Útvesztő- Newt

THOMAS

Minho felrántott a fekvő pozíciómból, és konkrétan rohantunk. Futás közben vettem csak észre, hogy már reggel volt. Már midnenki ott állt a feljárat körül. Helyet verekedtünk magunknak, hogy mindent lássunk. Nagyot csattanva érkezett meg a doboz. Gally kinyitotta, majd leugrott a zöldfül mellé,aki nagy valószínűséggel elesett, mikor megállt a lift,mivel feküdt. Valahogy sikerült kikecmeregniük lentről. Végig őt néztem. Ismerős volt... Túl ismerős...de valyon honnan... Lassan feltápászkodott, majd amint meglátta a falakat futásnak eredt. Gyors volt, nálam, sőt talán Minhonál is gyorsabb. Erős lábai aladt porzott a föld, majd egyszercsak előrebukott, és csúszott 2 métert a fűben. Olyan jól, mint akkor, talán sosem nevettem, vagy csak nagyon rég. Alby ment utána, mi meg kiszedtük a dobozokat.

Megakartam ismerni, tudni, hogy miért ismerős, hogy ki ő. Be is mutatkoztam neki, de nem emlékezett a nevére. Tipikus... De majd, ha rájön, talán emlékezni fogok valamire. Talán az ő neve is mond valamit, és folytatódik az emlék.

Este a szokásos beavatási bulira mentünk. Ő egyedül ült az egyik farönk mögött, és maga elé bámult, senki nem beszélt vele. Odamentem hozzá, túl kíváncsi voltam.
-Leülhetek?-kérdeztem,de a választ meg se vártam, már ott ültem a fűben.
-Persze-mondta kicsit meglepetten.-Te mióta vagy itt?
-Túl rég óta... Én érkeztem fel másodiknak.
-Miért, ki volt az első?
- Alby, mit gondolsz, miért ő a vezetőnk? És akkor még más vikág is járt. Nem olyan békés mint most. - bólintitt egyet, és csak nézett maga elé tovább.
-És te még reménykedsz, hogy kijutunk?
-Persze, nincs olyan, hogy nem. Muszáj. - összepréseltem a számat. Szonnyára gondoltam.-De ne szomorkodj-belenyultam a zsebembe, és kivettem Serpenyő egyik italát, amit még egyszer kaptam tőle. - tessék ezt kostold meg-nyujtottam neki
-Mi ez? - megszagolta
-Csak kostold meg-azzal nagyot húzott az üvegből, de azonnal ki is köpte
-Fujjj... Mi ez?-egy darabig eltartott,mire szóhoz tudtam jutni a nevetéstől.
-Csak Serpenyő egyik bököttsége.-nevettem tovább
-mi van ott bent? - az útvesztő bejárata felé mutatott.
- Ott? Valakinek a kiutja, valakinek a halála. A megváltás, és az átok. Szerencse vagy szerencsétlenség.-értetlenül rámnézett-a kiutad, vagy a halálod.
-Miért halnék meg?
-Azért kedves zöldfül, mert otr vannak a siratok-hallgasd csak-az egyik épp akkor sírt fel. Láttam, hogy kirázza a hideg.
-Mik azok? - túl sok a kérdés. Cdak azt az egyet jegyezd meg, hogy soha, nem szegünk szabályt, és a legfőbb szabály, az az,hogy nem mehetsz be az útvesztőbe.
-Útvesztő van ott? - csodálkozva nézett rám.
-Ezért ne kérdezz annyit, mert még elmondok dolgokat, amiket nem szabadna.
-És kik mehetnek be?
-A futárok.. - megfordultam és Minhora mutattam-nézd, az az ázsiai fiu, és mellette a szőke, Ben. Ők járnak be minden nap.

