My Hero {Bnha - Tododeku ff.}

20. [END]

-Todoroki-kun...Nem tudom, hogy hallasz -e...De sajnálom..Nagyon sajnálok mindent...Önző és csökönyös voltam...és most ez történt veled...miattam...ezt soha nem fogom megbocsátani magamnak...De ez is egy nagy csoda, hogy meg tudtak menteni..Meg is halhattál volna...Annyira, de annyira sajnálom...Nagyon remélem, hogy minél előbb felgyógyulsz...Szia...Shouto...
Egy fekete térben lebegtem. És itt hallottam ezeket a szavakat visszhangzva. Lehet, hogy ez az egész csak egy álom...de hol lehetek? És mi történt? Miről beszél Midoriya hangja?
Az emlékek az álmokból újra felvillantak. Egymás után játszódott le mindegyik...és lassan kezdtem összerakni a jelentést...ezek az álmok a sorsomat jósolták meg...De a könyves álmot még mindig nem tudtam értelmezni...most életben vagyok? Vagy már meghaltam? Mikor kerülök ki innen? ....És mi az a fényes rész ott..?
Mintha az űrben próbálnék túltenni a súlytalanságon próbáltam "elúszni" a fány felé. Ahogy közeledtem, egyre-egyre kezdett kivilágosodni minden. Minden homályos volt, különböző színes pacákat láttam összemosódni, amik lassan kiélesedtek. Pár orvos állt felettem maszkba, beleértve Recovery Girl-t. Lassan pislogtam a világ felé, miközben hallottam a halk sugdosást. Egyre jobban kihomályosult a világ körülöttem. Megtisztultak a színek, kiélesedtek az alakok és a hangok. Itt vagyok..Élek..Én élek..!
Fel akartam ülni az ágyamban, de a borzasztó fájdalom akár villámcsapás hasított bele a hasamba. Recovery Girl volt az első aki odapattant mellém, majd egy óvatosat ütve fejemre rámszólt.

-Maradj fekve kölyök! Nem kelhetsz fel! De nagyon örülünk, hogy felkeltél. Mindenki aggódott érted. De ezekszerint örömmel tudathatom velük, hogy felkeltél, és egy-kettőre fel fogsz gyógyulni. És most feküdj vissza és pihenj!-kissé mosolyogva visszafeküdtem. Valahogy olyan más érzés tölt el. Majdnem életemet vesztettem...de kaptam még egy esélyt...még egy esély, hogy tovább harcoljak Izukuért..
Az ágyban felüdve bámultam ki a bal oldalamon lévő ablakon. Az egész fekete égboltot csillagok tömkelege takarta. Erről is az én Izukum jut ezsembe...mikor a táboros hetünkben kinnt ültünk és a csillagokat bámultuk...Bárcsak most is ott lenne velem...a csillagokat is lehoznám az égről neki..Csak egy szavába kerülne..
De lehet, hogy ez reménytelen eset...
De nem akarom feladni.

~~~

Másnap a madarak kinti csicsergésére keltem, és a kellemes lágy szellőre ami bejött a nyitott ablakon át. Többször kéne kórházba lennem...najó, azért azt nem..csak Midoriya közelében..Az mindent kárpótolna.
Halk kopogásra lettem figyelmes, majd szavaim Isten füleit megtalálván, az én göndör, zöld fürtű angyalom lépett be az ajtón.

-Sh-Shouto! Hát felébredtél!-ugrott a nyakamba a fiú, mire én szorosan átöleltem.-Édes istenem, Shouto, én annyira de annyira sajnálom! Ha nem lettem volna ilyen paranoiás, akkor nem történt volna ez veled! Nagyon nagyon-

-Hé...Semmi baj...a lényeg, hogy itt vagy velem. És élek. Ami történt megtörtént. Ezen nem lehet változtatni, de bánkódni sem kell miatta...Shigarakit ugye meg tudtátok állítani..?

-Hát, igazából elmenekült...All Might és a többi tanár meghallotta az ordításom, és egyből kijöttek...és igen...All Might csak a konyhában volt...-ekkor nem tudtam visszatartani a nevetést, ami oly mértékben fájt, hogy könnyem kicsordult tőle, de teljesen megérte. Mire abbahagytam a kuncogást, két keze körbeölelte az enyémet, ekkor meglepődve rápillantottam.-És..nos..Shouto...én most..igazából más miatt jöttem...nem tudják a többiek, hogy itt vagyok, hisz úgyis ma jönne be hozzád mindenki...

-Uhm...m-miről szerettél volna beszélni?

-Figyelj...ezalatt a fél hónap alatt amíg kómába voltál-

-Fél jónapig voltam kómába?

-Nos, igen..

-Azta..Pedig csak 2 percnek tűnt...nos de bocsánat, hogy félbeszakítottalak, mondd csak tovább..

-Szóval, ezalatt az idő alatt én...én rengeteget gondolkodtam...és rájöttem, hogy akármikor elveszíthetlek...és ezalatt az idő alatt nagyon hiányoztál..és..szóval...-hirtelen a számra nyomott egy apró puszit-..Én is szeretlek, Todoroki Shouto..És azt szeretném, hogy mellettem légy...

-Izuku..-ráhelyezte egyik ujját az ajkaimra.

-Shh...ne mondj semmit..csak pihenned kell...-ekkor lassan odahajolt felém, majd egy újabb csókkal lepett meg..majd még eggyel, és még eggyel...

Mégis lett értelme a küzdelmeimnek, és boldogabb vagyok mint valaha. Midoriya Izuku az enyém...és csakis az enyém.

***hei gáyz, remélem tetszett ez a kis könyv, és persze a befejezése stb..első fanficem volt, de remélem nem az utolsó. Nagyon köszönöm a rengeteg támogatást, hisz nélkületek nem készülhetett volna el ez a könyv!
Nos, gondolkoztam egy két dolgon?
1.Mit szólnátok egy plusz részhez, amiben mind beletekinthetünk Shouto- és Izubabánk gyönyörű jövőjébe? :3
2. Gondolkoztam még egy valami kérdezz-felelek típusú részen, ha valami kérdésetek van, azt egy következő részben szívesen megválaszolom! ^^
Mégegyszer köszönök mindent, remélem tetszett! Luvyall♡♡♡***