Oᴘᴇɴ Yᴏᴜʀ Hᴇᴀʀᴛʜ |Hɪʀᴏ x Oᴄ|

10.Fejezet

[Amaya Kiyoko]

Félve indultam meg azon az utcán felfele, amerre legelőször is mentünk, miután megérkeztünk San Fransokyoba. Ideges voltam, nem tagadom, hiszen a robotos eset óta nem találkoztam vele szemtől-szemben, és habár beszélgettünk azt is csak neten keresztül tettük meg.

Kb. húsz perc kellett, mire megtaláltam a helyes irányt,-tekintve, hogy nem sokszor jártam erre annak ellenére, hogy naponta fedeztem fel a várost. Mikor megérkeztem, megnéztem az órámon az időt, de mivel nem beszéltünk meg konkrét időpontot nem idegeskedhettem azon, hogy elkéstem-e vagy sem.

Hogy őszinte legyek, ha másról lett volna szó, nem Hiroról, akkor semmi kedvem nem lett volna kimenni a nyílt utcára, ahol kedvükre megbámulhatnak és elitélhetnek az emberek engem látásból. Nem értettem, miért mentem bele ilyen könnyedén,-úgy értem, magamhoz képest- de kisebb izgalommal töltött el az, hogy láthatom megint. S ez volt az, ami miatt nem akartam nemet mondani.

-Szia.-Hallottam meg egy ismerős hangot, mire annak az irányába fordultam, és szinte azonnal a földre szegeztem a tekintetemet, miután egy kisebb kontaktusba keveredtek a szemeink. Még így is, hogy másodpercekig láttam csak az arcát láttam, hogy mosolyog.

-Szia.-Motyogtam, s szinte könyörögnöm kellett magamnak, hogy folytassam a mondandómat, mielőtt még bekövetkezett volna egy elég kínos csend.-T-terveztél valami programot?

Bólintott, mintha észre se vette volna, mennyire nehezemre esett kérdezni tőle valamit. De őszintén szólva megkönnyebbültem, mégha csak eljátszotta is azt, hogy nem vette észre.
Sohasem voltam jó beszélgetésekben,-már ha arra került a sor, tekintettel arra mennyire zárkózott egy személyiség vagyok- egyszerűen csak nem tudom hogy tartsak fennt egy beszélgetést anélkül hogy kínos legyen az egész szituáció! Walterrel könnyű, mert ő egy robot, de ő itt előttem egy EMBER! Aki kiszámíthatatlan!

-Igazság szerint későbbre tartogattam azt, amit meg akarok mutatni.-Elkezdte vakargatni a tarkóját. A viselkedése, és az, hogy láttam mennyire zavarban lett ő is kissé megnyugtatott, viszont még mindig nem engedtem el magamat annyira, hogy akár egy szót is szóljak. Rá néztem, s ebben a pillanatban ő is rám.-Mi lenne haelőtte elmennénk sétálni?-Talált ki gyorsan valamit, s szinte hadarva vont engem kérdőre, válaszul csak bólintottam egyet.

-Mit csináltál ma?...-Kérdeztem halkan, miután megelégeltem azt a két percnyi csendet, ami állt közöttünk azóta hogy elindultunk egy teljesen véletlenszerű irányba.

Hiro elmosolyodott, újból.-Nos, ki próbáltam egy játékot. Five Nights At Freddy's a neve.-Mikor látta rajtam, hogy halványan elmosolyodok -amit amúgy el akartam rejteni- felém fordította a fejét-Ismered?

-Egyik kedvenc játékom, bár számomra már nem annyira ijesztő.

-Nem ijesztő?-Hördült fel-Ha láttad volna hányszor küldtem melegebb éghajlatra Bonniet, amiért az arcomba vágta magát, akkor nem mondanál ilyet.

-Azt mondtam, hogy számomra nem ijesztő, Hamada-san.-Először ejtettem ki a vezetéknevét, s kissé furcsán hangzott bevallom. Még ízlelgetnem kellett ahhoz, hogy teljesen megszokjam, hiszen nem hívhattam őt rögtön a keresztnevén, mert az illetlenség lett volna. -De a szavaidból ítélve, téged halálra ijesztett az a játék.-Kezdtem el cukkolni őt, tudtomon kívül. Miután realizáltam hogy mit mondtam az imént, teljesen elvörösödött a fejem a szégyentől, és lehajtottam a fejemet.

Mielőtt Hiro mondhatott volna akármit is, én kinyögtem egy sajnálomot. Meglepődött tekintetét látván arra gondoltam, hogy nem látta előre azt hogy én bocsánatot fogok kérni, semmi ilyesmit nem várt.

Felemelte egyik szemöldökét, és kérdőn nézett rám.

-Miért kérsz bocsánatot?

-Hát..Az előbbi beszólásom miatt...-Motyogtam égő arccal-Megsértettelek.

A legváratlanabb reakciója az volt, hogy felkuncogott. Nem lenézően, nem gyűlőlködőn vagy ilyesféle rosszakarásból, hanem szívből és kedvesen, amitől elkerekedtek a szemeim.

-Dehogy sértettél meg! Ti nem szoktátok cukkolni egymást a barátaiddal?-Kérdezte mit sem sejtőn, amire nem válaszoltam. Immár kínos csendben haladtunk tovább.

És itt is van. Az a beszélgetést, amit nem akartam végigvinni vele, itt van az a rész amikor el kéne mondanom neki hogy nekem ő az első emberi barátom, de egyszerűen nem merem, mert félek, hogy bénának tartana. Ami igaz is, tekitve hogy neki biztosan ezer meg ezer barátja van, akik támogatják őt.

-M-mindenesetre, nem sértődök meg az ilyeneken.-Mondta végül, elterelve a témát a barátokról.

-...Akkor rendben...-Motyogtam. Most vettem csak észre, hogy a hidegnek köszönhetően minden lélegzetvételünk olyan, mintha kicsi felhőket eresztenénk ki magunkból. Ezen elmosolyodtam, immár a beszélgetésünk közepette másodjára.

-Héy~-Barátságosan megbökte a vállamat a kezével, mire rá emeltem a tekintetemet.-Szeretnél valamit?

Ekkor rá bökött egy autómatára, amelynek a teteje be volt fedve vastag hótakaróval, de látszott rajta hogy javában működik. Már akartam volna előhalászni a pénztárcámat, mivel az utolsó pillanatban azt is bepakoltam, de ekkor szigorú tekintettel nézett rám.

-A-a! Én állom!-Mosolygott kisfiúsan, amivel nagyon édesen nézett ki. "Uhm...Oké, Kiyoko..."

-De-

-Nincsen de!-Vágott szavamba vidáman-Szóval?

-Hát...-Közelebb léptem, s amint megláttam kedvenc édességemet, elvörösödtem.-Egy zacskó gumimacit elfogadnék, ha nem gond...

Szemei felcsillantak.-Klassz, én is azt akartam venni!