Menny és pokol határán (Befejezett)

11. fejezet - Véres este Deles-ben

Már közel egy hónap telt el mióta újra a saját környezetemben lehettem. Két hét kellett a fiúknak, hogy kezdjek meg feledkezni Baal-ról ami őszintén igazán jól is ment. Már az a furcsa érzés is eltűnt belőlem ami arra akart rá venni, hogy menjek vissza, ehelyett egy másik érzés jelent meg: egyre jobban akartam Rafael és Lucifer mellett lenni amint elhagyom a házat. Ebben az egy hónapban minden nap így telt: ha kiléptem a házból ők már vártak rám és minden hová eljöttek utánam, vigyáztak rám. Már a veszekedés sem zavart, sőt néha nevettem is rajtuk, mivel tényleg minden apró dolgon össze vesznek. Volt mikor már direkt csinálták, csak hogy jobb kedvre derítsenek. Furcsa egy hónap volt ez, de végülis jól ment minden. Újra egy átlagos napok teltek el, igaz kicsit másabb mivel a fiúk is velem voltak, de ez végül megszokottá vált.
Újra az akadémia falai közt voltam ami részben nem nagyon tetszett, kezdtem meg szokni, hogy nagyobb mozgás tér van. Az órák ugyan úgy teltek, lassan. Kivéve most, a démon tanon. A démonok szokásai volt a mai tananyag és a tanár éppen egy érdekes kérdést tett fel.
- Szerintetek a démonok, rangjuktól függetlenül vagy esetleg fej vadászok, bármikor át jönnek mi hozzánk? - tette fel a kérdést.
- Egy démon sem jön át mivel erre egyszer sem volt példa már jó régóta. - jegyezte meg büszkén az egyik csinos lány.
- Én ebben nem vagyok ilyen biztos... - hamar meg szólaltam mielőtt a tanár igazat adott volna a lánynak. Természetesen mindenki ki nevetett, hogy miért mondok ilyet.
- És egyáltalán miből gondolod, hogy át jönnek? - kérdezte a tanár közben érdeklődve leült az asztalára.
- Egyrészt, mikor Arthur-t szabadították ki a legveszélyesebb fejvadász csapat várt a határ hídjánál és egészen a közepéig mentek. - kezdtem bele.
- Ez mindig is így volt, annál tovább nem jönnek. - mondta a tanár.
- Jól tudja, hogy kétszer is fogságba estem... De a második alkalommal Mordon-ban voltam és a fejvadászok ott fogtak el...
- Ugyan ezt most találtad ki! - mordult fel egy fiú.
- Egy démon képes beolvadni közénk. Képesek az egyszerű denevér szárnyukat egy halott angyal tollait felhasználva angyallá tenni magát. - mondtam kicsit idegesen, de még vissza fogtam magam, de mikor meg láttam a tanár gondolkodó tekintetét már tudtam, hogy igazam van - Ok nélkül nem jönnek át. Vagyis ha kell nekik valami vagy valaki aki éppen ezen az oldalon van... Be vállalják, hogy álcázzák magukat. Az emberi alakjuk olyan tökéletes, hogy nem lehet különbséget tenni démon és angyal között. Ki tudja... Akár itt ebben a teremben is van egy démon. - mondtam kicsit gúnyosan, de hamar fel fogták, hogy az álcázás tényleg valós dolog.
Szerencsére éppen ki csengettek, nem vártam meg, hogy ki menjen a tanár csak egyszerűen ki siettem. Nem akartam, hogy faggassanak és csak a kis kert felé mentem. Mikor leültem az egyik nagy fa alá be csuktam a szemem és próbáltam mindent elfelejteni ami az előbb történt.

