Útvesztő- Newt

A Barátságunk Kezdete

Hiába kapálózott, hiába kiabált, hiába próbált menekülni erős kezek fogták és nem engedték el. Mindenki Thomast nézte mereven, hogy valyon mi tötrténhetett.
-én nem... Én nem csináltam semmit... Csak sétáltam... És...és...csak a semmiből... Csak a semmiből előbukkant és... És... Rámtámadt.
-Senki nem szólt hozzá. Nem cáfolták meg, nem is támasztották alá. Csend uralkodott,amit Ben egyre halkuló, távolodó kiabálása törte meg. Végül Alby szólalt meg-Holnap este mindenki a kapunál. - elindult a tömlöcök felé, és én utána futottam.
-Hé.. Ugye nem gondolod komolyan hogy...-megragadtam a vállát.
-Nincs más megoldás Newt és ezt neked mindekinél jobban kéne tudnod!-ellökött magától.
-Mi lenne ha várnánk?-néztem rá kérlelően.
-Várni? Mire... Mire Newt? - kiabált velem haragból, elkeseredésből, szomorúságból, tehetetlenségből. - Gondolj Goergera... Nem hagyom úgy szenvedni, ahogy ő is tette. Meg kell tennünk érte. Nem mellesleg megszegte az egyik fő szabályunkat is-a tömlöc felé mutatott, de egy vörös hajú fiú letolta azt.
-Ne olyan hevesen Alby, honnan tudod, hogy a zöldfül igazat mond és nem csak hazudik. - Gally állt ott, legszivesebben ugyan azt tettem volna vele amit Ben csinált Thomassal...
-Ugyan már Gally - üvöltöttem rá- Semmi indokod nincs, hogy ne hidj neki. Semmi...-Alby csodálkozva nézett rám.
-Hogy hogy ennyire véded? - kérdezte, közben jobb kezét nekifeszítette Gally mellkhasának, hogy ne szóljon közbe.
-Csak nem találom igazságosnak Gallyt. Ennyi. - nem beszélhettem neki az álmomról amúgy sem, főlleg nem Gally előtt.
-Jólvan... Nos én hiszek Thomasnak, a szavainak mint mindenki másénak itt a tisztáson hiszen már ő is egy közülünk. A döntésem pedig végleges. - hátat fordított nekünk és elment.
Nem volt kedvem egy perccel sem több időt Gallyvel tölteni, szóval ugyan azt tettem és elsiettem.

