Oᴘᴇɴ Yᴏᴜʀ Hᴇᴀʀᴛʜ |Hɪʀᴏ x Oᴄ|

16. Fejezet

[Amaya Kiyoko]

Kissé meglepődtem, hogy ezt kérte tőlem. A kérése, hogy ezentúl Hironak szólítsam nagyon is jól esett, és a szívem boldogabban kezdett kalapálni ennek hallatán.

-Hiro..-Motyogtam magam elé, s amint kimondtam egy teljesen más érzés futott végig rajtam. Kellemesen megborzongtam, hiába is még szoknom kell azt hogy valakit a keresztnevén szólítok, de úgy vélem hogy hamar meg fogom tudni szokni.

[Én]
Okés, Hiro. :D Akkor te is hívj engem Kiyoko-nak. Mikor.. Mikor tudnál rá érni ahhoz, hogy körbevezess?

[Hamada Hiro]
A mai nap nekem szabadnap, szóval ha nincs most más dolgod, akkor találkozzunk a kávézónál egy órán belül, és akkor körbevezetlek.

Kissé meglepődtem hogy már ma tudja teljesíteni ezt a kisebb kérésemet, de hogy őszinte legyek nem bántam meg azt hogy ilyen hirtelen kelljen találkoznom vele. Mosolyogva mentem be a szobámba, hogy kiválasszak valami teljesen másik ruhát, mivel  még a pizsomámban voltam egész nap. Minek öltözzek fel, hogyha nem is megyek sehova sem?

Végül egy fekete farmer és egy szürke póló mellett döntöttem, amelyre ráhúztam egy fehér pulcsit, lévén hogy azalatt úgysem látszódik milyen felső van rajtam. Walter idő közben előjött a szokásos szundikálásából, és elkerekedett szemekkel nézett végig rajtam.

-Hova készülsz?-Kérdezte meg végül, újból s újból végig vezetve tekintetét rajtam.

-Hiro azt mondta, segít nekem találni egy ideális iskolát, és hogy ha akarom körbevezethet a San Fransokyoi egyetemen, ahova ő is jár. A S.F.I.T-be fogunk menni.-Adtam választ továbbra is mosolyogva, amely még számomra is nagyon természetellenes viselkedés volt, nem ám hogy Walternek. Lefogadom, hogy azért nézett rám ilyen ijedten mert azt hitte hogy valaki elrabolt engem és kicserélt egy teljesen más példányra.

-Hát okés... Veled menjek?

-Nem kell, köszi.-Ráztam meg a fejemet, majd kinyitottam az ajtómat, és még egy utolsót intettem a robotkámnak, aki kissé megszeppenve viszonozta azt-Majd jövök!

Azzal viszont koránt sem számoltam, hogy a szüleim a konyhában fognak beszélgetni egymással. Először megpróbáltam elosonni mellettük, de miután rájöttem hogy valószínűleg keresni kezdenének hogyha nem találnának meg egy idő után, csak lazán lépkedtem a bejárati ajtó felé.

Édesanyám azonnal felém kapta a fejét, és érdeklődve nézte végig ahogy felhúzom a cipőmet. Egyik kezével megtámasztotta a fejét, és elmosolyodott. - Régen láttalak ilyen gyönyörűen mosolyogni, Kiyoko.-Szólalt meg, amitől kissé megugrottam.

-Öhm...-Nem tudtam mit szólni, ezért csak elvigyorodtam, amely kissé furcsa volt de jelen esetben nem foglalkoztam vele.-Mondjátok,elmehetnék egy barátommal kicsit kikapcsolódni? Úgy értem, hamarosan be kell iratkoznom egy suliba és ő segítene nekem találni egyet.

Apám azonnal szúrósabb tekintettel meredt rám, de tudtam hogy ezt nem nekem küldi, hanem az esetleges fiúnak, már ha valóban olyan neművel akarok elmenni valahová. - Ez a bizonyos barátod fiú?