Gyorsan zajlott az este. Majd Gally kihivta párbajra. Amikor elkaotam a vörös pillantását kacsintottam egyet, ezzek is emlékeztetve a multra. Ő csak elkapta a fejét és koncentrállt. Ugyan olyan jó kondicióban voltak, akár nyerhetet is az újonc. Kaptak pár ütést egymástól, amit nekem is fájt látni. Gally kigáncsolta a barnahaju barátomat, aki elég erősen beverte a fejét a földbe. De ekkor felállt. Valamit motyogot, majd egyre hangosabban elkezdte mondani.
-Emlékszem a nevemre, a nevem Thomas, Thomas, Thomas!- Kiabálta.

Nem lehet.... Egyszerűen nem lehet... Thomas...mint akit fejenvágtak, olyan erősej ért a felismerés. Vele találkoztam az emlékeimben. Neki is köze van a szervezethez, olyan mint mi. Nem hiszem el. Egy barát a múltból....a legrégibb ember, akit most vissza adtak nekem. Jó pár évvel öregebbek vagyunk, mint az emlékeimben. Mit csiálhattunk azon a helyen 10 éven keresztül? és miért tartottak ott minket, hogy ha semmire nem is emlékszem?
Mindenki hangosan éljenzett, körbe ugrálták Thomast, én is ezt akartam tenni, örülni, de a kíváncsiságom felülkerekedett mindenen, amit éreztem. Észrevétlenül elhagytam a fáklya környékét, és bementem a szobámba. Leültem a rongyos, rozoga ágyamba, és megtöröltem a szemeimet, majd hanyatt feküdtem, és csak bámultam a plafont. Thomas fiatalabbi változatán gondolkoztam. Felidéztem az arcát, gyerekes vonásait, sötétbarna, élettel teli szemeit, elszánt, bátor arckifejezését, barátságos mosoját, és a sokkal vékonyabb hangját. Jó pár oktávval feljebb volt, mint a mostani. Alacsonyabb,gyengébb testalkatát, amin még nem jelentek meg az izmok, és azt a megnyugvást, amit ő adott, hogy nem voltam egyedül, hogy nem egymagam voltam abban az új világban, amibe hirtelen belekerültem. Lehunytam a szemem, és már is abban a másik világban jártam.
-Készüljetek, lassan megyünk enni- Mondta Minho,majd neki látott átcserélni a ruháit.
-Nem rossz a koszt, nem kell félnetek, persze nem olyan jó, mint otthon, de meglehet enni. A ruháitokat, meg majd utánna megkapjátok.
-De hogy megyünk le enni, ha zárva van az ajtó?- mutatott Thomas a kijárat felé.
-Úgy, hogy kinyitják. Autómatikusan nyitódik, és zárodik bizonyos időközönként. De persze mindegyyiket külön is lehet nyitni-zárni egy kulccsal, ami a professzornőnél van.
Pár perc múlva már a fehér folyosón sétálltunk, és ahányon átmentünk, ugyan úgy nézett ki. Egy nagy terembe értünk, amiben az asztalok négy kupacban helyezkedtek el. Az egyiknél csak fiuk ültek, mellette csak lányok, a másik kettőben pedig vegyesen volt mind a két nem. Ez is tiszta fehér volt. Középen voltak kirakva edények, bennük étellel, kancsók, poharak és tányérok. Először oda mentünk merni, amikor megcsapott az a bizonyos kaja illat. Szörnyen éhes voltam, már nem is emlékeztem mikor ettem utoljára. Vettem egy nagy adag krumplit és vagy 5 szelet rántotthúst.
-Ejjha, nem gondoltam volna, hogy ennyit megtudsz enni- mondta csodálkozva Thomas, erre kicsit elpirultam,és megvakartam a tarkómat.
Körülnéztem, és meg is akadt a szemem Szonján, aki elméjülten beszélgetett két vadidegen lánnyal. Elindultam feléjük, de akkor megragadta egy kéz a karomat, és vissza húzott.
