Ekvivalens

11.rész

Az emberek úgy sodródnak körülöttünk, mind tenger a napsütötte partra. A történések peregnek előttünk, ha látjuk őket, ha nem. Az emlékek megfakulnak, és meg is változhatnak. A jó emlékből lehet rossz esetleg riasztó. De egy rémes emlék is megszépülhet, főleg ha tanul belőle az ember. Úgy változik minden mind nap az éjjel hajnal és pirkadat, élet és halál.  Sietve teszem meg ezt a pár lépést, ami a lépcsőről levezet az alsó műhelybe.

- Ne sertepertélj itt mind pók a falon- hallom Tony Stark hangját. Majd derült égből villámcsapásként, fény jelenik meg a kissé homályos helységben. Ez a fény mind valami Isteni jel, úgy mutat egy kissé megkopott kék forgószékre. Sietősen leülök, pont a valamiféle masinát bütykölő férfi mögé.

- Itt vagyok- váratlanul toppan tudatomba a hang, amilyen váratlanul bukkan fel látóterembe Peter feje is. Ebben a lehetetlenül szűrt fényben, olyan akár egy fekete hajú, igéző szemű démon. Saját magam lehetetlen szóképén elmosolyodva megpróbálok nem vicsorogni a fiúra.

- Állj szépen arrébb- válaszol az ezermester. Peternek nem kell több, mellém sétál, majd leül a mögöttem lévő, rumlis kis asztalkára.

- Ha itt van az összes nemzetiség akkor kezdhetnénk- egy koszos rongyba törölgeti kezeit a férfi. Natasha hajkoronáját csak most vélem felfedezni, ahogy megmozdult az eddig guggoló. A nő a szerkezeten ült, és mind aki jól végezte dolgát úgy porolja le tenyerét majd leugrik a vasdarabról.

- Az iskola valamelyik nap-itt a nőre néz.

- Pénteken- válaszol a nő egy szemforgatás kíséretében.

- Lényegtelen. Felhívott minket, hogy a hiányzásotok nem bejelentett. Az ez utáni vitáról, és a kormány felé nyújtandó panasz elkerülése végett. Ti ketten hétfőn, fogadjátok a nagy repülőt az udvaron világos- egy kiálló csőre illeszti a motorolajos rongyot majd keresztbe fonja kezeit.

- Minek- amint belevágok egy szavas mondandómba, azonnal ráncba szalad homloka.

- Ha már itt vagytok, és élitek a pénzem legalább hasznom legyen belőletek- félrebiccentem a fejem.Szólásra nyitnám a szám, de Peter közbevág.

- Mit kell majd csinálnunk- hangja kíváncsi. Valahol engem is furdal ez a fajta érzés, mondhatni lyukat üt az oldalamba.

- Néhány a környezetre nem veszélyes anyagot, élesítetlen fegyvereket viszünk be azzal a géppel. Ti fogjátok mosolyogva elmondani mi mire jó- néma csend követi szavát.

- Ha én nem tudom- kérdem óvatosan.

- Akkor azt mondod olvassanak utána- megvonja a vállát, elhessegeti a kérdést-, valamint, mindenkit meghívtok a Stark Expóra- itt a nőre néz. Natasha laza léptekkel sétál felénk. Arcát félig fény fürdeti, a másikat ellepi a terem sötétsége.

- Ingyen jegyeket fognak kapni, és természetesen kipróbálhatnak néhány szuper erőt is. Mondjátok meg nekik ott lesz mindenki, a pókoktól kezdve egészen Amerika Kapitányig- lehetetlenül nyugodt hangon beszél. Holott az én szívem egyre inkább zakatol, erről mikor akartak szólni.

- Jön a jégkirálynő- kérdi mogorván Stark

- Ahogy Bruce és én is- Tony megrázza a fejét.

- Ha már csak Póknő miatt jöttetek, haza is lehetne húzni- a férfi hangja dühös. Arcára semleges de mégis érző maszkot húzott.

- Lehet tudjuk, kicsoda is Póknő, de ezzel nem fejeztük még be a munkánk- elvigyorodom. Úgy beszélnek rólam mind aki itt sincs, és ez a legjobb az egészbe.