Oᴘᴇɴ Yᴏᴜʀ Hᴇᴀʀᴛʜ |Hɪʀᴏ x Oᴄ|

20. Fejezet

[Hamada Hiro]

Alíg mertem levegőt venni, és egyszerűen nem tudtam a lány miatt a filmre koncentrálni, mégsem bántam meg.

Már fél órája véget ért a mozi, és a többiek lassan haza indultak-miután adtak nekem egy perverz vigyort Kiyoko háta mögött-, így a hazafele vezető utat kettesben töltöttük el, eddig néma csendben.

Nagy levegőt vettem, majd végül rá néztem. Bár a sötétség miatt már nem láthattam olyan nagyon az arcát mégis éreztem, hogy tekintetét rám helyezte.

-Tetszett a film?

-Eléggé ijesztő volt, de tetszett.-Válaszolt szinte rögtön, majd hirtelen megállt. - Hiro, én.. Tényleg köszönöm, hogy akkor is megvédtél... Annyi mindent köszönhetek neked, mégis mivel tudnám ezt meghálálni neked?

Össze préseltem az ajkaimat, és éreztem hogy a fejembe megy minden vér, ami csak megtalálható volt a testemben.

"Itt az idő... De mi van hogyha ő nem érzi ugyanazt, mint én?"

[Amaya Kiyoko]

Kérdőn néztem rá, miközben végig pillantottam rajta, s szemeimet le nem vettem róla egészen addig, amíg meg nem állt előttem, miután megmozdult.

-Van valami, amivel meg tudnád hálálni... Szeretnélek még j-jobban megismerni.-Mondta egészen halkan, éreztem hogy igenis zavarban van, legalább annyira mint amennyire én voltam. - Eddig nem mertem ezt elmondani neked, de... Amióta megláttalak, t-tetszettél nekem... É-és szeretném ha én lennék az aki tud rólad mindent... Akinek elmondod minden egyes kis titkodat, akiről tudod hogy mindig ott lesz melletted.

Nagyot sóhajtott, mintha ezzel akarná az összes felgyülemlett feszültségét kiűzni a testéből. Még közelebb hajolt hozzám, szinte érezni tudtam mély levegő vételeit a bőrömön.

-Eddig nem mertem elmondani, mert ez az érzés... M-még nekem is új volt, és nem akartam elrontani a köztünk kialakult barátságot... De mostmár nem fordulhatok vissza.-Mosolyodott el halványan, amitől a hasamban elkezdtek feléledni a pillangóim. - Kiyoko, lennél a barátnőm?

Nem mertem hinni a fülemnek, a szívem a mellkasomban olyan gyorsan dobogott hogy azt hittem, már bármelyik percben kieshet.

Az agyam ezerrel pörgött, az adrenalin szintem az egekben volt, s hogy őszinte legyek fogalmam sem volt ebben a pillanatban, mi is lehet a testemmel. A fejem olyan vörös lehetett akár egy paradicsom, s lassan, nagyon lassan realizáltam csak, hogy Hiro éppen ebben a percben vallott nekem.

"Én is... Én is így éreztem, mindvégig..." Tudatosult bennem.

Új volt nekem ez a helyzet, nem kétség, s úgy láttam még számára is. A köztünk beállt csend lassan átváltott kínos némaságba, s bár úgy éreztem mondanom kellene valamit, ajkaim nem voltak képesek együtt működni az agyam által kiadott parancsokkal.

-K-Kiyoko?-Hiro egyre kétségbeesettebben kezdett el figyelni engem, többször is körbe futtatta tekintetét az arcomon, melyen nem láthatott a sötétség miatt túl sok érzelmet. - Francba... Nem kellett volna elmondanom..-Motyogta, lehajtott fejjel, s ellépett tőlem.-Tudtam,hogy rossz ötlet!

Ekkor kapcsoltam. Amilyen gyorsan csak tudtam, megszűntettem a kettőnk között levő távolságot úgy, hogy hirtelen közelebb léptem hozzá, és kissé erősebben megragadtam a pulcsiját, majd ajkainkat egymásnak préseltem.

Fogalmam sem volt, miért csináltam pont ezt, de úgy éreztem, hamár most nem tudom elmondani neki milyen érzéseim vannak iránta, hogy hasonlóak, akkor meg kell mutatnom neki.

Becsuktam a szemeimet, ahogy éreztem hogy lassan elkezd vissza csókolni, s kezeit derekamra helyezve húz magához közelebb.
Egy mámorítóan jó érzés fogta el az egész testemet, ahogyan Hiro egy pillanatra elhajolt, majd most ő kezdeményezett egy csókot. Tarkójához helyeztem egyik kezemet és elkezdtem játszadozni egy hajszálával.

Amint elválltunk egymástól, nem mertem a szemeibe nézni, de őt úgy látszik inkább szórakoztatta ez, mintsem hogy zavarta.

-...Wow.-Sóhajtott, egy mosollyal az arcán-Szóval ezt vehetem egy igennek?

-Talán~.-Mosolyodtam el én is, majd szórakozottan megböktem a mellkasát-Szerinted?

Felkuncogott, majd egy óvatos puszit helyezett az ajkaimra. - Örülök hogy az enyém vagy.

-Hű..-Kerekedtek el kicsit a szemeim-Mióta lettél te ilyen domináló? Azt hittem már attól elvörösödsz hogy ki kell mondanod, hogy szeretsz. Mint az előbb.-Cukkoltam,miközben egyik kezemmel csavargatni kezdtem két ujjam között a hajszálait.

-Nagyon vicces. - Körbe nézett-Lassan haza kell mennünk, elkísérlek, rendben?

Bólintottam, mire kissé félénken, de kezemhez ért, és lassan összekulcsolta az ujjainkat. A hátralevő utat már kéz-a kézben jártuk meg, hevesen dobogó szívvel, és egy boldog emlékkel, s a tudattal; hogy a szerelmem viszont szeret engem.