Töredék...

Miért?

"Ez a nap is csak egy unalmas hétköznap volt", gondolta magában Adam majd felszállt a buszra, ahol már nyomorogtak az emberek. Egyetlen ülő helyet talált, de szemben a hellyel két férfi jó ízűen társalgott. Nagyon fáradt volt, ezért fel vette a fülhallgatóját a fejére majd be esett az ülésre, látta ahogy a két fickó megvetően bámul rá, mert félbe szakította őket, de kinézett az ablakon, és a semmibe meredt. A két férfi nem folytatta a beszélgetést. Mindenki csendben próbálta elkerülni, hogy a másik szemébe nézzen. Adam elkezdte figyelni észrevétlenül az embereket arcait, és próbálta kitalálni mi járhat a fejükben, ezzel ütötte el az időt, és a zenével. A másfél órás kínos, feszült utazás után leszállt a buszról és haza indult, már az ajtóban meghallota, hogy a szülei ordibálnak. Nem akart be menni, tudta jól, hogy úgy is le lenne üvöltve a feje, bement az udvarra, és letette a cuccait. Elsétált egy közeli parkba, ott leült egy padra egy hatalmas fűzfa alá, órákig ült ott, csak ült és azon gondolkozott miért is él, miért van ezen a szomorú, elcseszett világon. Letépett egy kissebb hajtást a fáról és azt boncolgatva, fejét lehajtva, csukott szemmel kesergett. Nagyjából este nyolc lehetett már, amikor egy bohókás lány sétált el előtte, de megbotlott valamiben és éppen összeesett volna, amikor Adam könnyező szemmel felnézett, és reflexből elkapta. Pár pillanatig mindketten meglepődve néztek egymásra. A lány sötét szemei vissza verték a hold sugarakat, és szinte ragyogtak, a szintén sötét barna haja két copfba volt fogva, a meglepődött sápadt arca lassan elpirult, a tátva maradt szájából csillant meg egy gyönyörű fogsor, melyen ezüst ékszerként tündökölt a fogszabájozója, egy félénk mozdulattal igazította meg a gyönyörű szemein a nagy lencsés szemüvegét. Adam az elbűvölő lány láttán, akarata ellenére annyit suttogott, hogy "Hát ezért", majd megrázta a fejét, felsegítette a szépséget aki édes hangján halkan megköszönte a segítséget, majd bemutatkozott. "Szia"... "Annának hívnak".