My Hero {Bnha - Tododeku ff.}

4.

A következő rendkívül furcsán telt. Mintha mindenki került volna. Ezalatt a "mindenki" alatt Midoriyát értem. Egyszerre értettem és nem is a viselkedését.
Az azutáni hét viszont annál is furcsább volt. Midoriya a kerülésem helyett a társaságomat kereste. Nem tudtam mire vélni. De legbelül örültem neki. Nagyon.
Uraraka előző héten nem volt iskolába. Mikor a hét első napján belépett a terembe, csak sírva ugrott bele a kiszemeltem nyakába. Nem tudtam mi baja van, de alig tudtam tolerálni magam..Egy kicsit azért megsajnáltam őt, hisz oly keservesen zokogott. Fogalmam se volt mi történhetett. Midoriya csak ölelgetve nyugtatgatta a síró lányt. Kicsit jobban hallgatóztam, hogy halljam mit mond a körülötte lévő fél osztálynak. A szüleiről gagyarászott valamit. De nem értettem pontosan mit. Persze, sajnáltam meg minden, de ne az én Midoriyámban keressen vigaszt. Jólvan Shoto, nyugodj meg, csak barátok. De akkoris. Ki kell mennem levegőzni. Úgy is tettem. Kimentem az udvarra, sétálgattam egy keveset, majd mikor jelzett a csengő, visszaballagtam, és letöltöttem unalmas óráimat a padom fogságában.
Éppen kiléptem az iskola bejáratán, mikor a nevemet hallottam.

-Todoroki-kuun!-hátrafordultam, majd a lobogó fekete hajú lányt láttam utánam futni.

-Yaoyorozu, baj van?

-Nem, nem nincs...Csak..meg-meg akartam kérdezni..Hogy lenne kedved..sétálni egyet hazafelémenet..?

-Persze, miért is ne.-mondtam ugyanolyan rezzenéstelen arccal mint amit egész nap vágtam. El is indultunk kifele a kapun.
Egy ideig csendben sétáltunk. Csak a lágy szèl fúvása, a járókelők léptei, és a kerékpárok hangja hallatszott. Lassan a mellettem lévő lány rámnézett.

-Um..T-Todoroki-kun..Mondd csak..Miért kérdeztél tőlem olyan dolgokat múltkor?

-Hát...Tudod...Van egy személy...akiről nem tudtam eldönteni, hogy szeretem -e.

-És..Mostmár tudod..?

-Igen. Rájöttem, hogy szeretem. Még ha nem is éreztem ehhez hasonló érzést eddig...-lassan néztem rá az egyik kezemre.

-És...tudhatom ki az...?

-...Hát..nem igazán szeretnék beszélni róla...Olyan közel van, mégis távol...

-Todoroki-kun...-a lány mindkét karjával körbefonta az egyik karomat, én pedig kérdőn visszanéztem rá. De csak csendben nézett a szemeimbe. Így álltunk egy pár percig. Majd mikor picit elbambultam, a lány ajkait éreztem a sajátomon. Hirtelen meg sem tudtam szólalni., de végül csak sikerült kinyögnöm valamit.

-Y-Yaoyorozu...Ezt...miért kaptam..?-a lány csak értetlenül nézett rám, majd elszaladt. Nem tudtam mire vélni ezt. Csak álltam ott mint valami faszent. Csak egy gondolat járt a fejemben. "Ez meg mi volt?"

~~~

Most már Yaoyorozu került engem. Próbáltam vele beszélni, nem is egyszer, de vagy elfutott előlem, vagy megmondta, hogy nem akar beszélni velem. Ez így ment egy jó ideig. Eléggé magam alatt voltam, hisz ő is egy barátom. Az állandó elmélyedésből Midoriya zökkentett ki állandóan. Most is ezt tette.

-Szia Todoroki-kun!

-A-Ah, sz-szia Midoriya. Mi járatban?

-Figyelj, beszélhetnénk?

-Igen, persze.

-Mármint..kinnt.-mutatott félénken mosolyogva az ajtóra. Meg is indultunk ki a folyosóra, majd kicsit messzebb megálltunk a falnál.

-Nos, miről szerettél volna beszélni?

-Nos...Összevesztetek Yaoyorozu-sannal? Csak mert annyira elridegültetek egymástól.

-Hát ami azt illeti volt egy kis kavalkád, de majd megoldódik.

-Próbáltál beszélni vele?

-Hogyne próbáltam volna? De nem akarja a társaságomat. Én meg ennél többet nem tudok tenni.

-És mi történt köztetek? Mi volt a vita tárgya?-ekkor elgondolkoztam, hogy mi lenne ha elmondanám, és mi lenne, ha nem. Ahogy ismerem, ha elmondanám, csak támogatna, hogy jöjjek össze vele. Ha nem, akkor aggódni fog, és úgyis kiderítené előbb utóbb.

-Nos...Tudod van egy személy akit kedvelek..És Yaoyorozuval beszéltem erről, és ő szerintem azt hitte róla van szó..és szóval...megcsókolt. Én meg nem tudtam, hogy mire véljem ezt, és valószínűleg rájött, hogy nem róla beszéltem. És ezért ilyen.-kiszemeltem csak állt ott nagyokat nézve.-De ugye ez köztünk marad?

-Persze Todoroki-kun! Nagyon örülök, hogy elmondtad! Szóval végül csak beláttad, hogy szereted azt a titokzatos lányt igaz? "Áh, nem ez nem olyan!"-idézett mosolyogva korábbi szavaimból, amitől kissé vöröskésebbre váltott a bőrszínem.

-...Te aztán sokmindenre emlékszel..-mosolyodtam el halványan, mire a fiú csak meglepődött nagy szemekkel bámult bele a lelki világomba.-..Um...M-Most miért nézel így...?-még vörösebbre váltott az arcom.

-Csak nem láttam még Todoroki-kunt mosolyogni! Pedig gyönyörű a mosolyod, többször kéne alkalmazni!-vetett rám egy hatalmas és aranyos mosolyt, amiben igencsak elvesztem.

-A tiedet nem veri le semmi...-suttogtam magamban.

-Huh? Todoroki-kun, mondtál valamit?

-Eh-Uh n-nem. Lassan csengetnek. Menjünk vissza a terembe.-a fiún is láttam, hogy zavarba jött, de ezt egy kedves mosollyal takarta. Lehet hallotta, csak nem tudta, hogy reagáljon. Mindegy, remélem nem rontottal el valamit...de örülök, hogy elmondhattam valakinek...ha csak tudná, hogy ő az a "titokzatos ""leány""...
Visszamentünk a terembe, majd még a padomnál beszélgettünk egy kicsit Uraraka-sanról. Ma sem jött iskolába-ezért tudott Midoriya odajönni hozzám-.  A szüleivel van valami, de még ő sem tudott normálisan beszélni vele. Azt mondta, hogy ma felhívja...Rossz érzésem van..