Útvesztő- Newt

A Viszonyok

Este, kapuzárás után megkerestem Gallyt. Megakartam tudni, hogy miért utál, annak ellenére, hogy semmit nem tettem, amivel rászolgáltam volna.
-Gally! - szólítottam le. Nem mondott semmit csak megállt, rámnézett, majd biccentett egyet a fejével.
-Van pár perced?
-Rád? Nincs. - válaszolt mogorván, majd ott akart hagyni, és meg is tette volna, ha nem fogom meg a kezét, és rántom vissza. Ha ezt Minho érzekezése előtt tettem volna meg, már halott lennék. De amióta legyőztem azóta nem fenyeget, tudja hogy fizikálisan is ellenfelek vagyunk, amit rosszul tudott, mert csak az eszem el győztem le. Csak az egyensújábol kellett kibillentenem. De legalább a hasznomra vállt a tudatlansága. Kellemetlenül állt és várta, hogy mondják valamit, bármit, csak mehessen már.
-Miért utálsz? - tettem fel egyenesen, lényegretörően és nyersen a kérdést. Meg is lepődött, nem erre számíthatott.
-Nem utállak. - ennyit mondott. A legrövidebb, legegyszerűbb hazugság, amivel a leghamarabb kikerülhetett a kellemetlen szituáciobol, de én nem adtam magam ilyen könnyen...
-De, igenis utálsz, amióta felkerültél ki nem álhatsz. - végig a szemébe néztem, szinte rögtön rávágva az előbbi válaszára, mintha pont arra a reakcióra számítottam volna.
-Pedig nem utállak. - ismételte meg a mondatát, sokkal több érzelemmel mint ezelőtt. Már éppen akartam folytatni a faggatást amikor ismét megszolalt.-Csak tudod, te bementél az útvesztőbe, nekem eséjem sem volt soha bizonyítani, itt ragadtam a tisztáson amíg te a kijutással foglalkoztál Albyval. És miért? Mert később érkeztem, és valakinek maradnia kellett a tisztáson. Pedig egyszer igazán maradhattál volna te is. 2éve vagyok itt és egyszer sem voltam ott bent érted? Tudod miért lettem én az építők elöljároja? TUDOD MIÉRT? Mert csak ezt tudtam csinálni. Alby benned bízik mert ti voltatok bent. Meg is értem, akkor ti feleltetek egymásért. Nekem nem volt szerepem, de mostmár vagyok valaki, egy olyan társaságban akiket ugyanúgy mint engem elkülönitettetek. - Dühös volt, égett az arca. Részben igaza volt, részben nem. Elment, nem tettem semmit ellene. Kicsit elgondolkodtam a válaszán, de nem hagyhattam ennyiben a dolgot, ha már elkezdtem. Utána mentem. - Gally várj! - én sajnálom...
-Felejtsük el... - nézett rám és kezet nyújtott. - sajnos túlságosan ismertem ahhoz, hogy tudjam, nem teljes a megbocsátás, csak félre teszi a haragot. Fél megoldásnak viszont teljesen megfelelt egyenlőre, de tudtam, hogy még korántsem végeztünk egymással.

A kunyhóm felé vettem az irányt, mikor egy szörnyő sikoljt hallottam bentről, az útvesztő mélyéből. Mindenki megállt. Végigjárt a hideg és a rémület. Percekig nem mozdultam meg, utána is mint egy szellem, nesztelenül mentem be a szobámba, mintha ott sem lennék. Az igazat meg valva ez részben igaz is volt, mert csak fizikailag voltam jelen. Az agyam kilométerekel arréb járt bent,  a siratókkal szenben. De miért gondolok én erre most? Itt a fal ami megvéd, nem kell nekem szembenéznem velük egyhamar, de mégis csak azon kattogtam, hogy mi lenne ha megszúrna, milyen érzés lehet, milyen lehetett Georgnak? Milyen lehet a saját tested börtönében élni, elvesziteni az irányítást? Elfelejteni mindent, érezni ahogy a halál magával ránt? Milyen lehet, milyen lehet?...
Sajnos azt tudtam, milyen szörnyű tudatlannak lenni, de ez esetben féltem utánajárni az igazságnak.

Reggel úgy riadtam fel. Könnyes volt az arcom, de már nem emlékszem megint, miért nem emlékszem rá? Ugyan az a visszatérő álmom volt már egy jó ideje, de mire felelkelek, addigra elfelejtem. Szörnyű egy agyam van, utálom. Hirtelen hangos zörejt hallottam kintről, majd rájöttem, hogy csak kinyíltak a kapuk. Zaj... Igen igen a zaj... Valami hangos zaj... Hmmm... Gondolkodtam magamban... Milyen zaj... Nem is zaj inkább valami hangos nagyon hangos volt az megvan, de nem tudom felidézni, képtelen vagyok...ÁHHHH NEEEWWWWT NEM LEHET IGAZZZ....HOGY LEHETSZ ENNYIRE IDIÓTA.... markoltam meg a hajam és előre dőltem. Az arcomat beletemettem a takarómba és gondolkoztam, nem tudott nyugtatni a gondolat. Zaj, hang, hangos milyen hang?.... És akkor beugrott, de bár ne történt volna meg, azóta is az a hang vizhangzik egyfolytában a fejemben. Pisztoj, egy Pisztoj volt...de kit lőttek le?.... Ez már túl sok volt és úgy voltam vele, hogy mostmár hagyom egy kicsit feldolgozni egyáltalán ezt a pisztojos emléket. Semmi más nem ugrott be, csak ez az egy, hangos, rideg durranás.

Alby lépett be a szobába.
-Mi történt? Halottam hogy kiabálsz. - érdeklődött.
-Álmodtam-mondtam a leghétköznapibban, mintha ez az egész mindennapos dolog lenne. Az igazat meg valva nekem az is volt. Már vagy fél éve egyfolytában álmok gyötörtek, hol jobbak, hol rosszabbak. Szomorú egy tény, de ez van, már megszoktam.
-Mit?-leült az ágyam szélére, és egy barátságos mosolyt intézett meg felém. Kerestem az egyik polomat ami az ágy melletti komodon voltak egymásra dobálva. Miközben keresgéltem az egyiket elmeséltem.
-Emlékszel arra, hogy ki lőtt?
-Sajnos nem, csak a hng maradt meg. - közben megtaláltam a keresett ruhadarabot.
-Minho hogy van? - kérdeztem témát váltva.
-Minden rendben van vele, már benntek.
-Azt hallottam, de hányan?
-3an. Már rég lekörözött mindenkit, tehetséges, mintha futásra született volna. - mosolygott maga elé Alby.
-Tudod milyen nap van ma? - értetlen nézésemet látva rögtön válaszolt is. - Új zöldfül jön Newt-mosolygott Alby. - mindenki azon veszekszik, hogy valyon mi lesz belőle. Fogadtunk is, és egész szép dolgokat lehet nyerni.
- Ki vezeti?
-Gally-nézett keményen a szemembe.
-Tegnap beszéltem vele, de nem jutottam sokra. - kicsit letörtem a kedvét sajnos.
-Na én megyek szerintem dolgozni, valamiből meg kell élnünk-de azért csukd majd be az ajtót miután kimész-mondtam nevetve Albynak.
-Meglesz Newt-kacsintott viszza.

Útközben benéztem az útvesztő nyilásán. Kicsit elgondolkodtam, valyon hol járhatnak Minhoék.