Megszeppenve bólintottam egyet, mivel nem akartam hazudni nekik. Anyum csak megforgatta a szemeit s a férjéhez fordult-Drágám nagyon kérlek ne most játsszd a túlvigyázó szülőt, Kiyoko már 16 éves, nyugodtan elmehet egy fiúval valahova.

-Jó, de ha valami olyat akar, amit te nem, akkor rúgd tökön olyan erősen ahogyan nem szégyenled.-Morogta, miközben a kezében tartott újságát újból arca elé helyezte. Kicsit elpirultam, de bólintottam, s amint realizáltam hogy ezt valószínűleg nem láthatta a papírtól, elmormogtam egy "rendben"-t, majd egy "szeretlek titeket" - el kiléptem az ajtón. 

Először az életemben, de tényleg, talán leges-legelőször éreztem magamat teljesen okésnak, mikor kiléptem a nyílt utcára. Az arcomon mosoly terült szét, és egy kicsit sem izzadt a tenyerem a rémülettől vagy az izgatottságtól, amint az új emberekkel való ismerkedésre gondoltam, s mindez csak egyetlen egy mondat miatt vált lehetségessé. 

"Én is ott leszek,veled."-A bőröm akaratlanul is forrósodni kezd mindig, mikor erre gondolok, de valamiért úgy érzem hogy az érdem nem is annyira a szavaké, hanem a fiúé aki ezt leírta számomra. 

Kb. fél óra múlva kint voltam a kávézó előtt, s írtam egy sms-t Hironak hogy ne lepődjön meg ha kint talál már engem. Nem érkezett válasz, amit igazság szerint nem furcsálltam, mivel amint felnéztem, és egyenesen benézhettem szemeimmel az üveg ablakon már láthattam is a fiút, aki halvány vörös arccal beszél valamit Cass nénivel, aki csak mosolyogva fogadja Hiro szavait, akármi is legyen az.

Amint rá nézett a telefonjára az ablak felé nézett, így tekintetünk találkozott. Halvány mosollyal az arcán lépett ki, miután szoros ölelésben részesítette nagynénjét.

-Szia, na, izgulsz?-Bökött meg gyengéden a vállamnál a sajátjával, miközben egy irányba mutatott, hogy arra kell mennünk. 

-Igazság szerint mostmár nem annyira.-Vallottam be őszintén, de ahogy kimondtam elkezdtem magamban imádkozni, hogy ne kérdezzen rá a miértjére, de a belső énem szavai úgy látszik most sem hatották be a fentieket.

-Hogy hogy?-Kérdezett rá meglepetten, mire én megráztam a fejemet makacsan, jelezve hogy nem fogom elmondani a választ. -Naaa, légyszí mondd eel~-Kezdett el motyogni miközben oldalamat kezdte el bökdösni, ám amikor elért egy bizonyos pontig kissé megugrottam, miközben összepréseltem az ajkaimat. Egy pillanat erejéig lefagyott, majd kaján vigyor terült szét az arcán.-Ooo, csak nem? Kiyoko csak nem csikis vagy?

-Ne merészeld..-Motyogtam lehajtott fejjel, mivel nem akartam a szemébe nézni. Ekkor felém lépett még egyet, majd még egyet, én pedig hátrálni kezdtem, egészen egy falig, amelyhez a  hátam neki préselődött, elzárva ezzel egyetlen egy menekülési útvonalamat, mivel biztos voltam benne hogy oldalról nem fogok tudni elfutni előle. Szórakozottan követte a mozdulataimat, majd egy hirtelen másodpercben elkezdte vadul csikizni az oldalamat, amelynek következtében egy idő után kuncogni kezdtem, azt kérlelve hogy hagyja abba.

-H-H-Hiro hagyd a-abba!-Kezdtem el már nevetni, amibe ő is becsatlakozott, de nem járt el úgy mint ahogy azt én kértem.