Fel sem tűnt, hogy míg próbáltam meg nyugodni elaludtam amit valójában nem is akartam. Álmomban ki nyitottam a szemem és egy csodálatos helyen találtam magam. Nem tudtam fel fogni, hogy hogyan kerültem oda, de a látvány annyira... Mesebeli volt. Hatalmas fák között sétáltam, az állatok is olyan békések voltak, hogy szinte meg is érinthettem őket. Ahogy egyre mélyebbre mentem az erdőben egy kristály tiszta tóhoz értem. Sosem láttam még ehhez hasonló tavat ami olyan tiszta volt, hogy az élő világot is látni lehetett. Amire még emlékszem, hogy az időjárás olyan hirtelen változott meg. Borongós, viharos idő jött a semmiből. A kellemes fény is hamar eltűnt, a kristály tiszta tó pedig... Korom fekete lett. A kellemes álom itt vált át rémálommá. A csodaszép fák pillanatok alatt öregedtek meg és váltak ijesztővé, az állatok el pusztultak és a hőmérséklet is emelkedett. Egyre jobban lett meleg, szinte angyal már nem tudja el viselni. Gyengének éreztem magam, a szárnyaim semmit sem értek ebben a hőségben. Végül furcsa zajokra lettem figyelmes a tó felől. A víz kezdett zavarossá, lassan pedig egy pontban habozni kezdett, mintha valami történne ott, vagy valaki jön... Lassan egy fekete csukját kezdtem látni, ahogy lassan kiemelkedik a vízből. Kezdett ismerőssé válni a csukja: korom fekete, arany szegéllyel. Ekkor jutott eszembe Baal. Alig pár perc alatt emelkedett ki és lassan a vízen járva indult el felém. Nem tudtam, hogy mi tévő legyek, féltem. Már majdnem kiért a partra mikor hirtelen szaladni kezdtem. Akaratlanul is szaladtam, a testem félt és menekült, de nem jutottam messzire. Pillanatok alatt előttem termett és meg ragadta a torkom. Éreztem a tekintetét rajtam, a dühös és agresszív tekintetét. Még egyszer sem láttam az arcát és most... A szabad kezével elkezdte le húzni a fejéről a csukját. Már majdnem teljesen láttam az arcát mikor hirtelen valami fel riasztott az álmomból.
- Leila! Hé, ébredj! - Lucifer hangját véltem fel ismerni.
- Lu... Lu... Lucifer? - hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történt velem az előbb.
- Te aztán jól elaludtál itt. Szinte 3 órát is kihagytál. - mondta, de látta rajtam, hogy meg ijedtem valamitől - Minden rendben?
- Én... - nem tudtam, hogy mit mondjak - Én csak... Pihenni jöttem ki... Nem gondoltam volna, hogy el alszom... - nyögtem ki végül kicsit meg nyugodva.
- Talán rosszat álmodtál? Nagyon fel vagy zaklatva. - érdeklődött.
- Furcsa... Rémálmom volt... - már nem próbáltam eltitkolni semmit.
- Furcsa? - meg lepődött - Miről szólt?
- Baal... Jelent meg... - újra a félelem jelent meg rajtam és ez a szememben is jelen volt.
- Baal? Ugyan, biztos össze keverted valakivel. - próbált meg nyugtatni.
- Korom fekete csukja, arany szegéllyel... - mondtam kicsit idegesen - Nincs másnak olyan ruhája mint neki...
- "Arany szegéllyel?" - ismételte el - És mit akart? - érdeklődött.
- Tudod... Én még egyszer sem láttam az arcát... És... - próbáltam vissza emlékezni - Pont akkor kezdte el le húzni a csukját a fejéről mikor fel ébresztettél... - a szemébe mondtam.
- Sosem mutatja meg az arcát, így marad titokban. Még démon sem látta az arcát. - mondta.
- Még... Te sem? - kicsit meg lepődtem, de válaszul a fejét rázta nemre.
Furcsa volt, hiszen Lucifer sokszor volt már fogoly Baal-nál. De nem értettem, hogy ez az álmom mit jelenthet, vagy hogy jelent-e egyáltalán valamit. A suli után Lucifer Rafael-el beszélgetett az álmommal kapcsolatban, de még ő sem tudta, hogy jelent-e valamit. Végül csak haza kísértek, otthon pedig egy szót sem szóltam a furcsa álmomról. Lassan kezdtem meg nyugodni estére, újra meg feledkeztem az álomról és Baal-ról.

Éppen egy kellemes habfürdőt vettem mikor újra furcsa zajokra lettem figyelmes. Hamar meg csíptem magam, hogy biztos nem alszom-e, de most nem. Ki szálltam a kádból és egy törülközőt tekertem magam köré. Ahogy kiléptem a fürdőszobából az ablakon keresztül láttam, hogy a város egyik része lángokban áll. Nem tudtam, hogy mi történik és csak hamar össze szedtem magam. Ahogy fel öltöztem ki mentem a szobámból és kerestem valakit a házban aki tudja, hogy mi történt. Arman-t láttam meg aki láthatóan nagyon ideges volt.
- Arman, mi történt? - kérdeztem tőle.
- Démonok jöttek ide. A francba is, hogy tudtak ilyen közel jönni Deles-hez? - próbált gondolkozni stressz alatt, de egyáltalán nem ment neki.
