Töredék...

Háttér Stoy (szegény)

Annó, még amikor... Egyszer.. Régen... Áh... Nem is volt olyan rég.. Körülbelül 6 éves lehettem... Lent "a poklok poklán", ahol még a semmi is csak a tehetősöknek volt, ott... Ott éltem igazán... Nem volt pénz... Nem csak nekünk... Senkinek... A rongyos, szakadt és kinőtt nadrágok és felsők, arról nem is beszélve hogy a levállt talpú, lyukas cipőkben még boldogan fociztunk.. Rúgtuk ami épp volt, örültünk mi még a kézilabdának is.. Nem válogattunk, nem volt miből... Emlékszem...szüleink és keresztapám... Nyomorukban már nevetve... Lapozgatták az újságokat... Kereszt apám kitépett egy kisebb darabot felkiáltva hogy ez nekem kell, és megette, szakadtunk a nevetéstől, ordibálva veszekdtek a Tescos rovaton, hogy te az előbb ettél meg egy egész tortát, most enyém a joghurt, így éltünk... Nélkülözve... De boldogan... És éltünk... Nem a műmájer, hamis életünket, hanem a boldog gyerekkorunkat, kupakokból gyártott pörgetős játékokkal versenyeztünk... Még most is feltudom idézni, ahogy mindig Bence nyert, mert az apja vízvezeték szerelő volt, és volt egy kerti csapnak a tekerője.. Amire rá erősített 3 kampót és minden kupakot gajra vágott.. A rozoga kemping bicajos gyorsulási versenyek, a hatalmas bunyók, pótolhatatlanok.. Alig lehettem 5-10 éves.. Még is tudtam, hogy verhetek meg valakit, ha nekem jön, ahogy azt is, hogy meneküljek el leggyorsabban, ha rám támadnak, nah... A divat... Ezt a kérdést lehet jobb lenne mellőzni is... Nem hogy nem volt divat.. Ruhánk is alig volt... Pedig itt voltak ám a telek telei.. Amikor kínai sportcipőben, bokáig kinőtt, vékony melegítőben, a 15 cmes hóban, átfagyva gyalogoltunk a suliba.. Nem volt bicikli sem.. Nem hogy autó.. De beértünk, nap, mint nap, és nem hogy beértünk, de szünetekben boldogan szaladtunk a friss, ropogós hóba egymást dobálni, erősebnél, erősebb hógolyókkal, csúszkálni a jegen csontjainkat, és testünk semmilyen porcikáját nem kímélve, így mentünk haza, átfagyva, csupa kék, sárga foltosan, csurom vízesen, és nevetve, boldogan.. Képesek voltunk nevetni a semmin.. Internet? Ez is hülye kérdés... Egyértelműen nem volt az sem.. Se gép... Se telefon... De már 7 évesen olyan szánkót tákoltam pár deszkából, és rengeteg szegből egyetlen kalapáccsal, hogy irigylésere méltó volt.. Unalmunkban kint játszottunk, Bigéztünk... Sokan nem is hallottak még erről... Órákig... Hosszú.... Hosszú órákig játszottunk bigével.... Isteni volt... Azok a régi... Régi... Könnyező... édes...gyermek nevetések.. Ez az amit nem érthet senki... Aki nem élt még iszonyú körülmények között... Aki nem volt még szegény.