Oᴘᴇɴ Yᴏᴜʀ Hᴇᴀʀᴛʜ |Hɪʀᴏ x Oᴄ|

6.Fejezet

[Amaya Kiyoko]

Ajak harapdálva figyeltem a fiút aki alig tíz perce mutatkozott be nekem, de legnagyobb meglepetésemre ő egyáltalán nem volt ideges vagy feszült, legalábbis nem látszott rajta. Teljesen nyugodtan tette bele a pénzt a nő tányér szerűségébe, és ült le a kissé teltebb férfivel szemben, aki gúnyos mosolyra húzta a száját, de szemei rögtön megváltoztak egy fél másodperc után.

-Hát akkor táncoljunk!-Vigyorodott el, majd amint a nő kimondta a végső szót, a két robot összecsapott.

Hiro teljesen unott arckifejezéssel irányította profi szinten az immár vörös fejű robotját, aki szépen lassan, egyesével szedte szét az ellenfele alkatrészeit.

Elámulva figyeltem az egész jelenetet, de amint Hiro megnyerte a játszmát, és ezzel együtt a pénzt is, az ellenfele felhördült. Rossz előérzetem volt, s kiderült hogy alapja is volt ennek az érzésemnek, ugyanis a következő pillanatban a fekete hajú férfi ordított egy olyat, amelybe az egész helység belezengett.

-HAMADA GYEREK, MÁR MEGINT TE?!-Realizálta-AZÉRT VOLT ISMERŐS A ROBOTOD!-Felkelt, mire Hiro olyan gyorsan kezdett el szaladni fel, hozzám, hogy a sebességét még egy rakéta is megirigyelné.-EZÚTTAL NEM LÓGSZ MEG! KAPJÁTOK EL!

Mielőtt még felfoghattam volna bármit is Hiro egy szempillantás alatt fogta meg újból a kezemet, és ezzel egyidőben magára vette a táskáját is, majd a legközelebbi ablak felé kezdtünk el rohanni, nyomunkban egy hatalmas csoportnyi mérges emberrel.

-Mégis miért ilyen haragosak??-Kiáltottam, ugyanis ha normáls hangerőn szólaltam volna fel azt nem hallotta volna meg a fiú a kiabálások miatt.

-Egyszer már legyőztem azt a fickót mikor tizennégy voltam!-Mesélte büszkén, mintha nem is lennének a nyomunkban vagy harmincan.-Elég rosszul viseli a vereséget, nem igaz?-Pillantott rám a válla felett, mire bólintottam.

-És engem miért akarsz ebbe belekeverni?-Kérdeztem. "Ebből tényleg hatalmas baj lesz! Nem kellett volna idejönnöm!"

-Ha meglátják hogy egy korombeli van itt sejteni fogják, hogy ismersz engem! Főleg azután hogy páran látták ahogyan felhúzlak téged az emeletre!

-Ahhhaa...Várj várj mit akarsz te azzal az ablakkal???-Pánikoltam be mikor a szóban járó tárgy közelébe értünk, amit Hiro egy szempillantás alatt nyitott ki, majd egy pillanatra lenézett, és elvigyorodott.

-Nyugodj meg, minden rendben lesz!-Felém nyújtotta a kezét, egy bíztató mosoly kíséretében. Egyre közelebbi, és egyre gyorsabb léptekre lettem figyelmes, ami miatt muszáj volt hátra pillantanom. Egy csapatnyi őrülten dühöngő felnőtt közeledett felénk, nem túl kedves szavakkal díjazva minket.-Bízz bennem!

"Nem mehetünk le másik úton."-Realizálódott bennem egy gondolat.

Hatalmas kétségek között bár, de újból övébe csúsztattam a saját kezemet, amikor is a másikával körbe fogta a derekamat és egy hirtelen pillanatban leugrottunk. Rögtön összeszorítottam a szemeimet és már vártam volna a hatalmas csattanást, netán törést, amely jelezné hogy földet értünk, de ez nem következett be.

Vagyis, a földet érés igen, de egy teljesen váratlan módon. Mikor kinyitottam a szemeimet egy hófehér, puha anyagon találtam magamat, Hiro mellett. Feljebb pillantottam, és két fekete ponttal találtam szembe magamat. "Egy robot?"

-Hello-Szólalt fel hirtelen, mire a meglepettségtől megugrottam.-Én Baymax vagyok---

-Baymax erre most nincs időnk!-Kiáltotta hirtelen Hiro, amint felpattant. Én is így tettem.-Hol vannak Wasabiék??

-Hiro!-Ordított egy hatalmasat egy férfi, aki ebben a pillanatban hajolt ki az autójából. Innen is láthattam, hogy többen ültek benne, és vártak a fiúra. -Gyere gyorsan!

A fiú ekkor rám pillantott, kétségbeesve.

-O-oi...-Szegeztem tekintetemet a földre.-Ne nézz így rám. Megleszek, mindig is gyorsan tudtam futni. Plusz, nem engem keresnek elsősorban, szóval remélem téged sem kapnak el.

El sem hittem, hogy ezt kimondtam, hiszen egy számomra még mindig ismeretlen fiúval beszélgettem, akivel alig két perc alatt akkora bajba keveredtem mint eddigi életemben még soha.

-Hát...Rendben.-Látszott rajta hogy nemigen akarja ezt elfogadni, de aztán újból rám pillantott, miután feszülten körbe tekintett-Úgysem szállnál be egy idegen autójába,mi?

-Az előbb egy idegennel ugrottam ki egy ablakon, nekem ennyi elég volt egyszerre.-Mosolyodtam el, majd amint meghallottam a lépteket, még egy utolsó pillantást vetettem a fiúra, majd egyszerre elkezdtünk rohanni, különböző irányokba.

"Oké. Bármit el tudtam volna képzelni, amikor felébredtem, de azt nem, hogy hazafele már egy fél csapatnyi emberke lohol majd a seggemben."