Menny és pokol határán (Befejezett)

2. fejezet - Angyal gondok

A reggelem egész jól telt el egészen addig, míg ki nem léptem a szobából. Megint valamin veszekedtek a bátyjáim, de most eléggé agresszívan viselkedtek, ráadásul az én szobám ajtaja előtt, hogy még véletlenül is bele keveredjek. Próbáltam el menni mellettük anélkül, hogy észre vennének, de sajnos nem jártam sikerrel.
- Leila, kinek van igaza? - tette fel a kérdést Arman.
- Hát... - nem tudtam, hogy mit mondjak. Egyrészt nem tudom min megy a vita, másrészt ha az egyiknek adok igazat akkor a másik kettő meg utál. Nagyon mérgesen és türelmetlenül várták a válaszom, de szerencsémre apánk jelent meg.
- Mi folyik itt, már megint? - dühösen szólt ránk.
- Apa, mi csak... - Kezdett bele Luc, de hamar a szavába vágott apánk.
- Nem érdekel, hogy ki mit csinált, vagy hogy mit gondol akár miről! Elegem van a folytonos vitáitokból. Ráadásul a saját húgotokat is bántjátok az ostoba veszekedéseitekkel. Moderáljátok magatokat most már végre. Érett fiúk vagytok, ráadásul arkangyalok, nektek nem egymást kell tépnetek hanem figyelni és vigyázni a másikra. - tudta apánk, hogy hiába beszél a fejükkel, csak egy kis ideig maradnak nyugton aztán minden kezdődik elölről.
Apánk lassan element, én pedig meg ragadtam a pillanatot, hogy míg nem figyelnek rám el osonok mellettük. Készültem az újabb napra az akadémián. Még mindig Lucifer-en gondolkoztam és mivel apám igazán jól ismeri az arkangyalokat merő kíváncsiságból rá kérdeztem.
- Apa, mond ismersz Lucifer nevű arkangyalt?
- Miért érdekel, kincsem? - érdeklődve kérdezett vissza.
- Tegnap az akadémián találkoztam vele egészen véletlenül, de nem tudom milyen arkangyal. Kicsit... Szeretnék óvatosabb lenni. - félénken válaszoltam.
- Lucifer az akadémia legjobb arkangyala, nem kell miatta aggódnod. Igaz vannak rossz tulajdonságai, de azt úgy sem rejti el, főként ha nem a legjobb kedvében van. - eléggé határozottan mondta - Gondolom gyanakodott veled kapcsolatban.
- Túlságosan is... Sajnálom ha el mondtam neki. - le hajtottam a fejem, éreztem, hogy rosszat tettem.
- Idővel úgy is kiderítette volna. Nem ostoba, de nem fog beszélni róla ahhoz túlságosan is szereti a titkokat. - el mosolyodott apám - Na de menned kell. - meg simogatta a fejem.
Végül elindultam, egyáltalán nem volt kedvem vissza menni. Apám, mióta kiderült, hogy gyógyító vagyok kicsit... Össze tört. Kiskoromban mindig is arra tanított, hogy hogyan kell harcolni egy démonnal szemben. Teljesen arra készített fel, hogy harcra vagy védekezésre lesz az erőm, de végül nem így lett. Fogalma sem volt, hogy most mi tévő legyen, ugyan akkor én hálás vagyok neki, hogy olyanra tanított ami sokkal fontosabb, mint hogy harcoljak: a démonok felismerése. Minden démonnak meg van a sajátos viselkedése amivel meg közelíteni is lehetett a rangjukat. Valamint apám arra is tanított, hogy néha jobb beszélni egy nagyobb rangú démonnal, mint hogy harcra kerüljön sor.

Meg érkeztem az akadémiára. Ugyan úgy nagy volt a hangzavar, mindenki beszélgetett. Ahogy nézelődtem a terem után egy kisebb fiú csapatra lettem figyelmes. Nagyon beszélgettek valamiről, de ekkor meg láttam Lucifer-t. Eléggé ideges volt és valahogy nem a legjobb állapotban. Próbáltam messziről meg nézni, hogy mi történhetett, de a kisebb tömeg takarásban tartotta a testét. Végül az jutott az eszembe, hogy el megyek mellettük, talán hallok valamit amiből következtetést tudok levonni, hogy ki is történt. Így is tettem, úgy mentem arra felé mintha csak sétálnék és a termet keresném.