Kezdtem úgy érezni, hogy nem akármelyik démon lehetett az aki csak úgy ide jön. Mindenki ment a városba és küzdött a démonokkal. Én is így tettem, mentem és segítettem amiben tudtam... A gyógyító erőmmel. Meglepően hasznos volt, nem erre számítottam, de más sem. Elég sokáig ment a harc úgy, hogy közben a háttérben folyamatosan gyógyítottam az arkangyalokat. De aztán... A semmiből bukkant fel előttem valaki. Hamar pánikba estem és mielőtt menekülőre foghattam volna magam, fekete mágiával pillanatok alatt fogságba ejtett. Sötét volt, nem láttam igazán a ruháját így nem tudtam, hogy ki is lehet az, de végül az ismerős hang szólalt meg.
- Lám, lám, csak meg törték a fiúk a bizalmat.
- Baal? Engedj el, kérlek. - mozdulni nem bírtam.
- Hogy engedjelek el? - hirtelen fel nevetett - Ugyan, többször nem teszem. - lassan az egyik keze az arcom felé indult.
Csak el fordítottam a fejem, de meg lepődtem, hogy nem bántott. Csak egyszerűen meg simogatta az arcom.
- Annyira... Annyira... - hirtelen meg zavarták a beszédében.
Apám jelent meg a semmiből és támadott rá Baal-ra. Hatalmas harc tört ki kettejük között, de közben a fogságom is meg tört. Nem tudtam el menni, láttam apámat harcolni és aggódni kezdtem érte. Mikor próbáltam támogatni őt, Baal elképesztő gyorsan reagált a cselekedeteimre és a harc közben hárította az erőm, hogy apámnak előnye legyen. Hamar fel adtam a segítség nyújtást és csak figyeltem a harcot amiben apámnak semmi esélye nem volt.
Talán 1 óra telt el mire Baal teljesen kifárasztotta apám. Hatalmas puffanással zuhant le a földre apa és ahogy oda akartam volna menni hozzá csak egy furcsa és hatalmas erő taszított el.
- Sosem tanultok még évek elteltével sem... - szólalt meg Baal - Mindig el felejtitek, hogy nem fáradunk olyan gyorsan mint ti. - gúnyos mosolyt villantott.
- Azt hiszed, hogy... Nyertél? - vágott vissza apa - Ha meg is ölsz, semmit sem érsz azzal.
- Ki mondta, hogy meg akarlak ölni? Ha meg akartam volna tenni, már az első alkalommal meg tettem volna. - válaszolt továbbra is gúnyosan.
- Akkor mit akarsz?! - kérdezte Arthur most már aggódva kicsit.
- Azt sem tudod, hogy ki vagyok, Arthur. De én annál többet tudok rólad és a kis családodról. - újabb mosoly jelent meg Baal arcán.
- Akkor mutasd, ki vagy? - mormogva mondta apám.
- Ezek az utolsó mondataid azelőtt akit utoljára látsz? - komolyra váltott és közben rám nézett. Nem csak én néztem értetlenül, hanem Arthur is.
- Őt hagyd békén! Eleget árottál neki! - mordult fel.
- De ő legalább tudja, hogy ki vagyok. Sőt szerintem keveset is mesélt arról mikor többet beszéltem vele.
- Miről beszélsz? - értetlenül nézett Baal-ra.
Egyáltalán nem válaszolt csak nevetett és a szakadt köpenyt letépte magáról. Hófehér haja volt, meglepően... Jól állt neki a vállig érő haj. A szarvai, mint a korona úgy néztek ki rajta. Két ágra vált szét ahogy hátra felé hajlottak. Az egyik lefelé ment, míg a másik ága felfelé. A szemei most vörösen izzottak, szinte már majdnem feketék voltak. Sosem gondoltam volna, hogy a csukja alatt ilyen démon arc rejtőzik. Lassan fel emelte az egyik kezét ami már egyáltalán nem nézett ki ember néznek. Fekete, pikkely szerű bőr borította, az ujja szinte hatalmas és éles körmökké váltak amivel szó szerint ölni lehet. Ahogy az ujjai az ajkát érintették hirtelen egy furcsa érzés jelent meg bennem. A gúnyos mosoly és a hegyes fogak láttán... Pillanatok alatt az első harapás jutott az eszembe. Még mindig elképesztő gyorsasággal mozgott. Nem mondott semmit, az egyik pillanatban előttünk volt a másikban már mögöttem és a következő pillanatban már egy sötét helyet láttam magam körül. Most már sokkal nagyobb félelem volt bennem, mint ezelőtt mikor fogságban voltam. Nem egy átlagos cellában voltam amit már meg szoktam. Egy fekete mágiával létre hozott fekete verem volt ahonnan nincs kiút csak az az egy ahogy be jutottam.