Ez most kicsit más lesz. Jó olvasást.
Marco szemszög.💙
-Jesszusom Jean. Ezt nem hiszem el. Egyszerre kettő? Te kis casanova. Nem is tudtam, hogy ennyire hajt a véred.-öleltem meg sexi kis barátomat és ugrálni kezdtem.-Gratulálok.-összeborzoltam a haját mielőtt teljesen elengedtem volna.
-Ha tudom, hogy így fogsz reagálni, inkább felhívtalak volna.-fogja a fejét és körbe néz, ugyanis még mindig a bárban vagyunk.
-Oh most mit izélsz? Én büszke lennék a helyedben.
-Büszke is vagyok.-húzta ki magát.
-Elhiszem.-ütöttem a vállába.-Én is az lennék. Pedig azt hittem nem lesz pasid még vagy.... soha. De most kettő is van. Te jó ég.
-Nem kell ám tudnia mindenkinek.-csitított. A kis szégyenlős. Pedig, ha tudnák mások is, hogy egyszerre két vasat tart a tűzbe. A kedvéért lenyugtatom magam. Csak egyszerűen annyira örülök neki. És arra is kíváncsi lennék, hogy hogyan zajlik le náluk egy hármas menet, de erre hogy kérdezzek rá úgy, hogy megmaradjon az emberségem!? Pontosan. Sehogy. Elvetem az ötletet. Nemsokára vége a műszaknak, szóval nem ártana bezárni. Már csak egy fazon van idebent rajtunk kívül, de ahogy látom, ő is mindjárt elhúzza a csíkot. Ma este lehet kiterítem valakinek a lapjaimat, akivel van néhány elvarratlan szálam. Jeant haza küldtem majd nem sokkal később meg is jött a fuvarom.
Eldobtam a csikket és a fekete autóhoz sétáltam. Beültem az anyósülésre és az egyik régi barátom máris köszöntött.
-Rég láttalak.-küldött felém egy aranyos mosolyt, amit viszonoztam.
-Én is téged.-bekötöttem magam majd mielőtt elindultunk volna, rámnézett azokkal a gyönyörű fekete szemeivel, amibe belelógtak a hosszú, sötétbarna, göndör tincsei. Még mindig ugyanolyan, mint mikor először láttam. Elfordította a kulcsot és egyből padlógázzal száguldott. Mintha nem is ő lenne.-Semmit sem változtál.-nevettem. Az én drága Oliverem. Oliver, te átokfajzat.
-Mármint?-kérdezett vissza.
-Pont ugyanolyan vagy, mint évekkel ezelőtt. Sármos és menő.-kinyújtottam a lábaim és áldom az eszem amiért szaggatott feszülős nadrágot vettem fel. Ahogy látom nem kerülte el a figyelmét. Legalább tudja már, hogy mit hagyott ott anno.
-Ezt vegyem bóknak?
-Veheted annak is.-és innenstől kezdve meg sem szólaltunk, amíg célba nem értünk.
Egy régi tömbház, földszinti lakása. Halkan szól valami gagyi, baszós zene, de még épp kihallatszik. Kiszállok a kocsiból és megvárom Olivert, hogy együtt mehessünk be. Nem mintha az ajtón túl keresnénk majd egymás társaságát, de mégis csak ő hozott el.
-Itt találkoztunk először. Emlékszel?-hát hogyne emlékeznék. Már a puszta látványtól is simán a nadrágomba élveztem. Nem vagyok rá büszke, viszont eddig ezt csak ő tudta elérni.
-Emlékszem.-nem akartam, hogy a régi érzelmeim utat törjenek maguknak, ezért nem akarok túlságosan visszaemlékezni a régmúltra. Most is csak azért vagyok nyugodt mellette, mert már rég fátylat borítottam a múltra. Remélem... Megfogadtam, hogy elfelejtem. Nincs kedvem újra végig csinálni. Mert csakis kizárólag, ez a nagy kan tehet arról szennyről, ami köztünk történt. Közben felértünk az ajtóhoz és kopogás nélkül benyitottunk.
-MARCOOO!!!!-kiabált nekem a szintén rég nem látott haverom.
-ADAM!!!-rohantam felé és egymás nyakába ugrottunk. Na köztünk tényleg csak puszta barátság van. Leszámítva azt az egy.... néhány baráti kézimunkát.... vagy szájmunkát..... Na mindegy. Ő a haverom, Adam.
