My Hero {Bnha - Tododeku ff.}

13.

-Majd még találkozunk...U.A...-mindenki furcsálva nézte, ahogy a lényt beteszik a kocsiba, és elhajtanak vele. Nem tudtuk ezt mire vélni. Ki lehet ő? És mit akar a U.A.-től? Senkinek nem volt semmi fogalma erről.
A lényeg, hogy sikeresen letudtunk egy küldetést, és egy kiadós alvás után reggel indultunk is haza. Legalábbis indultunk volna. Könyörögtünk a senseiünknek, hogy ha már idejöttünk, és egy nap alatt letudtunk mindent, egy keveset had maradjunk még. Eredetileg 4 napra jöttünk.

-Figyeljetek. 2 választásotok van. Vagy hazamegyünk és ott töltitek a maradék szünetet, vagy végig a táborban maradunk. Ezt kapjátok ajándékba amiért ilyen hamar lekerekedett az ügy.-mondta a megszokott unott mély hangjával. Az osztály egyértelműen döntött. Maradunk.-Rendben, akkor el kezdhettek takarítani.-ekkor mindenki arca megmeredt. Újra körbenéztünk, és még mindig tele volt minden vérrel és tetemekkel. Sokan nyavajogtak, mert nem nekünk lenne a dolgunk kitakarítani.-Felőlem vissza is mehetünk az iskolába...-végülis, mindenki inkább az együtt töltött időt és a takarítást választotta. A tetemeket mi intéztük, a lányok a vér letakarítását. Minden ott volt a helyén a táborban. Látszott, hogy nem arra készültek, hogy hirtelen be kell zárni egy ideig.
Miután végeztünk a szállás kitakarításával, mindenki összegyűlt a frissen kitakarított nappaliban, mindenki kidőlt. Csak feküdtünk, néhányan a két nagy kanapén, valaki a földön, és beszélgettünk. Midoriya a kanapén ült, én mellette a földön. Mondhatjuk, hogy "a lábai előtt hevertem." Mondjuk eddig is ezt tettem.

~~~

Egyik este nem jött álom a szememre. Csak a plafont bámultam, mikorcsak mozgást hallottam a csendes szobában. Körbenéztem, és egy göndör hajú árnyékot láttam. "Izuku? Ő hogyhogy fennt van?" Gondoltam magamba, majd az árnyék öltözködni látszott. Miután kiment, én is követtem. Követtem a folyosón, a nappaliba, majd ki az udvarra. Erejét használva hangtalanul felugrott a szállásunk tetejére. Én hátulról megközelítve, egy lépcsőt alakítva mentem fel, megpróbáltam feltűnésmentesen odajutni. Ami sikerült is.

-Mit csinálsz ilyen későn idekint Izuku?-huppantam le mellé a cserepekre, mire ő a hirtelen érkezésemtől megijedt.

-U-Uh? Sh-Shouto?! Te jó ég, megijesztettél...Csak nem tudtam aludni, így gondoltam, kijövök és nézelődök egy kicsit.

-Értem...

-És te?

-O-Oh, hogy én? Igazából ugyanez. Csak láttam, hogy feljössz ide, és gondoltam megleplek.-kuncogtam, mire ő követte a példámat.

-Hát, akkor örülhetsz, mert sikerült!-mosolygott rám a hold fényében. Hirtelen ugyanolyan érzés fogott el, mint a múltkori álmomban. Amikor Midoriya keltegetett, még a küldetés előtt.
Hirtelen csöndben maradtunk, mikor hallottuk, hogy Aizawa beszél valakivel. Jobban mondva...Valamivel...Mikor lenéztünk a tetőről, megláttuk, hogy a mi komor senseiünk egy aranyos fehér kiscicához beszél. Nehezen tudtuk visszafogni a kuncogást. Már egymásba kapaszkodtunk, könnyeztünk az erőlködéstől, hogy nehogy lebukjunk. De szerencsénk volt. Megúsztuk.
Volna, ha Midoriya lába alatt nem csúszik le az egyik cserép. Ijedten egymásra néztünk, majd lassan le egyenesen a minket bámuló ideges férfira.

-Futás!-mondta hirtelen kiszemeltem, majd magával rántott az ellenkező irányba, a szállásunk háta mögé. Rohantunk egy pár sort ahogy csak tudtunk, elbújtunk az egyik bokorba, megvárva, hogy hátha sensei másfele keresi a "betolakodókat", akik elijesztették a cicát. Meg kell hagyni, a bokorban egész közel kerültünk egymáshoz, amitől egy idő után mindketten zavarba jöttünk. Hallottuk Aizawat morogni, arrébb keresgélni, Midoriya enyhén kinézett, majd magával húzott. Itt volt az ideje az újabb rohanásnak. A sötétből a bejárati ajtó lámpájának fényén át keresztül rohantunk egészen a szobánkig. Hallottuk a lépteit magunk mögött. Gyorsan bebújtunk az ágyba, mintha mi se történt volna. Belépett az ajtón, gyanakvóan körbenézett, majd kiment. Ekkor nagyon megkönnyebbültünk. És meg kell hagyni, izgalmas is volt ez a kis fogócska.
Másnap nevetve emlékeztünk vissza az egészre. Igaz, akkor már nem nevettünk, mikor a senseiünk megjelent mögöttünk. A mosollyal együtt a vér is belénkfagyott. Lassan hátrafordultunk, és mentegetőzni próbáltunk. Ami nem sikerült túl fényesen. Nem tudtuk, mi lesz a büntetésünk, Aizawa csak annyit morgott, hogy az iskolában még szó lesz erről.
Midoriyával megbeszéltük, -mikor kettesben voltunk-, hogy bepótoljuk azt a csillagnézést. Annyira izgatott voltam. Ez életem egyik nagy lehetősége! Hogy szalaszthatnám el?

~~~

Ahogy csak megbeszéltük. A legutolsó napunk éjszakáján 11 órakor találkozunk a katakombák bejáratánál. Nem sokkal messzebb egy  nagy körben sík terület volt, az ég gyönyörűen látszódott.  Leültünk majdnem a közepén, és az eget fürkésztük. Nagyon meghitt hangulat volt. Izuku volt a legédesebb, főleg mikor azt mutogatta, hogy a csillagokból milyen képet tud kiszűrni. Igaz, ezt felhőkkel szokták játszani, de nekünk ez nem jelentett gondot. Ugyanúgy mókásnak találtuk.
Ez az emlék biztosan a fejemben fog tovább élni. Amíg csak világ a világ.