Ekvivalens

6.rész

Minden teremtmény ismeri a fájdalmat. Ez az érzése születésünk óta velünk él és sosem hagy el minket. Olyan akár egy jó barát, ő ott van ha kell ha nem. Hiszen az ember mind lény, nehezen érti meg a tragédiát. Valakinek fognia kell a kezét ilyenkor, és ez a hatalmas tályogokkal megrajzolt sötétség, minek csak egyszer kell látnunk formáját, innentől már egy életre megjegyezzük küllemét. Tudatunkba ég ami egyszer csak a szívünkbe mar. Egyéni fájdalmainkra lassan találunk orvosságot. Nyalogatjuk a sebünk akár egy vert kutya, majd szépen lassan beforr a rés. Már csak a helye látszik, amit örökre bőrünkön viseljük. Tudjuk jól, hiszen az élet a legnagyobb tanítómester mindig megtanítja nekünk, mindenki máshogy kezeli ezt a kényes érzést. Ezért nehéz gyógyítani a társas problémákat. Hisz ez vagy hisztériát vagy lázongást szül. Csak nehezen lehet elcsitítani, hiszen mindig lesz valaki aki eszünkbe juttatja. Az élet a tegnapi nap után megváltozott. Az emberek félnek, és ennek a tömeghisztériának tökéletes melegágya a média. A vizuális kultúra amit kiváló marketing fogasokkal találnak élénk, minden agyat megrongál. A kép amit kézhez kapunk, csak pár ember agyszüleménye. Ebbe látja magát mindenki, ezen csámcsog a szabad és rab egyaránt. A szólásszabadságot, önálló gondolkodásra való nevelést kapjuk a képernyőn keresztül, holott csak néhány ember szavait ültetik agyunkba, hogy majd sajátos szinonimaszótárunk áldozatai legyenek ezen szavak. A tegnapi szerencsétlen helikopteres merénylet az esti hírekben főcím volt, minden oldalról megközelítették abban az egy órában ameddig tartott az adás. A hisztéria fokozódott mikor az internetet elárasztotta az a telefonokkal felvett videó képkockái, miszerint Pókemberre és Póknőre rátámadtak a fekete gép vezetői. Ott állok és látszik amint hatalmas sebességgel fordul felém a gép. Amint az orrom előtt csap le a propeller repülök, és végül a piros-kék ruhás alak kap el a levegőben. Akkor amikor átéltem nem hallottam a fülemben dübörgő adrenalintól a hatalmas sikítást amit rögzítettek. Kánonba sikították a nevünket, sírás hangja is hallatszik a megörökített pillanat alatt. Még most sem értem, hogy blokkolhattam le ennyire, hiszen a küzdősportban mindig mozogni és gondolkodni kell. Kora reggeli Hírharsona már máshogy boncolgatta a témát. Mindent a Bosszúállókra valamint a két pókra fogott. Nem tudjuk megmenteni az embereket egy ilyen apróság ellenére sem. Amire az újság végére értem mondhatni megutáltam önmagam. A virtuális média tisztelete, és együttérzése találkozik az írott média haragjával, mocskolódásával. Amint elolvastam az újságot, a hírfolyamom teli lett cikkekkel, önkéntes oknyomozók irományaival. Az egyik fele a queensieknek utál minket még a másik dicsőít. Vannak viszont azok akik teljesen máshogy fogták meg a helyzetet. Teljes alakos képeket raknak egymás mellé, és klaviatúraháborúba kezdenek. Kilét, kor, magasság, tömeg, erő és legyőzhetetlenségi rangsort állítanak fel. Nem tudom mi jó ebben vagy mi nem, de ők a legveszélyesebbek. Félelmetes amire képesek a komputer mögött ülve ténykedni. Egyre nagyobb lesz a füst mind maga a tűz. Eltávolodnak a valóságtól, az indulóponttól ami felrobbantotta tegnap óta ezt az egészet. Anya ma behozott az iskolába és majd értem is jön. Láttam a szemében azt a féltést, ami olyan fájdalmas és mégis egy szülőtől természetes. Ahogy beléptem az iskolába, a tömeg kezeiben lévő telefonjukat nézte. Irodalom előtt mindenki erről beszélt, és még az sem zavarta őket mikor Mrs Walters belépett a terembe. Mondjuk ha megnéztem a harmincas nő arcát, rá kellett jönnöm ő is szomjazza az efféle hírfolyamot. Az óra lassan telt és én már a falon lévő kattogó ketyerét bámultam unos-untalan. Ahogy kicsengettek, mintha életem egyik legszebb, legdallamosabb legédesebb hangját hallottam volna. Most itt állok ebben a kis ötösben Peter, Ned, Liz, és az újonnan megismert évfolyamtársunk MJ kíséretében a folyosó legközepén.

- Szóval tegnap tényleg nem láttál senkit- kérdi a makulátlan külsejű Liz.

- Kirohantam egy telefonfülkét keresni, de végül a kávézóban jutottam Póknő miatt- mind négyen bólintanak majd Nedre bámulunk. A falkaösztön tökéletes megtestesítőivé váltunk. Egy kérdező, egy cél és egy társadalmi csoport érdekében.