Este nem tudtam aludni, csak a kiabálást hallottam semmi mást. A szobánkra gondoltam Thomassal a beszélgetésünkre korábbról. Valami idegen melegség töltött el, ami miatt úgy éreztem, hogy muszáj megkeresnem. Kikeltem a kemény ágyamból és szemügyre vettem a tisztást. Elég sötét volt, a csillagok és a hold fénye világotatta be az egészet. Csodálatos látvány volt, ilyen szépnek és békésnek talán nem is láttam az elmúlt 2 évben. Megtaláltam Thomast, azon a helyen feküdt, ahol én szoktam, a terebélyes fa alatt és a csillagokat nézte. Lefeküdtem mellé, ő meg sem rezzent, rám sem nézett csak az eget fürkészte tovább.
-Nem tudsz aludni? - kérdeztem tőle.
-Hogy tudnék? Az egész miattam lehet.
-Ő támadt rád hogy lenne a te... - de közbevágott.
-Tudom, hogy nehéz lehet megérteni, de... Olyanokat mondott, hogy én tehetek az egészről, hogy látott, és hogy velük vagyok.
-Akit megszúrnak sok mindent össze vissza tud mondani- velük van,akkor történhetett valami a feladatok során.. Ezernyi kérdés játszódott le a fejemben, rakódtak össze képek majd foszlottak szét.
-Lehet, de ez más volt mintha egy bolond ember mondana minden félét. Ezt teljesen őszintén mondta..ezért próbált megölni. - most először fordult felém, én is ezt tedtem és mélyen a szemébe néztem. Min mehettünk keresztül azóta a nap óta mióta először találkoztunk... Keserű mosolyra húztam a számat.
-Volt egyszer egy álmom mielőtt idejöttél édesanyámról. - összeráncolt a szemöldökét, nem igazán érthette meg, hogy mi köze Bennek anyához, de nem foglalkoztam vele. Vissza néztem az égre és folytattam tovább.
-Tudod, hihetetlen volt. Nem tudtam semmit magamról és csak egy pillanatból a másikra kaptam valamit amibe kapaszkodhattam a múltamból. Éreztem hogy szeretett, hogy milyen volt az érintése az ölelés, tudom, hogy hogy nézett ki. Ez volt az álmom amiót itt vagyok és tessék megkaptam. Van egy nővérem is... Szonnya, ő is ott volt az álmonban.
-Milyen nővér? - mosolyodott el miközben felült.
-Semmit nem változtál. - mosolyodtam el magam elé.
-Ezt meg hogy érted? - nézett rám kérdőn. Csak ebben a pillanatban jutott el a tudatomig, hogy mit is mondtam. Elrontottam. Lemerevedtem... - Hogy érted, hogy semmit sem változtam? Nem úgy volt, hogy senkinek nincs semmilyen emléke?-valahogy ki kellett magamat hazudnom a szituációból.
-De de ez így van, csak az álmom végében te is benne voltál. Ennyi.
-És milyen voltam mi történt? - kérdezte buzgón mint egy kisgyerek.
-Hát csak ültünk egy kocsiban és miután kiszálltunk megkérdezted, hogy bemutatlak e Szonnyának. Ennyi. - kicsit lecsüggedet.
-Ezek szerint tuti jól néz ki... Bárcsak egyszer megismerhetném...-vissza feküdt mellém és álmodozva nézte tovább az eget. - Bárcsak, ha egyszer kijutunk innen biztosan megkeressem.
-Akarod mondani megkeressük.. - tettem hozzá.
-Ja igenn.. És azóta nem álmodtál semmit?
-Nem... Semmi azóta. - rosszul éreztem magamat, hogy hazudtam neki. Ennél szorosabb köteléket és bizalmat régen éreztem bárki iránt is, de benne megtaláltam a barátomat.
-Hé vagy veled jutok ki vagy sehogy-nyújtottam felé a kezemet.
-Együtt a végéig. - megragadta a kezemet és határozottan a szemembe nézett.-Megnyugvást éreztem, biztonságot és tudtam, hogy ő is ugyan így érez.

A másnap este olyan hamar eljött, hogy gondolatban sem jutottam el odáig. Felzárkóztunk egy félkörbe a kapu körül a botokkal Thomas és Chuck kivételével. Ők egyenlőre csak nézhették az eseményeket. Minho besétállt a félkör közepébe, elvágta a Ben kezén lévő köteleket és egy vizesflakont dobott be az útvesztő ajtaján. Elkezdett kisétálni a társaság szélére, de még egyszer utoljára szánakozóan ránézett a földön térdeplő, beteg fiura és egy baráti mosolyt eresztett meg felé.
-Minho ne kérlek... Ne... Ne tegyétek ezt velem...-könyörgött, mikor az ajtók elkezdtek összezáródni és a félkör szűkült. Próbalt kijutni, lökdöste a botokat mineket és szüntelenül könyörgött. Ha rajtam múlott volna már régen hagytam volna neki rést, hogy kijöjjön. Hinni kaartam neki, esélyt adni a gyógyulására. De nem tehettem..a büntetésem nagyobb lett volna mint ez az áldozat amit hozhattam volna.
-Ne... Meggyógyulok esküszöm, nem csinálok többet ilyet.... Kérlek... Alby... Kérlek... Nem teheted ezt velem... NEEEEEE...-üvöltötte mikor a falak végleg bezáródtak előtte.
-Ben már az útvesztőé. - mondta Alby. Thomasra néztem, aki egy mély sóhajtást követve megfordult és elsétállt. Utánna akartam volna menni, de tudtam, hogy ezt most neki kell elintéznie saját magában.

------------------------------>
Sziasztok, 'kis' idő után elhoztam nektek a következő részt. Ha minden igaz lesz nem kell enyit várnotok majd a folytatásra. Remélem tetszik a storym, jó olvasát mindenkinek❤️

(ps. Köszönöm a kedves kommenteket <3)