Oᴘᴇɴ Yᴏᴜʀ Hᴇᴀʀᴛʜ |Hɪʀᴏ x Oᴄ|

9.Fejezet

[Amaya Kiyoko]

Ahogy a napok teltek, még engem is meglepett hogy milyen sokat beszélgettem Hiroval. Igaz, hogy csak neten keresztül, de én akkor sem arra számítottam, hogy a fiú egyre többször fog rám írni vagy azzal, hogy hogy vagyok, vagy valami teljesen véletlenszerű témával állt elő.
Mindenesetre, -bár ez kevesebbszer fordult elő- de én is kezdeményeztem beszélgetést, s valamilyen oknál fogva ez egyáltalán nem zavart. Persze, hiszen még mindig nem mondtam neki semmit sem magamról amit bensőségesebb információnak lehetett volna nevezni.

Volt, hogy azon kaptam magamat mikor bekapcsoltam a gépemet, hogy a kezeim maguktól mozdultak meg, és bejelentkeztek a facebookra, hogy ráírjanak a fiúra. Vagy mikor véletlenül a messengert nyitottam meg egy másik alkalmazás helyett, a szemeim rögtön kiszúrták Hamamada Hiro nevét, és gondolkodás nélkül írtam neki.

Walter mindig érdekesen figyelte, mikor a fiúval beszélgettem, és sokszor szóvá is tette hogy eléggé vörös a fejem, de én mindig csak egy vicces "hagyjuk" kíséretében reagáltam le ezeket a beszólásnak küldött szavakat.

Mindenesetre az lepett meg engem a legjobban, mikor olyan egy hét után a fiú megkérdezte tőlem, hogy nincs-e kedvem találkozni vele, mert mutatni szeretne nekem valamit. A szívem azonnal a torkomban kezdett el dobogni a rosszabbnál rosszabb tettek miatt amik az eszembe jutottak, s amiket ő -tekintve, hogy fiú és sokkal erősebb nálam- akaratom ellenére is tudott volna velem csinálni, és a fejem ekkor paradicsomvörössé változott. A szüleim ezen a napon is dolgoztak, így hát tőlük nem kérhettem tanácsot ezügyben, de a másik felem, amelyik még ebben a pillanatban is nyugodt tudott maradni azt mondogatta nekemm, hogy nem olyannak ismertem meg Hirot, mint aki bármi ilyesmit is tenne velem.

-Kiyoko-chan?-Walter hangját hallottam meg annak a kanapénak a széléről, amiről én az előbb pattantam fel kissé ideges levegővételek kíséretében. Rá néztem, mire ő is azonnal felpattant.-Kit kell megvernem?

Felkuncogtam hősies viselkedésén, leguggoltam elé és megpaskoltam a fejecskéjét.

-Senkit, csak...Ugye Hiro az előbb kérdezte meg tőlem, hogy nincs-e kedvem találkozni vele.

Abból, hogy milyen szögbe álltak hirtelen a szemei rájöhettem, hogy az imént éppen összeráncolta a szemöldökét.-És ez rossz? Mármint, ahogyan ömlengtél nekem a fiúról nem olyannak látszik, mint aki az első sötét sikátorban akarna téged---

-Oi!-Szóltam rá hangosabban, és éreztem hogy halvány pír telepedik az arcomra a gondolat miatt.-Tudom, nem olyannak látszik, de istenem...Nem tudom, hogy elmenjek-e.

-El akarsz?

-Talán!-Válaszoltam rögtön, majd egy hatalmas sóhajtás kíséretében leültem a szőnyegre, hátamat a kanapé kicsi oldalának döntve. Felhúztam magamhoz a lábaimat, melyeket ezután átkulcsoltam, és fejemet a térdemre támasztottam.-Félek...

Walter egyből ott termett mellettem.-Mitől?

-Fogalmam sincs...Egyszerűen csak...

-Én örülnék annak, ha lenne végre egy barátod rajtam kívül.-Szólalt fel, mielőtt befejezhettem volna. Rá emeltem a tekintetemet, meglepődötten.-Úgy értem, én csak egy robot vagyok, és velem mégis más társalogni, mint egy emberi lénnyel. Jót tenne neked, ha egy magadfajtával is cseverészhetnél.

-Walter...-Motyogtam.

-Elmenjek veled? Simán elférek a hátizsákodban, és ha baj lenne ne feledd, hogy kicsi a bors, de erős!-Mondata végén kicsit felugrott a levegőbe, mire elkuncogtam magamat. Ő volt az egyetlen eddig, aki ilyen rövid idő alatt meg tudott nyugtatni engem, és sosem tudnám őt elcserélni.

-Köszönöm.-Mosolyodtam el halványan amit ő is viszonzott. Ezután felálltam, majd tenyerembe kaptam a robotkámat, és azzal egy "persze"-t küldve Hironak kezdtem el pakolgatni pár cuccot, például egy-két szendvicset vagy egy üveg ásványvizet, mert nem igazán akartam jelen esetben elmenni boltba, ha megszomjaznék- vagy éheznék.

A mobilom rezzent egyet, ezzel jelezve hogy valószínűleg a fiú írt vissza legutóbb elküldött szavamra.

/Hamada Hiro:
Okés, várlak téged a cukrászda előtt, ahol először láttuk egymást!

Kissé zavarodottan néztem a kijelzőmre, mely idővel kezdett halványulni. Eddig egy szó sem esett arról, hogy a robotharcon kívül is láttuk volna egymást, s eddig a pontig egészen azt hittem, hogy kettőnk közül csak én emlékszek rá a cukrászdából, de őszintén, egy kisebb adag boldogsággal töltöt el engem az a tudat, hogy ő is emlékszik rám.

-Induljunk, Walter.-Mosolyogtam rá a táskámban levő barátra, aki bár ezt nem láthatta biztos voltam benne, hogy érezte szavaimon a kis mosolygásomat. Kikiáltott egy "oké"-t, és már kint is voltunk a hideg utcán.