First

3K 85 6
                                    

Három napja. Ennyi ideje annak, hogy anyával Forksba költöztünk. A nővérem halála után nem tudunk tovább élni Port Angelesben, így valami nyugisabb helyet kerestünk. Forks pedig megfelelő volt mindkettőnk igényeinek. Volt kórház, így anya a nővéri végzettségével remélhetőleg el tud majd hamarosan helyezhedni. Én pedig holnaptól a forksi középiskolába fogok járni. Nem kimondottan izgulok emiatt, ugyanis már pár suliváltáson túl vagyok.

Míg anya bent van a kórházban, úgy gondoltam, hogy szétnézek a városban. Az elmúlt két napban a dobozok kipakolása végett nem igazán volt időnk bármi másra.
Csendes környéket fogtunk ki magunknak, mégse volt mindentől távol.
Beírtam a telefonom GPSébe a leendő iskolám címét, majd útnak is indultam.

Vasárnap lévén egy lélek sem volt az épület közelében. Valószínüleg mindenki távolról elkerüli, hiszen elég a hét 5 napján itt lenni, ám velem más a helyzet.  Én mindig is fontosnak tartottam a taníttatást, anélkül nem lenne az emberiség ott ahol. Kiskoromtól kezdve komolyan vettem, ezért is kaptam sok olyan megjegyzést, hogy "stréber","gyík","a könyvekhez fogsz feleségül menni". De ez mind lepergett rólam, nem érdekeltek a beszólások. Örültem, hogy vannak céljaim, másoknak pedig nagyobb problémájuk lesz az ilyen hozzáállásuk miatt, mint nekem valaha lesz.

A bordós-barnás épületet bámultam. Teljesen megbabonázott, viszont nem tudtam, hogy miért. Volt benne valami különleges. Az egész épületet vagy harmadszorra játram körbe, viszont amikor megérkeztem az eddig üres parkolóhoz, már nem is volt annyira üres. Egy szürke Volvo állt ott, bár nem értettem, hogy mit kereshet ott. Először rögtön arra gondoltam, hogy biztos egy tanáré, vagy esetleg az igazgatóé. Viszont amikor egy fiatal srácot pillantottam meg kisétálni az ajtón, az előző gondolatom azonnal el is illant. Szeme azonnal rajtam állapodott meg, biztos nem értette, hogy miért is állok ott, mint egy rakás szerencsétlenség. A táskáját, ami a kezében volt ezidáig bedobta a kocsija hátsó ülésére, majd felém vette útját.

-Eltévedtél ?-szegezte nekem a kérdést, mihint elém ért.

-Nem, csak gondoltam megnézem, hogy hova fogok mostantól járni suliba.-válaszoltam neki barátságosan. Eléggé érdeklődve pillantgatott rám, mintha hallaná amit mondok, de teljesen máshol jár az esze. Emiatt egy kicsit kezdtem kényelmetlenül éretni magam, ám szerencsére pont szólásra nyitotta a száját.

-Most költöztetek ide ? Csak mert még sohase láttalak erre.-hangja kíváncsiságtól csöpögött. Ismét felé fordultam-mert újra elbambultam az iskola falai miatt-és csak ekkor láttam, hogy szemei érdekes színt vettek fel, olyat, amilyet életemben csak egy személynél láttam. Sárga valamely árnyalatában tükröződött döbbent arckifejezésem, így azonnal kapcsoltam, hogy még mindig nem válaszoltam a kérdésére.

-Igen, pár napja.-mosolyogtam rá, különös srácnak tűnt, mintha nem értené, hogy mi történik jelenleg.

-Mellesleg Edward vagyok. Edward Cullen.-felém nyújtotta a kezét, amit én elfogadtam.

-Celeste Lavigne.-még váltottunk pár szót, majd elváltak útjaink, viszont felajánlotta, hogy holnap ebédnél keressem fel őt és a barátait.







A történetnek fontos része még Victoria, akit már Edward sikeresen legyőzött, így onnan folytatódik a sztori.

What Am I ✓ [ 1 ]Where stories live. Discover now