-Nem mehetsz oda. Csak a saját körzetetbe tartozó emberekkel beszélhetsz, érted? Üljünk le és elmondom a szabályokat.- követtem is a Szonjáéktól balra lévő asztalokhoz, Thomassal és Serpeyővel mellettünk. Minho leült egy feketebőrű, idősebb fiúval, és egy vöröses hajuval szemben. Én helyet foglaltam ázsiai barátom mellett, másik oladalmon a másik újonccal, Serpenyő pedig a vöröses hajú fiu mellé ült.
-Alby, Gally, Ő Thomas, Ő pedig Newt, ma érkeztek.-barátságosan mosolyogtunk rájuk, de csak szánakozóan néztek vissza ránk.- Elkéne nekik magyarázni a szabályokat.
-Nem beszélhetsz, és nem is érintkezhetsz más körzetbe tartozzóakkal, és titeket az a szerencse fogadott, hogy csak fiukkal lehetsz. Ha megszeged a szabályt nem csak téged, hanem mindenki mást is megfognak bűtetni, aki a csapatodban van. Minden nap próbákra járunk, és az a csoport aki aznap a legrosszabbul teljesít nem kap vacsorát, ha valaki nem dolgozik automatikusan ez a sors vár, mindenkire. Minden nap mást kell csinálni, szóval kiegyenlített a dolog. Hogy miért vagyunk itt, és hogy miért ide kerültünk illetve hogy meddig maraduk itt, vagy ehhez hasonló kérdéseket inkább ne tegyél fel, mert nem kapsz rá választ senkitől. Remélem mindent elmondtam.-darálta el Gally unott és monoton hangnemben .
- De honnan tudom, hogy kik vannak az én csoportonban?-kérdezte Thomas
-Velük leszel minden próbán, egy két nap és tudni fogod, hidd el- kacsintott Alby.
-Tehát nincs kiút?-kérdeztem.
-Nincs.-felelte Alby.
Csendben ettem tovább, közben a lány asztal felé tekintve. Többet nem beszélhetek az egyetlen olyan emberrel, aki a múltamat jelenti, aki a világom, akiért az életemet adnám? lehetetlen..... Találnom kell kiskaput, kell lennie.
-Hát te kit nézel ott ennyire?-kérdezte Thomas, és előrehajolt, hogy szemügyrevegye a lányasztalt. - A szőkésbarna tetszik? Tényleg nem rossz...
-Ő a nővérem te idióta-oldalba löktem.
-Nagyszerű, akkor mutass már be neki-kiskutyás tekintettel nézett a szemembe.
-Te süket vagy ember? Az előbb mondta el, hogy nem beszélgethetszvelük.
-Simán megéri, hogy ne egyek egy hétig....-vont vállat
-Nem csak te nem eszel,hanem senki sem- szólt mellőle határozottan Alby.
Erre duzzogva elkezdte kevergetni a saját krumpliját.
-Ne gondold azt, hogy csak neked kellet eddig lemondanod bárkiről is-mondta Gally majd felállt és elment. Csodálkozva néztünk utána, de seki nem mondott semmit.

-------------------->>>>>>>>>>
Sziasztok! Szóval itt is van az új rész, így az őszi szünetre. Szóval, mint ahogy olvastátok, megérkeztem a történetben Thomas érkezéséig a tisztásra. Hogy ez miért is van,mert még tudom, hogy húzhattan volna,De mostmár nem igazan voltak ötleteim, illetve megérett már ez az érkezés szerintem. Innentől kezdve kicsit kötöttebbek a dolgok, de próbálok valamilyen szinten függetlenül az eredeti történetszálltól mozogni, amire egy nagyon jó lehetőség ugye az'emlék'. Szóval mostantól egyre több jelenet lesz, ezzel kapcsolatban, deeee... Inkább nem mondom el mi. 😅Majd a folytatásban kiedrül mik lesznek még. További jó olvasást! ❤️