli egy ember jellemébe? Az ember aki ezt megengedi, gyönge vagy szerelmes?

Tony Stark, hangjával fejembe sétálok fel a lépcsőn, Pókember és Póknő egy ideig nem mutatkozhat mondta modorosan, sem külön sem együtt tette hozzá élesen. Az kellene még, itt Natashara néztem aki értetlenül nézett a mellette álló szemüvegesre, hogy a két szuperhőst is megrontsa az ami titeket. Ajkaim akaratlanul is nyíltak volna, de a vörös nő olyasfajta szigorral nézett rám ami elfeledtette vele a mondandóm, a mostani percig is.  Inkább ti is próbáljatok meg a reflektorfény mellett élni, nem kell a felhajtás. Ahogy Peterre sandítottam, láttam vöröslő fejét és igen agresszíven összevonta maga előtt a kabátját. Amíg ki nem találom mi legyen veletek, addig inkább csak tanuljatok, vagy mit tudom én. Peteren látszott valami feldühítette, már mikor beültünk az autóba, akkor látható volt rajta a feszültség. Egész úton nem szólalt meg, hiába kérdezték. Bevallom én megpróbáltam, nem észrevenni és rá sem nézni, amit mondtam, hogy felejtsük el egymást komolyan is gondoltam. Jobb lesz így mindkettőnknek.  Semmi szükségünk, szappanopera szerű életre, ezt még mindig tartom. Tegnap, amint levették a vért aminek a mennyisége megfelel a vizsgálatokhoz, Ónix mindenkit meghívott a temetésre. Értetlenül álltam szavai előtt, nem tudtam mit akar ezzel elérni. Valamit tervez, mert utolsó tapasztalatom szerint, ő nem egy barátkozós típus. Réges-rég nem beszéltem már vele ez igaz , viszont így nem tudom mik a szándékai, és hirtelen eltűnése azt a tudatot ébreszti bennem, nem is fogom egyhamar megtudni. A lábaim még mindig érzéktelenek.  A doki, sem tudott rá mit mondani. Annyit mondott ha nem változik , megint elvégezzük a vizsgálatokat. Nem tudom, hogy mehet ez így tovább, egyre ügyetlenebb vagyok, és egyre inkább hidegedik el a lábfejem. Félek mi lesz ennek a vége. Ahogy visszanézek a lépcsőház első lépcsősorára, Petert még mindig nem látom. Nem tűnik fel barna jólfésült frizurájával a bejárat kis ablakai keresztül, nem vetül be árnyéka. Amint megállt az autó, morgott valamit amit nem értettem, és elrohant. Berohant a sikátorba, majd mire utána sétáltam eltűnt. Furcsa érzés keltett hatalmába majd bejöttem. Peteren, nem lehet kiigazodni. Ki szeretnék de nem tudok. Sem lelki erőm nincs most hozzá, se türelmem. Olyasfajta zavaró gondolataim vannak, és annyira nyomja a lelkem az ami otthonunkkal történt. Rémálmok gyötörnek, és minden este arra ijedek fel, valaki figyel.  Ahogy megfogom a kilincset, azonnal ránehézkedem. A házban nem látok senkit, halkan belépek, majd a kilincsre visszavándorolnak ujjaim. 

 - Szia, anya- szólalok meg idegesen.Végigszáguld hangom a szobában, fájóan üresnek mutatva ezzel a házat ahol élünk.Anyát keresem tekintetemmel, vagy valamiféle rá utaló jelet, nyomot. Érzem ahogy a pánik magához húz, térdeim remegni kezdenek, torkom elszorul. Ma reggel sem vette fel a telefont, és én nem tudom hol lehet.

 - Lauren, végre itt vagy- sétál felém kitárt karokkal. A feszültség, mind hópihe úgy olvadt le rólam. Könnyedségem tiszteleteként, hangosan felsóhajtottam. Az eddig szorongatott ajtókilincs kisiklott kezemből. Anya fürkésző tekintettel nézett arcomra, láttam ahogy egy másodpercnyi félelmet megengedett arcizmainak. Amint összehúzta a szemöldökét úgy is engedte el őket,épp annyi elég is votl.  Becsukom az ajtót, ledobom fekete táskám, majd sietve elé sétáltam, szorosan átölelem. Ölelésében van valami mámorító, és nyugtató. Úgy érezem magam, mind akit kiraktak egy lakatlan szigetre. Csend nyugalom és béke vesz körül. Nem nyomasztja elmém semmiféle kérdés, semmi ami pókokról, macskákról és zöld lényekről szól.