*💎🍒Új családtag🍒💎*

9K 133 98
                                    

Eren szemszög.🌈

Ugye pár napja kaptam egy hívást a nővéremtől, (pont akkor amikor nem nagyon értem rá, de ez lényegtelen)
néhány szóban elmondta, hogy apáék hazajönnek, lesz egy nagy családi vacsora és menjünk Levivel. Csak ugye közbe jött Jean. Még nem lakik itt hivatalosan, de az elmúlt pár napban gyakran átjött és mekkora sértés lenne, ha még csak meg sem kérdezném, szeretne e jönni!? Lassan egy hete járunk. Nem akarom megsérteni vagy akármi, szóval mekérdeztem jönne e ő is. Először nem akart, de addig könyörögtem neki és győzködtem, amíg bele nem egyezett. Végülis, a barátom ő is. Mégha ezt a szüleim nem is fogják tudni. Amúgy is mindig vittem magammal haza valakit Levin kívül. Vagy egy barátot, egy osztálytársat, esetleg egy rokont. Mindig volt valaki úgy, hogy ezzel nem lesznek bajok. Nem kellet nagy fejtörés hozzá.

Most per pillanat készülődünk az estére. Ami csak annyit jelent, hogy Levi vasalja a ruháinkat, amit majd este felveszünk. Jean valahol fekszik, mert nem rég végzett a munkával és ahelyett, hogy haza ment volna, eljött hozzánk, hogy együtt tudjunk készülni, én pedig céltalanul járkálok egyik helyiségből a másikba. Nem azért, mert ideges vagyok. Pfff. Dehogy.

-Csak nem izgulsz?-kérdezte Levi.

-Kicsit. Félek, hogy rájönnek a... tudod. Ránk...

-Ugyan honnan jönnének rá? Feleslegesen izgulsz.-letett mindent a kezéből és odajött hozzám, azt hittem meg akar ölelni, de helyette felkapott az ölébe. Ami nagyon is meglepett. Leültünk a kanapéra, ő pedig bőszen ízlelgetni kezdte a bőröm.

-Ne Levi. Most nincs hozzá kedvem.-persze mondhatok én neki akármit. Lekiabálhatom a csillagokat az égről, ő akkor is azt fogja csinálni, amit most jónak lát. Persze jó dolog, hogy törődik velem és azt akarja, hogy lazítsak. A módszerei is nagyon tetszenek, mert hát valjuk be, úgy ismeri a testem és az erogén zónáim, mint a saját tenyerét. Mindig tudja hova kell nyúlnia vagy hova nem. Na meg nem túl nehéz engem felizgatni. Főleg neki. Mégsem szeretném, ha most megtörténne. Feltolta a pólómat a nyakamig és átölelve a csípőmet kezdett masszírozni ott hátul, amit megpróbáltam figyelmen kívül hagyni és erősen küzdeni a jó ellen. Elfordítottam a fejem, hogy még véletlenül se nézzek a szemébe, mert azzal biztosan megadnám neki magam.
Amíg én teljes erőmből nem rá figyeltem, addig ő totálisan felhergelte a testem és hiába tagadtam, akkor is szükségem volt már arra kielégülésre. De... akkor is. Nem ez a legmegfelelőbb pillanat.
Hirtelen hátrébb húzódik és lehajtja a fejét.

-Ez meg micsoda?-vigyorgott kajánul és a lábam közt dudorodó, anyagokba burkolt, farkamra bökött a mutatóujjával. Ami mellesleg, átáztatta a nadrágomat is, így Levi ujja az én előváladékomtól lett nedves.

-Állj le. Azt mondtam nem.-a vállainál fogva eltoltam magamtól, mire ő a csípőmet húzta közelebb magához.

-Nem érdekel.-és már el is kezdte kényeztetni a bőrömet, amire a farkincám egyből reagált, még több nedvemet engedte szabadjára a makkomon keresztül.
Levi a tarkómra vezette a kezét és úgy húzott magához egy csókra. Amint összeértek az ajkaink megforgattam a szemem. Tudhattam volna, hogy nem fogja feladni. És most úgy csókol, mint aki minden vadságot és gyengédséget bele akar adni ebbe az egyetlen, erotikus érintkezésbe. Annyira jól csinálja. Elég belőle alig egy percig csinálnia és megszűnik az ellenkezésem.
Beadom a derekam. Átkaroltam a nyakát és úgy ízlelgettük tovább egymást.
Persze neki sem kellett több. Egyből belenyúlt a nadrágomba és verni kezdte. Semmi kezdetleges kis simizés vagy akármi. Egyből gyorsan és keményen. Imádom. Eldöntött a kanapén, én pedig szét toltam neki a lábaimat. Lehúzta rólam a nadrágom és a tenyerébe köpött, amit szépen elkent a tagomon. Néha erősebben megrántotta, néha finoman körzött a tetején. Még nem tudtam mire készült, mikor egyszer csak Isteni tempóban kezdte verni az Isteni kezével. Hátravetett fejjel nyögtem, a testem vonaglott, a hasamban pillangók ezrei nyüzsögtek. Irtózatosan hamar oragazmusközeli állapotba kerültem. Pár rántás és vége. A heréim hamarosan fájdalmasan összeszorulnak és a mennyekbe repítik a kiéhezett, lucskos farkam. Szinte csak ú-hangokat tudok kiadni, mikor Levi a húgycsövemet kezdi masszírozó mozdulatokkal kényeztetni. Az öklömbe harapok, hogy csillapítsam a hangszálaimat. A torkomból feltörő, sipítozó örömhangok jelzik, mindjárt kifröccsen a joghurt, aminek elvileg estig még bent kellett volna maradnia, de így is jó. És mielőtt a fenséges érzés átjárná a testem, Levi egyszerűen nem mozgatja tovább a kezét, és az enyéimet is lefogja a fejem felett. Hosszú percekig küzdöttem, hogy kiszabadítsam a kezeim, az övéi közül és oldalra fordulva kiverjem magamnak. Mikor ez sokadjára sem sikerült, nem láttam más opciót és a csípőmet kezdtem el mozgatni. Ennél megalázóbbat még sosem csináltam. És kinézem Leviből, hogy a kezdetektől fogva ez volt a terve. De már nincs mit tenni. Egyre gyorsabban dugogatom a kezét, és a farkamnak hol a felső, hol pedig az alsó része érintkezik a tenyerének belső felével. Mikor mindketten megérezzük a végső csapásokat, ő egy szűk lyukat imitálva, összeszorítja a márkát. Felsikoltottam a élvezés pillanatában és az összes nedvemet kiengedtem magamból. Levi még körülbelül egy percig markolgatott, én addig szépen elnyögdécseltem a dugás istenének szép himnuszát.

Yes bitchDonde viven las historias. Descúbrelo ahora