My Hero {Bnha - Tododeku ff.}

16.

"Shouto!..Shouto!.." Egy angyali hangot hallottam visszhangozni a hatalmas térben. A tenger mélyén voltam. Színes korallok, égig érő hínárok és színes halak körülöttem.
"Hol vagyok? Hogy kerültem ide?" Ez a két mondatom visszhangzott, pedig meg sem szólaltam. "Huh?..Hogy lehetséges ez?...Visszhangoznak a gondolataim..? Izuku..Izuku!" Járta be a hang a tenger fenekét.
"Shouto! Shouto!" Hallottam továbbra is a hangot. A felszínről jött. Megpróbáltam felfele úszni, de valami csak húzott lefele. A hang meg egyre kétségbe esetté sikoltozta a nevemet. "Izuku hangja...ez az övé...de mi történik velem..?" Egyre csak le és le húzott valami. Fulladozni kezdtem. Mintha csak elmúlt volna az "immunitásom" a víz ellen. Egy sellőszerű fekete alak úszott felém a kezét kinyújtva, egyre és egyre jobban nyújtózott felém, mire én egyre és egyre jobban kezdtem elveszteni az eszméletemet. De utoljára kinyújtottam a kezemet, amit legvégül megérintett.
Köhögve, fulladozva keltem föl a szobámban. Kellett egy pár perc, mire kijöttem az álmom sokkos hatásából. Visszafeküdtem, és mélyeket lélegeztem, amíg meg nem nyugodtam. Újra felültem, majd két kezemmel az arcomat dörzsöltem. Lassan felkeltem, felöltöztem, jöttek a reggeli teendők, majd az iskola. Csendben ballagtam, éppen az álmon gondolkoztam, hogy mit jelenthet. Gondolataimból ordítozás zökkentett ki. A hang felé vettem az irányt, majd megláttam, hogy Bakugou az én Midoriyámat a suli oldalának vágja. Ekkor már csak úgy ösztönösen odarohantam, és ellöktem kedvesemtől.

-Bakugou, mégis mit képzelsz, mit csinálsz?

-Kussolj félarc! Kurvára nem rád tartozik!

-Pedig igenis, rám is tartozik. Mi bajod megint Izukuval? Milyen "szörnyű" dolgot tett veled?

-Az, hogy létezik! Nem lenne képes odébb menni az útból!

-Miért, tán nem férsz el mellette bizonyos okok miatt?

-Na most megöllek!-ugrott neki a fiú torkának, én meg nem bírtam ki, hogy ne jöjjön ram az enyhe vigyor. A lángjaim lassan lassan kezdtek előjönni.

-Kacchan! Todoroki-kun! Hagyjátok abba! Miért kell ez a fesztivál?!

-Kussolj szaros Deku! Azt csinálok amit akarok, értve vagyok?!-amíg nem figyelt, kiszabadítottam magam egy hirtelen mozdulattal, és azzal a lendülettel földre kényszerítettem.

-Shouto, kérlek gyere, ne csináld ezt, nem ér annyit az egész!

-Ne aggódj Izuku. Menj csak előre. Bennt találkozunk.

-Engedj el te rohadék!

-Majd ha lenyugszol annyira, hogy nem ugrasz a torkomnak...és csak, hogy tudd...van keményebb oldalam is. Ne húzz újat vele..

-Mintha félnék tőled! És amúgyis, ki vagy te és mit fenyegetsz engem? Tudod kivel beszélsz?

-Igen. Pontosan jól tudom. És nem mondtam, hogy félned kell tőlem, de ha ok nélkül bántod Izukut, annak meg lesz a következménye..Értve vagyok..?-az utolsó mondataim elég fagyos hatást keltettek. Még puffogott magában de már nem ordítozott. Leszálltam róla, majd elindultam az angyalkám után. Aki, mint kiderült nem ment teljesen előre.-Ah, Izuku, azt hittem előre mentél.

-Hát..igen, de..egyszerűen képtelen voltam titeket egyedül hagyni. Nem szerettem volna, hogy összeverekedjetek...

-Ne aggódj, odáig azért nem süllyedek le. És amúgy Bakugou miért ugrott megint neked?

-Hát...véletlenül nem vettem észre, mert épp a jegyzeteimben voltam elfoglalva, hogy Kacchan éppen felém jön, és összeütközött a vállunk.

-Édes istenem, ekkora egy drámakirálynőt...

-Kacchan valójában jó ember, csak sok a dühkitörése.

-Igen, ezt nem cáfolom.

-...Shouto..-érdeklődve odapillantottam-..Köszönöm, hogy megvédtél..

-Ugyan, ez a dolgom.-mosolyodtam el enyhén a kissé vöröskés arcú fiúra, majd lassan ballagtunk tovább.

~~~

Egész nap az álmaimon gondolkoztam. Egyre furcsábbak és furcsábbak..és élethűebbek is. Suli után felkerestem a városi könyvtárat, hátha találok valamit hasonló témában. Majdnem 3 órát töltöttem kereséssel, és találtam 3 könyvet...és egy még érdekesebbet. Az író a saját tapasztalatait, érzéseit gyűjtötte össze benne az azonos nemű párjával kapcsolatban. A leírásban benne volt, hogy ez csak átdolgozás, az eredeti jegyzetek az 1300-as években íródtak. Egyre jobban elkezdett érdekelni, így hát a többi 3-mal együtt ezt is kivettem.
Miután visszamentem az iskolához, közel a szállásainkhoz leültem egy fához a fűbe, és nekiálltam a könyveimnek. Az egész délutánt csak olvasással töltöttem. Az álommal kapcsolatban érdekes dolgokat találtam. Hogy a lelki állapotom nagyon csúnyán meg van romolva, és rengeteg befejezetlen ügyem van. Na ezt viszont megcáfolnám. Nem érzem magam megtörtnek...Nem, mióta ő belépett az életembe...
Végül feladtam az álom utáni kutakodást. Inkább nekiálltam a másik könyvnek. "Isten útjai kifürkészhetetlenek." Először teljesen azt hittem, hogy ez a könyv valami vallásos dologról szól, de miután elolvastam a leírását, megdöbbenve láttam, hogy egy meleg pár egyik felének az érzéseiről, a megismerkedésükről szól. A vágyakozásról, és a félelemről, hogy mi van ha nincs esékyem a nemem miatt, és ennek a félelemnek a leküzdéséről. Minél tovább olvastam, annál jobban érdekelt.
"Sosem hittem volna, hogy ez pont velem történik meg. Először azt hittem, ez csak egy átok. Szerelmes voltam a legjobb barátomba. Egyszerre volt csodálatos, és borzasztó. De nem tehettem semmit. Ha kiderülne lényem legbelső titka, már számolhatnám is a visszamaradó másodperceket evilági életemből. És Őt is elveszíteném. De valahogy a szívem azt súgja "tégy valamit, tenned kell valamit". Nem tudtam, és nem is értettem mitévő lehetne e árva lényem. Még ha Ő el is fogadna, akkor sem lehetnénk egymásé sokáig. Féltem. Féltem, mint kismadár az oroszlánok közt. A királyunk egy zsarnok. Csak magával törődik. Azonnal fejünket venné. De mégis mit tehetnék? "1. Jegyzet, 1372, október 21, Buda"
Nagyon elgondolkodtató volt számomra már az első jegyzet is. De már kezdett esteledni, így hát a könyveket bevéve, elindultam én is nyugovóra térni.