- Lucifer, kibaszott nagy bajban vagy. - mondta az egyik fiú.
- Az attól függ, hogy honnan nézzük. Meg mentettem egy csajt aki éppen egy démon tábor felé ment. - válaszolt határozottan Lucifer.
- De közben össze tűzésbe kerültél egy erősebb démon csapattal. Inkább hagytad volna, hogy a csaj a saját erejéből oldja meg, nem pedig a hírneved rontod. - ahogy ezt meg hallottam nem tudtam csendben maradni és úgy tenni mintha nem figyeltem volna.
- Az sem megoldás ha hagyja valaki, hogy más ostobaságot csináljon. - ekkor mindenki felém nézett.
- Te ebbe ne szólj bele kislány, nem értesz semmit. - vágta rá egy másik fiú.
- Attól függetlenül, hogy nem vagyok arkangyal igen is értek hozzá. - vágtam rá kicsit dühösen. Utáltam, hogy mindenki lenézett. - Amit tett nem bűn, az hogy utána mi történt az csak véletlen volt. Egy kis harc miatt nem fogják meg büntetni. Azt tette amit kellett egy arkangyalnak. - szótlanul bámultak, még Lucifer is - Egy arkangyal kockáztatja az életét, hogy egy ártatlant meg mentsen, ez a kötelességetek, nem pedig hagyni, hogy más csak úgy meg haljon. - ahogy ezeket ki mondtam láttam, hogy a vállam mögött néznek el és lassan el mennek. Mikor meg fordultam, hogy lássam ki az, teljesen meg lepődtem. Gabriel volt az, Deles királyának fia. Gabriel is arkangyal volt, világos barna szárnyakkal, rövid, fekete hajjal és barna szemekkel.
- Honnan tudsz ennyi mindent az arkangyalok kötelezettségéről? - meglepetten kérdezte.
- A családom generációkon át arkangyal volt. Minden gyermeket meg tanítják a kötelezettségre. - vágtam rá kicsit félve.
- Egy arkangyal család? - gondolkozni kezdett - A nagy démon vadász, Arthur az apád? És Arman, Luc, valamint Eric a fivéred? - meglepetten kérdezte.
- Igen. Én vagyok a család generációs meg törője. - félve, de határozottan válaszoltam. Amióta kiderült, hogy milyen erőm van azóta mindenki a nagy család "meg törőjének" nevez, ezért is mondtam azt.
- Szóval akkor igazak a szóbeszédek. Azt hittem, hogy ki találta Arthur az egész történetet az egyetlen lányáról aki végül csak egy gyógyító lett. - mosolyra húzta a száját - Hát mit ne mondjak, nem is nézel úgy ki mint aki abba a családba tartozna. - hamar gúnyt űzött belőlem és ahogy ezeket a szavakat ki mondta mindenki nagy nevetésbe kezdett bele.
Erre az egyre nem számítottam, hogy egy királyi származású angyal űz belőlem gúnyt. Nem tudtam szóhoz jutni, alig bírtam ki, hogy ne sírjak mindenki előtt. Csak meg jelentek a hófehér szárnyaim és elrepültem. Ez volt a legrosszabb napom.
- Ez gonosz volt, Gabriel. - mondta Lucifer.
- De ez az igazság Lucifer. Semmi haszna nincs a családjának, sőt nem is hasonlít rájuk. Jobb lett volna inkább meg szabadulniuk tőle, mint hogy maguk mellett tartsák. - csak vállat vont Gabriel, de ekkor hirtelen Arman-ék jelentek meg és nyomták a falhoz.
- Fogalmad sincs arról, hogy mennyire is a család része, Gabriel.
- Annak ellenére, hogy gyógy ereje van sokkal többet tud, mint itt bárki más. - Luc és Arman szólt dühösen.
- Annak ellenére, hogy utáljátok egymást véditek azt aki semmit sem ér. - küzdeni próbált, hogy ki szabaduljon, de nem járt szerencsével.
- Az, hogy nem bírjuk egymást az egy dolog. De az, hogy gúnyt űzől a hugunkból, aki az erejéhez képest sokkal több tudással és ésszel rendelkezik egy képről is fel ismeri a démonok rangját. Pontosan. - mondta Eric. Mindenki meg lepődött ahogy ezt meg hallották.
