Ekvivalens

9.rész

Vajon ez az aggódás? Mikor minden apró mozdulatodból sugárzik a fájdalom, és a sodró árban is őt keresed. Ahogy végignézel az embereket, azt keresed aki ő, aki leginkább hasonlít rá. Majd csak hömpölyögnek körülötted az emberek, és te teljesen elveszel köztük. A szíved hevesebben dobog, egy hasonló hajkorona, szempár vagy egy majdnem megegyező magasságot látván. Lassan tudatosul, és fájóan belemar a szívedbe az érzés, ő sem az akit te akarsz látni. Az iskola előtt sétálva mindenhol csak őt keresem, de nincs sehol. A hatalmas bámészkodásom közepette, folyamatosan p betűs férfineveken töröm a fejem;  Paul, Preston, Patric, Peyton, Pedro, Philip, Porter, Pierce, Prince. Eszembe juthat ezer és ezer lehet, hogy csak a második neve. Azt is biztosra venném, hogy Macskanő csak kitalálta ezt, és semmiféle Peder Phillips nem létezik. Mert az este olyannyira elfantáziáltam azon, hogy Pókember leveszi a maszkját és bemutatkozik, hogy el is neveztem. Peder Phillips lett a becses neve. De ez sosem fog megtörténni, mivel akkor nekem is le kéne vennem a személyiségem takaró anyagot. A tegnap látott hófehérbe csomagolt nő elszánt tekintetében, mindenféle negatív köntösbe bujtatott jelzőim ellenére is volt valami veszélyes csillanás. Valami ami miatt, igenis összeszorul a gyomrom és megremegnek a lábaim. Talán az elszántsága, és a nyílt jelleme teszi ezt, vagy csak a tudat, többen is tudják a titkom. Lehet ez a kapucnis alak is aki épp fel akar lökni a hatalmas szürke táskájával, vagy az a lány aki negyedjére igazítja meg a szemövegét a padon ülve, de még mindig senki sem figyel rá. Melankolikus érzések kelnek bennem, és ez lassan menekülési kényszert vált ki belőlem. Szívem is hevesebben ver, és érzem ahogy a pánik lassan urrá lesz rajtam, el kell menekülnöm! Megérzek egy lágy érintést vállamon, előre ugrom, majd megperdülök, hajam is táncot jár körülöttem, nem csak szoknyám. Eddig benntartott lélegzetem, kifújom egy hatalmas sóhaj kíséretében, mikor meglátom az ismerős arcot.

- Jessica- ölel szorosan May. Barna haja lágyan reng csípője környékén, szemüveg megöregíti fiatalos arcát, ahogy a szemei alatt húzódó fekete karikák is.

- Miben segíthetek- kérdem még mindig révületben.

- Ha mész Starkhoz, ezt add át Peternek- a kezembe nyom egy sárga táskát. A súlya a lapján teli van pakolva, a kissé pufók napszínű tárgy.

- Természetesen- válaszolok azonnal, gondolkodás nélkül.

- Téged még nem hívtak be, gyakorlatra- kérdi kíváncsian. Megrázom a fejem, a nő kíváncsi tekintete lyukat fúr arcomba.

- Elég új vagyok még abban a körben, is- hangom kissé megcsuklik mikor meglátom a mellettünk elsétáló Drew Donnellyt teljes nagyságában. Tekintetét belefúrja enyémbe, majd rám mosolyog. Szemei alatt neki is feketés karikák húzódnak. Úgy látszik ez a város nem a kialuszott emberekről híres.

- Peternek az első pár hónapban, máris volt egy németországi útja. Annyira büszke volt magára. Bevallom, nagyon jól esett, hogy ennyire értékelik a tudását, de rettenetesen aggódtam érte.- a csengő megszakítja hangját.

- Sajnálom, nekem rohannom kell- bólint. Megfordulok, és a két táskával együtt rohanni kezdek a szekrényem irányába. Még mondott valamit a hátam mögött,de már nem hallottam. A tömeg hangja, és élesen hömpölygő elegye elvette minden figyelmem a nőről, aki ennyire aggódik Peter Parkerért. Valahol, maró érzés terjeng bennem, engem mért nem hívnak? Fel sem tett kérdésemre, azonnal sugallja agyam a választ. Csak arra voltak kíváncsiak, melyik oldalon állók. Mekkora veszélyt jelentek, mind rájuk mint Queesnsre vagy akár az Amerikai Egyesült Államokra nézve.

- Mi van fekete bige, felcsaptál bűnözőnek.- röhög fel az ismerős kopasz, zöld szemű focista.Elállja az utam, ami egy ismerős érzést kelt bennem. Nem férek el a begyében, aminek lehet pár oka, csak egyiket sem vagyok hajlandó végiggondolni.