Tény, hogy képről sokkal nehezebb rá jönni, hogy egy adott démon milyen rangú, de valahogy nekem van egy különleges adotságom ami miatt könnyen fel ismerem egy démon rangját, de ezen kívül vannak még apró, rejtett tulajdonságaim amit egyedül a családom tud. A fiúk végül elengedték Gabriel-t és elindultak meg keresni engem. Lucifer érdeklődve nézett utánuk és egyre kíváncsibb lett, hogy mi van még amiről senki sem tud, csak a család.

Mindenhol kerestek, kivéve otthon. Mikor haza értek és apánk meg látta az arckifejezésüket értetlenül nézett rájuk.
- Mi a baj fiúk? - érdeklődött.
- Leila-t keressük már egy ideje. De... Sehol sem találjuk. - válaszolt kicsit szomorúan Luc.
- Itthon volt. - válaszolt végül apánk - Tudok mindenről, nehezen, de elmondta.
- Gabriel kibaszottul el rontott mindent! - hirtelen Eric bele húzott a falba dühében.
- Nyugalom fiúk, felesleges ezen idegeskedni. Mindenki tudja, hogy milyen Gabriel. Egy semmire kellő, ostoba kis herceg aki azt hiszi, hogy minden úgy van ahogy ő látja. - apám össze fonta a karjait, próbált nyugodt maradni.
- Kíváncsi vagyok, hogy a király mit csinál Lucifer-el. - hamar témát váltott Arman.
- Miért, mi történt? - meglepetten kérdezte apánk.
- Tegnap egy hülye lány a határ felé ment gyümölcsökért, ráadásul azon az úton ment ahol démon tábor volt. Lucifer látta, hogy arra megy így vissza hozta, de a démonok észre vették és támadást indítottak. Lucifer szerencséjére kevesen voltak így el tudta valamennyire űzni őket. - mesélte Luc.
- Ez nem rossz cselekedet, inkább hősies. - mondta apám.
- Igen, csak hogy az új szabály szerint egyedül nem szállhat szembe senki sem démonokkal... - mormogva mondta Arman.
- Hogy mi!? - értetlenül szólalt meg apánk - Ezt mikor hozták be? Főként úgy, hogy nem szóltak erről... - hamar kiakadt.
- Tegnap, mielőtt meg történt volna ez az eset...
Apám idegei elszálltak, dühöngeni kezdett, sőt el is ment a kastélyba, hogy szóvá tegye ezt az ügyet. Jogos volt apám idegessége, sosem lehet tudni, hogy mikor kerül sor harcra és ha úgy hozza a jövő akkor csak is egyedül kell küzdenie egy arkangyalnak, ez mindig is így volt.
Órákon át távol volt apánk, én idő közben ki jöttem a szobámból és a fiúkkal voltam. Lehet, hogy furcsa ez az egész, de már hozzá szoktam. Vannak pillanatok amikor veszekedés, harc van és vannak nyugodt pillanatok is. El szoktam gondolkozni azon, hogy miért veszekednek, még egy apró dolog miatt is, de végül is ez egyrészt erő fitoktatás, másrészt ha baj van hamar össze fognak annak ellenére, hogy nem viselik el egymást. Néha pedig olyan, mintha direkt csinálnák, mintha semmi bajuk nem lenne csak a figyelem középpontjában akarnak lenni. Már lassan este 10 óra volt, apánk haza ért boldogan. Mindannyian vártuk, hogy meséljen mi történt. Sikerült azt az új szabályt meg szüntetnie ami az új harcra vonatkozott: egyedül nem harcolhat egy arkangyal. Sikerült ráébresztenie apánknak a királyt, hogy mindig lesznek váratlan helyzetek, pillanatok amikor egy arkangyal egyedül van és ezt nem teheti szabállyá. Így még Lucifer is meg menekült a büntetés alól. Kezdtem kicsit jobban érezni magam, hogy kezd minden rendben lenni, elméletileg. Egy újabb nap mindig mást hoz, vagy veszélyt, vagy valami jót. A legjobb mindig az ha nem hoz semmit. Kicsit nyugodtabban feküdtem le ma este, igaz sokat forgolódtam, de sikerült elaludnom.